3 éve nem történt ilyen Barcelonában
Elképesztően ritka esemény, hogy a Barcelona kikapjon hazai pályán, ez 2010. szeptember 11-e óta mindössze kétszer történt meg a bajnokságban, egyszer a Real Madrid tudta legyőzni őket még 2012-ben, előtte pedig az Hérculésnek sikerült, több mint három éve.
Ezúttal a Valenciának sikerült a lehetetlen, pedig egészen nehéz helyzetbe kerültek már a hetedik percben, amikor Alexis Sánchez varázsolt be egy keresztbe átlőtt labdát Diego Alves fölött.
A chilei csatár nagyon finom mozdulattal tette át a brazil keze fölött a labdát, pedig alig volt hely a kapufa és a kapus között, parádés mozdulat volt.
A folytatásban azonban a Valencia nem hagyta magát, 1 perccel a félidő vége előtt Dani Parejo talált be, majd a szünet után innen folytatták a vendégek: a spanyol bajnokság legalacsonyabb jétákosa, a mindössze 163 centis Pablo Piatti fejelte át Valdes fölött a labdát, megszerezve a vezetést.
Sokáig nem volt hátrányban a Barcelona (ekkor még), ugyanis egy meglehetősen véleményes kezezés után kaptak tizenegyest. Ricardo Costa az ismétlés alapján csak vállal ért labdához, azonban mégis sárga lapot kapott a játékvezetőtől, Messi pedig magabiztosan értékesítette a büntetőt.
A harmadik Valencia-gól viszont teljesen összezavarta a címvédő katalánokat. Paco Alcácer nagyszerű kapáslövése után nyoma sem volt a bajnoki éllovas meggyőző játékának, sőt, a 78. percben Jordi Alba kiállításával még nehezebb helyzetbe kerültek. Ráadásul a hajrá is a vendégeké volt, a 80. perc után két hatalmas helyzetük is volt, de előbb Pique mentett jól egy fejessel, majd Valdes hárított nem sokkal később bravúrral.
A Barcelona előtt a 92. percben adódott még egy nagy lehetőség, a tiki-taka végén azonban Messi elhibázta a kaput az ötösről, újabb helyzet pedig már egyik oldalon sem volt.
Idei második vereségével egyelőre még nem bukta az első helyet a Barcelona, azonban ha pontot szerez az Atlético Madrid vasárnap a Sociedad ellen, átveheti a vezetést - ez pedig azt jelentené, hogy 2011. október 26-a óta először nem a Barcelona vagy a Real Madrid vezetné a bajnokságot (akkor a Levante állt két fordulóig az élen). Győzelmével a Valencia a 8. helyre jött fel.