Osszuk ki az öngólok Puskás-díját!

2014.12.30. 09:20

A legszebb gólnak járó Puskás-díj mintájára keressük 2014 legnagyszerűbb öngólját. Kicsit eltértünk a FIFA módszerétől, és nem a 2013. október 3-a és a 2014. szeptember 26-a között esett gólokat néztük, hanem tisztán a 2014-es naptári évet. Önnek nincs más dolga, mint megnézni a 10, ábécé sorrendbe szedett jelöltet, egy jót kacagni, majd értékelni, mi pedig később visszanézünk és kihirdetjük a győztest.

Carlos, Boa Esporte

Nincs nagyon szem előtt a brazil másodosztály, de ha valaki ekkora öngólt szerez, azzal egyből világhírűvé válhat. Így lett ez a Boa Esporte kapusával, Joao Carlosszal is, aki egy fantomvetődés után saját védőjének felszabadításából, csukafejessel szerzett öngólt.

Boa Esporte öngól

Ciani, Lazio

Michael Cianinak, a Lazio francia védőjének márciusban egy egészen bravúros megoldása volt a Palermo ellen. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy kirúgja a labdát, de aztán meggondolta magát, így a kapus Marchettivel együtt nézték, ahogy utóbbi lába között a kapuba gurul a labda.

Ciani Own Goal & Marchetti Epic Fail Lazio vs Parma 2-2

Daudi, Viktoria Aschaffenburg

A német alsó ligákkal is hasonló a helyzet, mint a brazilokkal: csak akkor fordulunk oda, amikor biztosan megéri. Márpedig az afgán Zamir Daudi felszabadítási kísérlete a Viktoria Aschaffenburgban ilyen eset, bár tény, hogy a gyakorlat összpontszámán sokat dobott az, ahogy a lövés közben elvágódott.

Bayernliga, öngól

Gajics, Young Boys

Milan Gajics, a svájci Young Boys szerb védője egészen parádés bombagólt vágott a nyáron, a dolog apró szépséghiába csak annyi volt, hogy saját kapujába fejezte be a St. Gallen támadását. A 28 éves játékos azóta már lőtt két gólt a bajnokságban, így ennyivel kárpótolta csapatát, de alighanem örökre erről a megoldásáról marad híres.

Milan Gajics öngólja

Hitz, Augsburg

Furcsa hétvége volt az utolsó márciusi, hiszen akkor született Ciani öngólja és az augsburgi Marwin Hitzé is. Igaz, utóbbi esetében inkább csak névleg adták neki a találatot, sokat nem tehetett a kapus a gólról, sőt, inkább duplán szenvedő alany volt, hiszen kétszer is arcon rúgták az öngól előtt. Előbb Eric Maxim Choupo-Moting lövésébe kapott bele fejjel, majd a kapufáról kipattanó labdát Matthias Ostrzolek teljes erőből a képébe küldte.

Marwin Hitz fájdalmas öngólja

Kramer, Mönchengladbach

Nem lista a lista egy világbajnok nélkül, úgyhogy jöjjön Cristoph Kramer, a Borussia Mönchengladbach védekező középpályása, aki még novemberben alkotott emlékezeteset. A kezdőkörben döntött úgy, hogy a növekvő Dortmund-nyomás elől hazaadja a labdát, csakhogy a kapusa, Yann Sommer eléggé kint állt, így jó 40 méterről sikerült öngólt szereznie Kramernek.

Matic, Olimpija

Fordított a helyzet a szlovén Darijan Matic esetében, mint Marwin Hitznél, hiszen itt a védőnek adták az öngólt, miközben az a kapus lelkén száradt. Az Olimpija játékosa egy egyszerű hazaadással hozta játékba társát, aki a tökéletes szilveszteri válogatásba illő mozdulattal hozta ki a maximumot a lehetőségből.

Szlovén öngól

Özturk, Trabzonspor

Szegény Fatih Özturk, a Trabzonspor kapusa is szenvedő alanya volt az eseményeknek a Legia Warszawa elleni EL-meccsen, amikor két hatalmas bravúr, illetve egy gólvonalas mentés után mégis róla vágódott a kapuba a labda.

A Trabzonspor öngólja a Legia ellen

Vergini, Sunderland

Jól helyezett önbomba akadt az angol bajnokságban is, méghozzá nem is olyan régen. Október második felében a Sunderland argentin játékosa, Santiago Vergini már toronymagasan megnyert egy szavazást nálunk a Southampton elleni meccsen bemutatott produkciójával. Az akkori hétvégén öt öngól is volt, ott nyerni tudott, de vajon az éves termésben is sikerül-e megismételnie a jó eredményt?

Funny own goal by Vergini and mistake by Mannone

Wolf, Werder Bremen

A végére is egy Bundesliga-öngól maradt, bár ez inkább a +4 jelölt, hiszen nem túl gyakran látunk olyat, hogy négy támadó megy egy védő ellen, az akciót mégis öngól zárja. Már pedig a werderes kapus, Raphael Wolf ezt hozta össze. A Hamburg már 1-0-ra vezetett, amikor a hosszabbításban kontrázhatott: egy pillanatra úgy tűnt, hogy a kapufa megmenti a Brémát, de jött Wolf egy szerencsétlen mozdulattal, és eldöntötte a mérkőzést.

Négyen egy ellen, öngól a vége