Könnyű meccse volt a Milannak a mindössze 16. Chievo ellen, az ünneplésre pedig számtalan ok volt. Egyrészt, mert 3-0-ra nyertek, másrészt, mert Kaká 300. meccsén játszott a csapatban, harmadrészt pedig mert nagyon szép gólokat szereztek.
Az elsőt Mario Balotelli lőtte, egy beadás után a levegőbe felugorva, finom mozdulattal vágta be a kapus mellett, váratlan, de nagyon látványos megoldás volt az olasztól. Remek formában van, az elmúlt négy meccsből hármon is betalált.
Kaká viszont megadta a módját a jubilálásnak, kettőt vágott. Elsőre egy remek beadást kellett csak begurítania a kapuba, miután méterekre a védők mögött vehette le a labdát mellel az ötösön belül, majd a második félidőben a tizenhatos sarkáról rúgott egy gyönyörű gólt a hosszúba.
A 31 éves brazil középpályás a nyáron tért vissza az olasz klubhoz, ahol korábban hat szezont töltött el, és náluk játszva lett aranylabdás is. A 300. meccsével beérte többek között Filippo Inzaghit, a klub korábbi csatárát. A ranglistán még egy brazil van előtte több meccsel, de Dida 302 találkozóját is hamar beérheti, pár hét.
Hogy meddig növeli ezt a számot, az kérdéses, mert a hírek szerint a szezon végén Amerikába igazolna, ahova már a Real Madridból is szívesen távozott volna.