További Futball cikkek
- Londoni bravúrgyőzelemmel tör Szoboszlaiék trónjára a szarkasereg
- Parádés átlövéssel jelentkezett a Török Kupában, góllal indította az évet a magyar válogatott szélső
- Válogatottjával hosszabbított, junior világbajnokát kitette keretéből az MTK Budapest
- A Bournemouth bejelentése után már csak idő kérdésének tűnik Kerkez klubváltása
- Másfél év után visszatért a Sepsi OSK-hoz a magyar válogatott védő
A sporttörvény alapján a nehéz anyagi helyzetben lévő Győri ETO FC az alacsonyabb osztályú és utánpótláscsapatainak versenyjogát átruházhatná a vele szerződéses együttműködési viszonyban álló másik egyesületnek, ezzel megmenekülhetne az egyesület utánpótlása, írt az MTI.
A Magyar Labdarúgó Szövetség honlapja hétfőn számolt be arról, hogy ez alapján az ETO FC Kft. a hatályos jogszabály rendelkezései szerint jogosult átadni felnőtt NB III-as és valamennyi utánpótláscsapata indulási jogát az ETO Futsal Kft.-nek, tekintettel arra, hogy a két egyesület között évek óta a sporttörvény által előírt együttműködés áll fenn. Az átadás egyik további feltétele, hogy az ETO FC Kft.-nek az átadáskor ne legyen köztartozása.
Hiánypótlásra kötelezték a Győrt
A várakozásoknak megfelelően egyelőre még nem kapta meg az első osztályú induláshoz szükséges licencet a Győri ETO FC labdarúgóklub, amelynek jövője a Quaestor-ügy miatt került veszélybe. Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője az M1 aktuális csatornának hétfőn mondta el, hogy a licencadó bizottság első fokon tíz klubnak adta meg az indulási jogot, a többit - köztük a Győrt is - azonban hiánypótlásra kötelezte, ezt május 8-ig tehetik meg az egyesületek."Az ülés során összesen 10 klub kapta meg a kért licencet és 28 klubnak kell további hiánypótlás keretében teljesíteni a Klublicenc Szabályzatban megfogalmazott elvárásokat" - olvasható az mlsz.hu-n. A szövetség hangsúlyozta, hogy a hiánypótlásról szóló döntés nem jelenti a licenckérelem elutasítását. A licencadó bizottság május 12-én hoz végleges döntést.
"A győri utánpótlásért tenni akaró szereplők ennek tiszteletben tartásával keresik a legkevesebb kárral járó megoldást, amelyhez az MLSZ a jogszabályi keretek között minden elvárható támogatást megad - olvasható az mlsz.hu-n. Amennyiben a két egyesület megfelel a jogszabályban előírt feltételeknek, akkor az utánpótláscsapatok az idei eredményeik alapján a jövőben is részt vehetnek a versenyprogramokban, az NB III-as csapat pedig az NB III-as bajnokságban – immáron az ETO Futsal Kft. felnőttcsapataként – folytathatja szereplését."
A Győri ETO második számú együttese az NB III Nyugati csoportjának második helyén áll.
A győri klub azután került nehéz helyzetbe, hogy az egyesületet tulajdonló Quaestor Csoport egyik cége március 9-én öncsődöt jelentett. A Győri ETO FC Kft. március 13-án csődvédelmet kért. Az események hatására a csapat főszponzora, az Audi Hungaria Motor Kft. azonnali hatállyal felbontotta a klubbal kötött együttműködési megállapodását. Tarsoly Csabát, a Quaestor tulajdonosát előzetes letartóztatásba helyezték, a nyomozó hatóság megkezdte a vagyonvisszaszerzési eljárást, ennek részeként március 30-án a győri ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta biztosítási intézkedésként.