A 33., hétközi forduló első meccsét rendezték kedd este a Serie A-ban, az Udinese az Intert fogadta.
Nem túl színvonalas, de eseménydús meccs volt. A 41. percben a hazai Domizzit már második sárgával állította ki a bíró, és a vendégek 3 perccel a szünet után ezt ki is használták, Icardi lőtt a kapuba büntetőből.
Az Udinese viszont két perc múlva egyenlített Antonio Di Natale találatával. A csatár 205. gólját rúgta az olasz első osztályban, amivel hatodiknak jött fel az örökranglistán, befogta a legendás Roberto Baggiót.
Tíz perc múlva Agyemangot is leküldték második sárgával, és a 66.-ban az Inter a kettős emberfórt is kihasználta. Lukas Podolski szögletből, laposan kapta a labdát a tizenhatos körívén, első lövése visszapattant hozzá, másodjára viszont védhetetlenül csavart a jobb felsőbe. Harmadik labdaérintéséből, ugyanis percekkel korábban cserélték be.
Podolski végül is győztes gólt szerzett, és valószínűleg még Di Natalénál is jobban örült, mert 14. olaszországi meccsén - 13 bajnoki, egy kupa -, végre sikerült betalálnia. Januárban szerződött az Arsenalból az Interbe, ahol eddig szörnyen ment neki.
Az Inter 7., az Udinese 13. a bajnokságban, de a többiek szerdán vagy csürtörtökön játszanak.