Etelka, Aletta
-3 °C
1 °C

3,5 év börtönt kapott a Bayern-főnök

2014.03.13. 11:38 Módosítva: 2014-03-13 16:27:48

Súlyos büntetést kapott a Bayern München elnöke, Uli Hoeness. Az ellene folyó adócsalási perben Achim von Engel államügyész öt és fél év börtön kiszabását kéri az egykori világbajnok futballistára, végül a bíróság ehhez képest enyhébb ítéletet hozott és három és fél éves börtönbüntetést szabott ki. Az ítélet nem jogerős.

A 62 éves sportvezető elleni vizsgálat előbb 3,5 millió eurós adócsalást állapított meg, majd Hoeness később beismerte, összesen 27,2 millió eurót nem fizetett be az államkasszába. A pénzt titkos svájci bankszámlákon tartotta. Hoeness kérte az ellene folyó vizsgálat megszüntetését, de az ügyészeket az sem hatotta meg, hogy önként vallott tartozása nagyságáról.

A tárgyalás elején tízéves büntetést fontolgattak, ami a hatóságokkal való együttműködés miatt csökkent öt és fél évre, majd 42 hónapra.

A büntetőper hétfőn kezdődött és az ügyészség eredetileg összesen 3,5 millió euró értékre elkövetett adókerüléssel vádolta meg a sportvezetőt. A vádlott az első tárgyalási napon elismerte a bűncselekmények elkövetését, ügyvédjei pedig a vádiratban szereplő adatokat pontosítva közölték, hogy a vádlott további 15 millió euró adó megfizetését is elmulasztotta, így összesen 18,5 millió euró (több mint 5,7 milliárd forint) értékben követett el adócsalást.

A második tárgyalási napon a rosenheimi adó- és pénzügyi ellenőrző hivatal egy munkatársát hallgatták meg, aki tanulmányozta a röviddel a per kezdete előtt benyújtott iratokat és megállapította, hogy azok alapján legkevesebb 23,7 millió euró adóhiány mutatható ki a korábban feltárt 3,5 millió euró felett, vagyis Uli Hoeness legalább 27,2 millió euró adót csalhatott el. A harmadik tárgyalási napon a védelem elismerte, hogy az új számítások pontosak.

Az ügy azzal kezdődött, hogy Uli Hoeness önfeljelentést tett egy svájci bankszámlájával összefüggésben tavaly januárban, néhány héttel azután, hogy a német törvényhozásban a baloldal ellenállása miatt elbukott az adóelkerülés elleni küzdelemről szóló német-svájci egyezmény. Az egyezmény hiányában csak az önfeljelentés lehetősége maradt azoknak, akik tartottak a lebukástól. A lelepleződés veszélye pedig szinte állandó Németországban, mert az utóbbi években számos eljárás indult adócsalás gyanúja miatt svájci bankok német ügyfeleire vonatkozó adatok alapján, főleg baloldali vezetésű tartományokban, amelyek adóellenőrei gyakran svájci bankoktól kiszivárogtatott - és a tartományi hatóságok által megvásárolt - ügyfél-adatbázisokból tájékozódnak.

Az önrevízióval elkerülhető az esetleges büntetés, de csak akkor, ha a hatóságok elsőként az érintettől szereznek tudomást az adócsalásról és korábban nem indítottak vizsgálatot. Hoeness esetében az ügyészség nem fogadta el az önfeljelentést. Tavaly márciusban őrizetbe is vették, házkutatást tartottak otthonában és az előzetes letartóztatását elrendelő határozatot végül azzal a feltétellel helyezték hatályon kívül, hogy hetente kétszer jelentkezik a hatóságoknál és 1 millió euró kauciót tesz le.

A Bayern München 62 éves elnöke 1970-től 1979-ig az egyesület labdarúgója volt, az NSZK válogatottjával 1972-ben Európa-bajnoki, 1974-ben világbajnoki címet szerzett. 27 éves korában egy térdsérülés miatt visszavonult, de az egyesületnél maradt és menedzserként dolgozott tovább. Vezetésével a Bayern München a világ egyik legsikeresebb egyesülete lett, a legutóbbi szezonban a Bajnokok Ligáját, a Bundesligát és a Német Kupát is megnyerte.

Korábban más, sporthoz köthető személyiség is súlyos árat fizetett ezért. Steffi Graf édesapja, edzője és korábbi menedzsere 6,3 millió euró adó eltitkolása miatt három év kilenc hónapot kapott, végül 25 hónap börtön után szabadult.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!