További Futball cikkek
- Gabriel Jesus volt a vendégek nyerőembere, kiütötte ellenfelét az Arsenal
- Schäfer András gólt szerzett, csapata mégis csúfosan kikapott
- „Nagyon hibáztam, mérhetetlenül sajnálom" – megtörte a csendet a balhéba keveredett sportigazgató
- Tovább fogy Guardiola levegője, újabb pofonba szaladt a Manchester City
- A magyar válogatott játékosa szerződést hosszabbított a Puskás Akadémiával
Sok kritika érte az utóbbi években az olasz futballbajnokságot, a sztárjátékosok inkább távoztak, mint érkeztek a Serie A-ba, csökkent a színvonal, ezzel együtt egyre kevesebb néző látogatott ki a stadionokba.
Az idei átigazolási szezonban viszont olyan futballisták érkeztek az olasz klubokhoz, akik egészen bizonyosan felpezsdítik a néha már unalmas Serie A-s meccseket. A Juventus, a Napoli, a Fiorentina olyan csatárokat igazolt, akiktől joggal várhatják el a szurkolók, hogy látványos játékkal, gólokkal szórakoztatják majd a publikumot.
Ki ne emlékezne a Sampdoria két remek csatárára, ahogy Olaszországban hívták az „I Gemedi del gol”-ra, vagyis az gólikrekre, Roberto Mancinira és Luca Viallira. Az augusztus végén induló szezonban négy csapatnál is lehet követője a korábbi kiváló ékpárnak.
Sokat várnak a Juventus drukkerei a Fernando Llorente–Carlos Tévez-kettőstől. A Bilbaótól érkező baszk a legutóbbi szezonban szinte végig a kispadon ült, előtte azonban igen hatékony volt. Ketten összesen 66 meccset játszottak (Llorenténél a 2011–2012-es szezont számait figyelembe véve) 28 gólt lőttek és 9 gólpasszt adtak. Ketten együtt 2,8 kapura lövés/meccs és 40,5 százalékos lövéspontosságot értek el a fenti szezonokban.
A Napoli alaposan belehúzott, Edinson Cavani Párizsba szerződése után megszerezték a Realtól Gonzalo Híguaint, valamint az eddig az Intertől kölcsönbe szereplő Goran Pandevet. Az elmúlt idényben a két játékos 61 meccsen 22 gólt termelt és 13-szor előkészített. Kettejük lövésszáma meccsenkénti 1,7, míg a lövéspontosság 52,4 százalék.
Az AC Milan nem igazolt, hanem az előző idényben bevált két csatárával várja a szezonrajtot. Mario Balotelli és Stephen El Shaarawy összesen 64-szer lépett pályára és a felsoroltak közül a legjobb eredményt produkálva 29 gólt lőtt és 4 gól passzt adott. Ez azt is jelenti, hogy meccsenként 3,4 kapura lövés ment a két támadótól, ami 43,7 százalékos pontosságnak felel meg.
A felsorolást érdemes a Fiorentinával zárni, legalábbis Mario Gomez átigazolása miatt. A Bayerntől érkező támadó a több játéklehetőség miatt hagyta el az előző szezonban minden megnyerő bajorokat. Éktársa a Villarrealtól szerződtetett Giuseppe Rossi lesz, akinek szinten feledhetőre sikeredett az előző idénye, sérülés miatt csak kilenc bajnokin szerepelt. Ketten együtt 31 meccsen 14 gólt és 1 gólpasszt termeltek, 2,8 kapuralövés/meccs és 43,2 százalékos pontossági mutatóval.
Természetesen az is megeshet, hogy mások, például az Interben sérüléséből felépülő Diego Milito és Rodrigo Palacio alkotnak majd nagyot az elkövetkezendő hónapokban, az viszont már biztosnak tűnik, hogy ilyen minőségi csatárok érkezésével végre látványosabb támadófutballt láthatnak majd az olasz foci drukkerei a most hét végén kezdődő 2013/14-es szezonban.