Giggs-szel sem olyan jó ez az MU
A Manchester United legendái: Ryan Giggs, Paul Scholes és Nicky Butt is ott ült a kispadon, és fájdalmasan figyelték a Manchester United vergődését, amely nem bírt az első osztályban maradásért küzdő, így kétségtelenül sokkal motiváltabb Sunderlanddel (0-1).
Az újabb United-vereség mellett sokkal fájóbb lehet az az érzés, hogy a Sunderland 1968 május 11-e után tudott nyerni megint az Old Traffordon, nem mellesleg ezzel óriási lépést tett a bennmaradás felé.
Hiába játszott a meccs nagy részében fölényben a Manchester United, gólt az első félidőben a Sunderland szerzett, Sebastian Larsson vágta be a 30. percben, nem is akárhogy: a jobboldali beadás le sem esett, csak David de Gea kapujának jobb alsó sarkában.
A meccs végére 17-7 volt a kapura lövések aránya, és 63-37 százalék a labdabirtoklás, mindez semmit sem ért. A Sunderland egy góllal többet lőtt, ráadásul még volt két kapufája is.
Ryan Giggs nagyon szomorúan ballagott az öltözőbe, nem úgy, mint Gustavo Poyet, aki ezzel a sikerével kiejtette a Newcastle-ben vereséget szenvedő Cardiff Cityt, sőt a Fulham veresége miatt lépéselőnybe került, a londoni klub is búcsúzott. A Sunderlandnek egy elmaradt meccse is van, amelyet majd a West Bromwich-csal játszik szerdán.
Az Old Traffordon eközben elment egy olyan szezon, amikor gyakorlatilag minden tönkrement, amelyet Sir Alex Ferguson 27 év alatt felépített. Egyre valószínűbb, a folytatásban nem Ryan Giggs vezeti majd a csapatot.
Premier League, 37. forduló
Aston Villa–Hull City 3–1 (Westwood 1., Weimann 41., 45+3., Bowery 28. – öngól)
Manchester United–Sunderland 0–1 (S. Larsson 30.)
Newcastle United–Cardiff City 3–0 (Ameobi 18., Rémy 87., S. Taylor 91.)
Stoke City–Fulham 4–1 (Odemwingie 39., Arnautovic 54., Assaidi 73., Walters 82., ill. K. Richardson 80.)
Swansea–Southampton 0–1 (Lambert 93.)