A románok kudarcként élik meg az 1-1-et
A vendéglátók kudarcaként értékelték a vasárnapi román lapok azt, hogy a Románia-Magyarország Európa-bajnoki selejtező mérkőzés szombat este 1-1-es döntetlennel ért véget a bukaresti Nemzeti Arénában, írja az MTI.
A Gazeta Sporturilor, a legnagyobb példányszámú román sportújság Miért húzódtunk vissza, Piti? címmel veti Victor Piturca román szövetségi kapitány szemére, hogy az 1-0-ás vezetés után a román válogatott „magára húzta” a magyarokat. A bukaresti lapok egyöntetű értékelése szerint ugyanis a meccs a románok kezében volt, és a döntetlen számukra kudarc.
A Prosport.ro portál szerint is megmagyarázhatatlanul visszavonult Piturca és a magyarok egyenlítése után annyira összeomlott, hogy már annak is örülnie kellett, hogy nem kapott ki. A portál téves bíráskodásnak nevezte, hogy Szalai első félidős fejesgólját a játékvezető les miatt nem adta meg. Idézik ugyanakkor Piturca méltatlankodását is, aki szerint az egyenlítő gól egy „nem létező fault” nyomán megítélt szabadrúgásból született.
A Hotnews.ro hírportál szerint a sérülésre panaszkodó Lucian Sanmartean lecserélése (a 66 percben) után a román csapat olyan irányvesztett maradt, mint egy kutyafalka alfahím nélkül. Az Adevarul hírportál és több román sportlap is tág teret szentelt a lelátókon történt incidenseknek. A bukaresti lapok beszámoltak arról, hogy a csendőrök és a román labdarúgó szövetség által szerződtetett BGS őrző-védő cég rendfenntartói véresre vertek több tucatnyi román drukkert, akiket - a két szurkolótábor ultráinak összecsapása után - el akartak távolítani a magyar szektor mellől.
A lapok egy Kolozsvárról érkezett, összevert román szurkolóról közöltek képeket, akinek 14 éves lánya szeme láttára törték be a fejét a rendfenntartók.
A Sport.ro portál azt írta, hogy fázós meccs vár a román válogatottra kedden Finnországban, miután nem sikerült legyőzniük Magyarországot. Romániának három pontot kéne hoznia Helsinkiből, ahhoz, hogy a selejtezőcsoport első két helyének egyikében reménykedhessen, és nem jó jel, hogy a szombati játéknapon a görögök csak 1-1-es döntetlent tudtak elérni Finnország vendégeként - írta a román portál.