Dárdai nagytakarítást tartana a Herthánál
Radikális átalakításra készül Dárdai Pál a Hertha Berlinnél a Bild értékelése szerint, a lap ugyanis úgy tudja, hogy a vezetőedző hat játékost is kitenne a keretből. Bár javarészt olyan játékosokról van szó, akik tavaly is csak nagyon kevés lehetőséghez jutottak, mégis a jelenlegi keret negyedét teszik ki, Dárdai ráadásul két edzőmeccs után döntött a sorsukról.
A hat, szabadon igazolható játékos között van az a Ronny is, akiért nemrég a kínai Csangcsun Jataj (Huszti Szabolcs és Elek Ákos csapata) két millió eurót kínált – rajta kívül Sandro Wagner, Johannes van den Bergh, Peter Niemeyer, Rune Jastrein és Sascha Burchert távozhat.
A legtöbbjuk kapcsán azt írja a Bild, hogy Dárdai fiatalabb játékosokra számítana helyettük, akik már most többet adhatnak a csapatnak. Az érintettek közül egyébként pont a brazil Ronny játszotta a legtöbbet tavaly, ő 934 percet volt pályán a Bundesligában, de ő is csak kilenc meccsen volt kezdő.