Egy bolgár U19-es játékost őrizetbe vettek fogadási csalás miatt hazájában pénteken, az a gyanú, hogy a Magyarországon megrendezett U19-es Európa-bajnokság mérkőzéseinek végeredményét próbálta meg manipulálni, írja az Inside World Football.
Az ország futballszövetsége még nem árulta el a játékos nevét, annyit tudni, hogy az első osztályban játszik, de bolgár lapinformációk szerint a Lokomotiv Szófia kapusa, Daniel Ghiaurov lehet az érintett. Egy tévéadó úgy tudja, hogy a Ludogorec játékosa, Steven Petkov is benne volt a csalási kísérletben. Ők nem voltak ott a tornán, de tőlük érkezhetett a megkeresés.
A bolgárok az összes csoportmérkőzésüket elvesztették, a németek 3-0-ra verték őket, majd a szerbek és az ukránok is 1-0-ra nyertek ellenük.
A bolgár hatóságok már két héttel a letartóztatás előtt információt kaptak arról, hogy valakik megpróbálhatják manipulálni a csapat Eb-mérkőzéseit. Ekkor indult a nyomozás, több Eb-résztvevő játékost is kikérdeztek, a bolgár szövetség szerint ez hatással lehetett a csapat teljesítményére, mert nagy volt a feszültség.