Marco Reus nem akar Dortmundban maradni
A német Bild című napilap úgy tudja, hogy Marco Reus el fogja hagynia Dortmundot, miután a 25 éves csatár nemet mondott a klub szerződéshosszabbítási ajánlatára. A lap szerint a tárgyalások még májusban szakadtak meg.
A szerződése még 2017-ig érvényes, a kivásárlási árát 35 millió euróban akarták megállapítani, de ezt a módosítást nem akarta aláírni a futballista.
Az eset kísértetiesen hasonlít Mario Götze tavalyi távozásához, annak fényében pedig végképp meglepő, amit Jürgen Klopp mondott pár napja:
„Biztosíthatok mindenkit, hogy Marco Reus és Mats Hummels is nálunk fog játszani a következő szezonban. Semmi jele nincs annak, hogy bármelyik játékos távozni akarna."
A Dortmund vezetősége kijelentette, nem akarnak úgy járni, hogy legjobb futballistáikat akciós áron viszik el a legnagyobb riválisok, így sem lesz egyszerű megtartani a most még sérüléssel bajlódó támadót, akit a Bayern mellett a Manchester United és a Barcelona is szívesen szerződtetne.