Sámuel, Hajna
18 °C
32 °C

Megszakadt Gulácsiék nagy EL-sorozata

2014.03.13. 21:09

Az Európa Liga nyolcaddöntőjének első mérkőzéseinek legnagyobb meglepetését a Juventus okozta, amelyik nem tudta legyőzni a Fiorentinát. A bajnokságban megoldotta ezt a feladatot a hétvégén, most azonban a gyors vezetés, a helyezetek és kapufa után kényelmessé vált, a csereként beálló német Mario Gomez pedig egyenített. Utána Pogba vezetéshez juttathatta volna még csapatát, de Buffonnak is nagyokat kellett védenie, elsősorban távolról próbálkozott a vendégcsapat.

A Juventus toronymagasan vezeti az olasz bajnokságot, de a BL-ben azonban alulteljesített, és ugyan az EL döntőjét hazai pályán játszhatná, ettől most eltávolodott valamelyest.

A Tottenhamet lefocizta a Benfica, és 3-1-re legyőzte Londonban. Az első portugál gól pazar volt, Rodrigo pontosabban nem lőhette volna a kapufához a labdát egy tökéletes indítás után. Luisao fejesei és a másik oldalon Eriksen szabadrúgása volt pontos.

A sevillai rangadót a bajnokság utolsó helyén álló Betis nyerte meg, nem érdemtelenül. Saját stadionjában már csak meg kell tartani ezt az előnyt, a Sevilla az egész szezonban rapszodikusan futballozik.

A cseh Plzen ráijesztett egy gyors góllal a Lyonra, aztán négyet kapott.

A Porto hazai pályán nyert a kolumbiai Jackson Martinez góljával, a svájci Basel, amelyik az előző fordulóban Paulo Sousa Maccabi Tel-Avivját búcsúztatta, most döntetlent játszott.

A hazai csapatnál rengeteg sérült volt, de ezt az osztrák Salzburg nem tudta kihasználni. Nagyobb helyzeteik voltak ugyan, de Gulácsinak is bravúrokra volt szüksége, hogy maradjon a döntetlen (0-0).

A Salzburg 10 győztes EL-meccs után először volt gólképtelen – az Ajaxot 6-1-gyel verték ki az előző körben -, ezért nem tudott nyerni.

A bolgár Ludogorec nagy sorozata megszakadt, a Valencia emberhátrányban 3-0-ra verte. Két gólt is lőtt 10 emberrel a spanyol csapat. A hazai csapat tizenegyesből sem talált be.

Eredmények:

JUventus-Fiorentina 1-1
AZ Alkmaar-Anzsi 1-0
Basel-Salzburg 0-0
Porto-Napoli 1-0
Lyon-Plzen 4-1
Tottenham-Benfica 1-3
Ludogorec-Valencia 0-3
Sevilla-Betis 0-2