További Futball cikkek
- Nem igaz, hogyan bukta el hazai rangadóját a Barcelona!
- Gabriel Jesus volt a vendégek nyerőembere, kiütötte ellenfelét az Arsenal
- Schäfer András gólt szerzett, csapata mégis csúfosan kikapott
- „Nagyon hibáztam, mérhetetlenül sajnálom" – megtörte a csendet a balhéba keveredett sportigazgató
- Tovább fogy Guardiola levegője, újabb pofonba szaladt a Manchester City
A hétvégén Dárdai Pál megnézte az Újpest–Fradi-rangadót, ami egy frissen kinevezett kapitánytól minimum elvárható, mert ha a fejében nagyjából össze is állt már a következő válogatott keret vagy a bukaresti kezdő, nincs könnyű helyzetben. Csak Pintér Attila hitt abban, hogy 63 válogatott szintű játékos van – ennyit próbált ki háromnegyed év alatt, de legalább két poszton bántóan nagy az űr a válogatottban. Ezért Dárdai kereshet olyanokat, akiket előzetesen nem nagyon ismert.
Ilyen hiányposzt például a védekező középpályásé, amelyiken épp Dárdai játszott.
Kik jöhetnek ide?
Feltételezzük, hogy Dárdai, akárcsak a németek, 4-2-3-1-ben fogja játszatni csapatát.
Eddigi védekező középpályásaink közül Varga József a Debrecenből, Tőzsér Dániel a Watfordból a legutóbbi eresztés. Játékban vannak mindketten, igaz, együtt csak Pintér alatt játszottak, mert Egervári nem favorizálta utóbbit. Varga pedig nem túl meggyőző, a Lokival egyetemben.
Szóba jöhet még Pintér Ádám a Levadiakoszból, Korcsmár Zsolt a Fürthből.
Feltételezzük, hogy Dárdai már meg is eresztett egy telefont a Fürthnek – ezzel már az előző kapitány előtt jár –, milyen formában van az egyébként középső védőként alkalmazott Korcsmár, ahogy talán már arról is értesült, hogy Pintér Ádámot is inkább a védelemben használják a görögök.
Ha egyikükről sem kap megnyugtató híreket, és nem bízik a Varga–Tőzsér-kettősben, akkor jöhet a kérdés, kit tesz ebbe a kulcspozícióba.
Simon Ádám posztja szerint a menetelő Vidiből ide kerülhetne, de akár még Sándor György is. Esetleg még felhívhatja Szalai Lászlót, hogy megkérdezze Vécsei Bálintról vagy más honvédosról, alkalmas-e 50 ezer üvöltő román előtt magabiztosan futballozni. Mert Dárdai egyik fő üzenete mindig az volt, amikor még nem volt kapitány, be kell tenni a fiatalokat.
A hétvégén a fradis Busait láthatta testközelből, Nagyot és Baloghot is az Újpestből. Az MTK-s Vass Ádámról és Pölöskeiről pedig Garami József fog neki pár dolgot elmondani.
Nincs ennél nagyobb kínálat, belőlük kell kiválasztania a legmegfelelőbb és leghatékonyabb szűrő kettőst.
Ha Juhász Rolandot is megkérdezné, hogy kivel szeretne a védelem közepén játszani, a videotonos várhatóan Vanczák Vilmost fogja említeni. Vanczák a sebessége alapján már semmiképp sem lehet alkalmas szélső védőnek. Ha mégsem, akkor jöhet a már említett Pintér vagy Korcsmár a védelem közepére. Lipták nem valószínű, hogy válogatott lesz.
Lőw nem ér rá, Király viszont jönne
A Red Bull Salzburgnál dolgozó Lőw Zsolt a Nemzeti Sportnak árulta el, hogy bár valóban beszéltek Dárdai Pállal arról, hogy segítőként dolgozhatna a válogatott mellett, a salzburgi teendői miatt nem tudja vállalni a felkérést.
Dárdai a Blikk szerint a jelenleg a Fulhamben védő Király Gáborral is felvette a kapcsolatot, de a 38 éves kapus nem árult el részleteket a lapnak arról, hogy pontosan mi volt a beszélgetés témája, annyit viszont elmondott, hogy ha hívják, bármilyen minőségben rendelkezésre áll.
Jobbhátvédnek Varga még mindig kirakható, de Szolnoki Roland is rendelkezésre áll. Sousa alatt az EL-meccseken megoldotta a feladatát, a Videoton pedig még csak két gólt kapott az idei szezonban. Róla megkérdezheti Kovács Ferencet is, az MLSZ utánpótlásfőnökét.
A válogatott legnagyobb problémája a balhátvédben található. Ezen a poszton érzékelhető a magyar futballnevelés képzetlensége, hiszen a kluboknál is többnyire légiósok játszanak ebben a szerepben.
Korhut Mihály, Kádár Tamás éppen vállalható megoldás, de Torjéval szemben biztosan elveszítik a versenyfutást. Rajtuk kívül azonban más még a hazai súlytalan ligából sem jut eszünkbe. Nem véletlen, Koeman idején még az is előfordult, hogy a jobblábas Bodnár került ki bal oldalra, hiszen nem új a probléma.
A Milanban nevelkedő Tamás Krisztián nem fér be a Varesébe, és az U19-es Eb-n nem is mutatott olyat, amiért feltétlenül helye lenne.
Bármilyen felállást is választ az új kapitány, a 4-2-3-1-et vagy a 4-4-2-t, a támadásokért felelős négy játékos posztjára sokan pályáznak.
Dzsudzsák Balázs és Stieber Zoltán lehet a két szélső, ha Szalai Ádám visszatér, ő lehet a center. Utóbbi kettő nem kellett Pintérnek.
Szalai mögé – a hétvégén kimaradt a Hoffenheimből – vagy mellé felállástól függően bekerülhet Nikolics, Rudolf, Kovács István, Simon Krisztián vagy akár Gera Zoltán is. Lovrencsics, valamint Gyurcsó, esetleg Varga Roland pedig valamelyik szélsőnek konkurenciát jelenthet. Szalai konkurenciája Böde, Futács vagy Priskin lehet.
A kép nem is annyira rossz, ha pedig még Huszti Szabolcs is visszajönne Kínából Dárdai kedvéért, és a kedvéért azt is vállalná, hogy a legnagyobb hiányposzton, vagyis balhátvédként játsszon, nem is nézne ki annyira rosszul ez a válogatott.
A játék persze már más kérdés, de azt a kilátástalanságot, amit Pintér megkomponált, remélhetőleg nem látjuk még egyszer.
Az ilyen nyilatkozatoktól azonban óvakodni kellene: „Óriásit lehet szakítani, mind morális, pontbeli és minden egyéb értelemben.” Gellei Imre, az MLSZ szakmai bizottságának a feje mondta ezt a bukaresti kilátásokról. Nem kell senkit sem hülyíteni.
Sok a ha, a jövő héten már keretet kell hirdetni, akkor okosabbak leszünk. Ha valakit kihagytunk, írja meg ide.
Van ennél jobb?
Gulácsi (Király) – Szolnoki, Juhász, Vanczák, Huszti – Varga, Korcsmár – Dzsudzsák, Nikolics (Gera), Stieber (Lovrencsics) – Szalai