További Futball cikkek
- Egy hónapig nem volt csapata, most visszatér korábbi klubjához a magyar válogatott támadó
- A Barcelona legendája veheti át a Milan irányítását
- Mesterhármassal kápráztatta el Andalúziát a Ferencváros korábbi sztárja
- Neymar elmondása szerint nyáron távozik szaúdi csapatától, és Messiékhez költözik
- A másodosztályban utolsó Budapest Honvéd kirúgta vezetőedzőjét, Laczkó Zsoltot
A magyar futballválogatott hétfői edzése után sajtótájékoztatón borult ki Szalai Ádám, a magyar válogatott csatára, aki annak ellenére részt akart venni a sajtótájékoztatón, hogy a pénteki holland-meccsen nem játszott (Hollandia-Magyarország: 8-1). A válogatottat ideiglenesen irányító Csábi József mellett ő volt az, aki a csapatot képviselte a sajtó előtt.
A feldúlt Szalai szerint a két keretet elnézve valóságos eredmény született, a meglévő játékosállománnyal ennyit lehet felépíteni, mert nincsenek meg az alapok.
Magyarországon nincs edzőképzés, az utóbbi húsz évben átverik a futballszerető embereket, mert irreális célokat fogalmaznak meg, mondta. „Megdöbbentő, hogy ilyenkor minden szakember egymás háta mögött mutogat egymásra, egyetlen olyan ember nem volt még, aki kiállt volna a kamera elé, és kijelentette volna, hogy mondjatok nekünk egy vagy két olyan játékost, aki topcsapatban hétről hétre teljesít". De nem csak a játékosokat, hanem a minőségi edzőket is hiányolta, hiszen, mint fogalmazott, az elmúlt húsz évben nem volt olyan magyar edző, aki nemzetközi szinten letett volna valamit az asztalra.
Szalai hozzátette, nem ért egyet azokkal, akik a sikertelenséget a körülményekre vagy a pénztelenségre fogják. „Annyira le vagyunk maradva a képzésben, hogy az valami elképesztő. Az elszántság és a fejlődni akarás hiányzik, aki tanulni akar, az nézze meg, hogyan működnek az európai topcsapatok. Ebből fog a magyar válogatott élni, nem most, 25-27 évesen fogunk megtanulni futballozni."
A Schalke 04 támadója szerint csak akkor indulhat meg a magyar futball fejlődése, ha erre kellőképpen elszánt és szakmailag felkészült szakemberek irányítják majd a munkát, akik nem egymásra mutogatnak csak.
A hazai és a nemzetközi futball közötti különbség érzékeltetésére saját példákat is hozott. Amikor 2004-ben, 16 évesen a Stuttgart ificsapatába került, 1-2 év kellett ahhoz, hogy utolérje társait. Mint ahogy abban is sokat fejlődnie kellett, hogy mentálisan elbírja a saját és a közönség által támasztott elvárásokat és helyt tudjon állni több tízezer néző előtt a Bundesligában. Éppen ezért szerinte nem is várható egy NB I.-es játékostól, hogy ötvenezer román néző előtt a maximumot nyújtsa, ha erre nincs mentálisan felkészítve.
„Az eredményekről nincs értelme külön-külön beszélni, hiszen a tényeken nem sokat változtatna az sem, ha Hollandia nem nyolc, hanem csak öt vagy hat gólt rúgott volna pénteken, vagy Bukarestben nem 3-0-ra, hanem csak 1-0-ra nyernek a románok."
Szalai szerint olyan szövetségi kapitány kellene a magyar válogatott mellé, aki a mérkőzések előtt rendelkezésre álló rövid idő alatt is tudással tömi a fejüket, olyan szakmai tudással, ami jelenleg csak a külföldi csapatoknál van meg. Ezt korábban a pénteken lemondott szövetségi kapitánnyal, Egervári Sándorral is közölte, de az MLSZ elnökével, Csányi Sándorral is beszélt erről, mint ahogy játékostársaival is, akik közül többen egyetértenek vele. A 18-szoros válogatott csatár azzal zárta, hogy kedden mindenképp játszik Andorra ellen.
Szalai előtt Csábi József, a megbízott szövetségi kapitány beszélt, bár túl sok konkrétumot nem árult el a keddi, Andorra elleni mérkőzéssel kapcsolatban. A 2010 óta a válogatott mellett pályaedzőként dolgozó Csábi egymérkőzéses megbízatásként gondol a csapat irányítására, még arról sem volt hajlandó nyilatkozni, vállalná-e a folytatást, ha a válogatott kiharcolja a pótselejtezőt, ám egy mondattal utalt lehetséges döntésére, amikor arról beszélt, hogy pénteken megfordult a teljes stáb fejében, hogy Egervárit követve felálljanak, ám ez esetükben a keddi mérkőzés után fog megtörténni.
Csábi kizárólag a keddi mérkőzéssel foglalkozik, ahol a minél jobb eredmény a célja, bár, mint fogalmazott, nem lehet gólokban megfogalmazni az elvárást a csapattal szemben, csak annyit tudott mondani, hogy minél többet vár.
A kezdőcsapattal kapcsolatban annyit árult el, hogy túl sok lehetősége nincs a változtatásra, hiszen a behívott kerettel dolgozhat csak, de változásokat ígért az amszterdami kezdőhöz képest, mert csak olyan játékosokat akar pályára küldeni, akik tiszta fejjel tudnak majd játszani.
Magyarország a világbajnoki selejtezők utolsó mérkőzésére készül a csoportutolsó Andorra ellen. A csoportelső Hollandia pénteken 8-1-re verte Magyarországot, és ennek ellenére is van esély a második helyen odaérni a vb-pótselejtezőt jelentő második helyre, ha Bukarestben a románok nem tudják legyőzni az észteket, illetve Hollandia megveri a törököket Isztambulban, míg Budapesten a magyar válogatott legalább hét góllal nyer Andorra ellen.