Lázár, Olimpia
-2 °C
3 °C

A Hertha bármikor felmondhat az MLSZ-nek

2015.06.15. 14:52

A Hertha BSC legkorábban jövő vasárnap nyilatkozik hivatalosan a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztját is ellátó vezetőedzőjének, Dárdai Pálnak a jövőjéről - írta hétfői számában a kicker című német szaklap, amit az MTI szúrt ki.

A Hertha és a szakember június 29-én, vagyis pontosan két hét múlva kezdi meg a felkészülést a következő szezonra. A Bundesliga programját június 26-án sorsolják ki, ez is egy fontos dátum.

Elsősorban azért, mert amikor a magyar válogatottnak szüksége lenne az edzőre, vagyis szeptember elején, akkor három fordulón lesz túl a német bajnokság. Teljesen más egy gyengén rajtoló, vagy egy átlag felett rajtoló Herthának elengednie őt.

A Kicker szerint a berlini klub és a magyar szövetség között létrejött megállapodás tartalmaz egy olyan záradékot, amely szerint a Hertha bármikor felbonthatja az MLSZ-szel kötött szerződést, így azonnali hatállyal megszüntetheti Dárdai kettős szerepvállalását.

A megállapodás szerint a 39 éves szakember november 30-ig, az Európa-bajnoki selejtezősorozat végéig maradna magyar szövetségi kapitány.

Dárdai korábban a jövőjével kapcsolatos kérdésre azt felelte: "Aki ismer engem, az tudja, hogy amit elkezdek, azt szeretem befejezni." Illetve azt is megjegyezte, hogy nehéz kiszakítani őt a magyar válogatottól.

A szakvezető tavaly szeptemberben, megbízott kapitányként vette át a válogatott irányítását, majd decemberben az MLSZ megállapodott a Herthával arról, hogy Dárdai a selejtezősorozat végéig a nemzeti tizenegy kispadján marad. Februárban a Hertha az U15-ös csapatától a felnőtt együtteshez rendelte megbízott vezetőedzőként Dárdait, aki az élvonalban tartotta a berlini gárdát, majd május végén határozatlan időre szóló szerződést írt alá.

A 61-szeres válogatott korábbi középpályás vezetésével a magyar válogatott tavaly októberben Bukarestben 1-1-es döntetlent játszott, majd három nappal később a Feröer-szigetek vendégeként 1-0-ra nyert, ugyanilyen arányban győzte le hazai pályán november közepén a finneket. Márciusban a görögökkel 0-0-t játszott a csapat Budapesten, múlt szombaton pedig Helsinkiben 1-0-ra verte a finneket.

Zsinórban négy tétmeccsen nem kapott tehát gólt a válogatott. Hogy ezenkívül mi mindenre világított még rá a szerepvállalása, itt elolvashatja.

A magyar válogatott így 11 ponttal a pótselejtezőt érő harmadik helyen áll az Eb-selejtezők F csoportjában, vezetnek a románok (14 pont), mögöttük az észak-írek (13) a másodikak. A magyarok szeptember 4-én fogadják a román válogatottat, három nappal később pedig Belfastban játszanak az észak-írekkel.