A Real Madrid idegenben ütötte ki a Schalkét, a Chelsea-nek az 1-1 is elég volt a Galatasaray otthonában.
A gólszerző Chedjou rúgta előre a labdát a félpályáról, túl rövid az ívelés, az angolok kirúgták a labdát, a bíró pedig lefújta a meccset. A végeredmény: Galatasaray-Chelsea 1-1.
Cristiano Ronaldo ívelt a hosszún érkező csatárhoz, aki nem találta el jól a labdát. Ezzel vége is a meccsnek, a végeredmény: Schalke-Real Madrid 1-6. Nem kapott még ekkora verést a német klub nemzetközi kupameccsen.
Kapásból tizennyolcról óriási gólt lőtt, a lécről vágódott be a labda, kár hogy semmit nem érnek vele a németek. Mindenesetre a hazai közönség úgy ünnepel, mintha egyenlítettek volna.
Benzema most mindent jóvá tett, gólhelyzetbe hozta a portugált, aki elhúzta a labdát a Schalke kapusa mellett, aztán begurította. Neki is megvan a dupla, ahogy Bale-nek és Benzemának is.
a Chelsea jól védekezik, az időt is ügyesen ölik. Már csak négy perc maradt a meccsből, Chelsea-Galatasaray továbbra is 1-1.
Marcelo nyargalt a szélen a labdával, bent Benzema lesen volt, mögötte Ronaldo viszont nem, a francia játékba avatkozott, a kapusba lőtt, a bíró pedig jogosan lest ítélt.
Cristiano Ronaldo lőtt húszról, Fährmannról előbb kipattant a labda, de aztán rávetődött.
a törökök egyre nagyobb fölényben játszanak az egyeníltő góljuk óta.
A törökök játékosa most húszról lőtt, Cech-nek ezúttal is szögletre kellett mentenie. A pontrúgás után nem tudtak veszélyeztetni a galatások.
Folyamatosan szól, amint a Chelsea-hez kerül a labda, de az angolok nem nagyon remegnek meg, kézben tartják a mérkőzést. Nekik az 1-1 sem rossz idegenben.
Ramos megszerezte a labdát a félpályán, indította a leshatárról induló Bale-t, a walesi pedig a kifutó Fährmann mellett a hosszúba lőtt laposan. És még csak a 70. percben járunk.
ez is egy szöglet után jött, Cech és az egyik védője egymásra várhatott, kibújt, Chedjou és három méterről belőtte. 1-1 a 67. percben.
Egy szöglet után Drogba fejelte a labdát a hosszú sarok felé, ahol érkezett Inan, aki fél méterről a kapufára talpalt, óriási helyzet maradt ki.
miután a kezdőkörnél akasztotta a labdáért sprintelő galatás Felipe Melót, aki métereken át hempergett.
Benzema a második gólját szerezte, ez kezd nagyon kínos lenni a Schalkénak. Most Ronaldo hozta helyzetbe a franciát, sarokkal pöcintette elé a labdát, Benzema elhúzta a kapus mellett, és éles szögből begurította.
Két Galatasaray-védő között kapta a labdát, beverekedte magát a tizenhatoson belülre, a rövidbe akart lőni, Muslera szögletre mentett.
Volt már kapufája, két lövését a Schalke-kapus védte, de most becselezte magát a tizenhatoson belülre, majd a hosszúba lőtt erősen. A továbbjutás az 52. percben el is dőlt, a Real 3-0-ra vezet a Schalke otthonában.
A 46. percben előbb Neustädter távoli lövését kellett védenie Casillasnak, ezután Meyer került helyzetbe a tizenhatoson belül, de rosszul találta el a labdát.
Hatalmas fütty fogadja a pályára érkező angolokat, akik 1-0-re vezetnek a Galatasaray otthonában.
Galatasaray–Chelsea 0-1
Schalke–Real 0-2
Benzema tette be a labdát a tizenhatoson belülre befutó portugálnak, aki éles szögből lőtt, a Schalke-kapus most is a helyén volt. A portugált egyre jobban zavarja, hogy nem tud betalálni.
a szurkolók is hajtják őket, ám a labdát megint elvesztették, a Chelsea-kontra ezúttal is veszélyes volt, a törökök tizenhatosa előtt torpantak meg.
Így hiába találtak be a hazaiak éles szögből, nem érvényes a gól, igaz Cech se nagyon akart védeni. A közönség tombol, a galatások is idegesek.
Telles lőtt a tizenhatosan kívülről, Cech vetődve hárított, szögletet rúghatott Galata, de a Chelsea-sek gyorsan tisztáztak. Gyors kontrát vezettek, megvolt a létszámfölény is, a végét viszont elszórakozták.
A portugált jól ugratták ki, ziccerben volt, tíz méterről leadott lövését Fährmann tolta szögletre. Marad a 2-0 a spanyoloknak.
A nagyobb lehetőségei a Chelsea-nek voltak eddig. A labdabirtoklás 56-44 a Galatasaraynak.
Ő löhette volna a Real Madrid harmadik gólját az első félóra végén, lövése a kapufáról pattant ki.
Megint a szélen ment el a Chelsea, a beadásra jó ütemben érkezett középen Ramires, kapásból belsővel akart kapura lőni, egy méterrel ment fölé a labda.
Ezt most nem sikerült góllal befejezni, Eboué fejelt haza egy Chelsea-beadást, ezzel elmúlt a veszély a 25. percben.
Benzema labdaszerzése után két Schalke-védő között becselezte magát a tizenhatoson belülre, és a rövidbe pöckölte a labdát, nagyszerű egyéni megmozdulás volt. 22 perc után Schalke-Real 0-2.