0-0-s döntetlent játszott hazai pályán a Kecskeméti TE a bajnokságot vezető Videoton ellen, ezzel idén első csapatként úszta meg kapott gól nélkül bajnokiját a székesfehérvári csapat ellen, amely egyetlen idei vereségén, a Debrecen ellen is betalált. A kecskeméti iksz viszont bőven elég volt ahhoz a Videotonnak, hogy így is már biztosan az első maradjon féltávnál, vagyis 15 forduló után, hiszen az MTK már nem tudja behozni őket.
Az MTI beszámolója szerint az első félidőben egy nagy kecskeméti helyzet volt csak, majd a szünet után hiába vette kezébe az irányítást a Videoton, még negyedórányi emberelőnyben sem tudta meg szerezni a vezetést.
A jegyzőkönyv
Kecskeméti TE-Videoton FC 0-0
Kecskemét, 1882 néző, v.: Iványi
piros lap: Patvaros (75.)
sárga lap: Kitl (36.), Eninful (56.), Laczkó (71.), Patvaros (71.), illetve Sándor (25.), Kovács (43.) Stopira (61.)
Kecskeméti TE:
Tujvel - Lovric, Karan, Gyagya, Laczkó - Eninful, Vukasovic, Savic, Kitl (Patvaros, 61.) - Balázs (Novák, 85.), Bebeto (Fótyik, 77.)
Videoton FC:
Calatayud - Szolnoki (Heffler T., 83.), Juhász, Chakla, Stopira - Simon Á. - Gyurcsó (Kleinheiser, 73.), Sándor Gy. (Trebotic, 78.), Kovács I., Alvarez - Nikolics