
Doll: Ez szégyen, elnézést kérünk
A Ferencváros sportigazgatója, Orosz Pál tavaly decemberben arról beszélt, hogy szeretnének bekerülni az Európa Liga csoportkörébe.
Már a második vizsgán megbuktak, pedig egy fiatal bosnyákokkal felálló Zeljeznicart legalább egyszer illett volna legyőzni a milliárdos költségvetésű, légiósokkal teli Ferencvárosnak.

Ehelyett kettős vereség lett a vége, rúgott gól nélkül (0-1 és 0-2). A Rijeka ellen egy éve ugyanígy estek ki, igaz akkor sokkal kiábrándítóbb volt a játék.
"Nagyon csalódott vagyok, két meccsen nem tudtunk gólt lőni, pedig most is a miénk volt az első helyzet. A támadóink nem küzdöttek tiszta szívvel, középen és hátul nem volt annyi gondunk, de ez a teljesítmény nagyon kevés az Európa Ligához. Az ellenfél a helyzeteit berúgta, mi pedig ilyen játékkal nem érdemeltünk továbbjutást. A mai szégyenteljes játék miatt elnézést kérünk minden Ferencváros szurkolótól" -mondta a klub honlapján az edző.
Doll a 40. percben eléggé megalázó cserére szánta el magát, mert lekapta Varga Rolandot, nem megvárva a félidőt. Igaz helyére az a Radó András került, aki szabálytalanságaival tűnt leginkább ki.
A védelem sem volt rendben, mindkét gólt hibák előzték meg. Doll csapata a négyből egyik EL-meccsét sem tudta kapott gól nélkül lehozni. A magyar válogatott eredményein látszik, mennyire fontos a stabil védekezés.
A Ferencváros a bajnokság nagy favoritja, idén lett volna alkalma, hogy az UEFA-rangsorban is előrelépjen, mert ha ennyi marad az együtthatója, biztosan nem lesz kiemelt a BL-ben jövőre. De még az EL-ben sem.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Keserű nap a Real Madridnak: az UEFA büntetése után vereség a bajnokságban
A spanyol sztárcsapat korábbi játékosa döntötte el a három pont sorsát.
március 1., 20:47
- Sport
Megváltozik a labdarúgás egyik ismert szabálya
Az új előírást a nyári klubvilágbajnokságon alkalmazzák először.
március 1., 17:12
- Sport
Nagy segítséget kapott a bajnoki címért küzdő Fradi a Diósgyőrtől
Kitűnőre sikerült az új edző bemutatkozása a DVTK kispadján.
március 1., 19:16
- Mindeközben
Selena Gomez hagyta, hogy vőlegénye sminkelje ki, a végeredményre nem voltunk felkészülve
tegnap, 21:00
- Sport
Gulácsiék szinte azonnal gólt szereztek, de végül kikaptak hazai pályán
Dárdai Bence viszont győztes csapat tagja volt a Bundesligában.
március 1., 18:04
- Sport
Négymillió fontért elkótyavetyélte az Arsenal, most Monacóban ontja a mesterhármasokat
Hét meccs, tíz gól, három tripla.
március 1., 19:17
- Sport
Az utolsó pillanatokban csúszott ki a győzelem az Inter kezéből az olasz bajnokság csúcsmeccsén
Federico Dimarco gyönyörű szabadrúgásgólja csak egy pontot ért a címvédőnek.
március 1., 20:24
- Címlapon
A bajnoki hajrá előtt leváltotta Szoboszlai Dominikot a Liverpool
A vörösök történelmi meccsével folytatódhat a magyar középpályás nagy sorozata.
tegnap, 20:05
- Mindeközben
Valóra vált a forgatások alatt A Fehér Lótusz 3. évadának egyik felkavaró jelenete
tegnap, 18:55
- Mindeközben
Lilu kipróbálná magát a Cápák között vállalkozójaként is, de Máté Kriszta nem engedi
tegnap, 17:52
- Sport
Hazatértek Barcelonából a Camp Nout „felépítő” magyar futballóriás ereklyéi
Márciusban elkezdődhet a Kubala-film forgatása, Kocsis Tibor rendező szerelemprojektje.
március 1., 17:47
- Sport
A magyar színekben versenyző műkorcsolyázó 21. lett a debreceni vb utolsó napján
Délután sporttörténelmi pillanatot is láthatott a közönség.
március 1., 19:59
- Sport
Marozsán Fábián megsérült, fel kellett adnia a meccsét Indian Wellsben
Egy rossz mozdulat után már el sem tudott indulni rendesen a labdákra.
tegnap, 22:08
- Sport
Az olimpiai pénzjutalmakat övező botrány hatására vizsgálat indult a szomszédban
A számvevőszék ellenőrző testülete lendült akcióba.
március 1., 16:20
- Sport
Magyar kapus vállalna főszerepet a világ legnagyobb téttel bíró futballmeccsén
A válogatottnál is számításba vett hálóőr eladná Böde Dánielt az angol másodosztályba.
március 1., 06:19
- Sport
Nem bírt egymással a Zalaegerszeg és a Nyíregyháza
A ZTE már négy meccs óta veretlen hazai pályán az NB I-ben.
március 1., 16:44
- Sport
Hat éve nem vetemedett ilyesmire az olimpiai bajnok
Felidegesítette a másodedző...
március 2., 08:45
- Mindeközben
Sub Bass Monster nem herdálta el a pénzét, ügyesen fektetett be, így most nincsenek anyagi gondjai
tegnap, 16:45
- Mindeközben
Különös dolog történt Rubint Réka otthonában, a biztonsági kamerát visszanézve a szava is elakadt
tegnap, 15:40
- Mindeközben
Palácsik-Ráthonyi Tímea betekintést engedett Beverly Hills-i otthonába, lessen be ön is!
tegnap, 13:20
- Sport
Az MTK úgy elverte idegenben az Újpestet, mint jég a határt
A lila-fehérek immár hat kör óta nyeretlenek az NB I-ben.
március 1., 21:27
- Sport
Mateta 25 öltéssel megúszta a kungfurúgást, sőt már haza is engedték a kórházból
A bíró előbb VAR-ozott, csak utána állította ki a kapust...
március 2., 07:11
- Sport
Messi nélkül érkezik a Miami, a klub kitalálta, hogyan kárpótolja a nézőket
Egyszer-egyszer a nyolcszoros aranylabdásnak is pihennie kell...
március 2., 08:44
- Sport
Nikitscher Tamás megszerezte első pontját Spanyolországban
Négy vesztes meccs után jött a hazai döntetlen.
március 1., 07:15
- Sport
Visszatér, és külföldön folytatja karrierjét az olimpiai bajnok Varga Dénes
A pólós a párizsi olimpia után azért kis esélyt látott még a folytatásra.
március 1., 06:53
- Sport
Sorozatban 21. alkalommal jutottak döntőbe a győri női kézisek a Magyar Kupában
A kisalföldi csapat ellenfele a címvédő Ferencváros lesz a vasárnapi fináléban.
március 1., 17:00
- Sport
Márton Viviana az év legjobb európai ifjúsági sportolója
A 18 éves magyar tekvondós az EOC 54. kongresszusán vehette át a Piotr Nurowski-díjat.
március 1., 08:56
- Sport
Brutális kungfurúgással küldte kórházba ellenfelét a Millwall kapusa az FA-kupában
A sérült játékost percekig ápolták, még az oxigénpalack is előkerült.
március 1., 14:49
- Címlapon
Bloomberg: Vlagyimir Putyin kész tárgyalóasztalhoz ülni, egyetlen feltétellel
A NATO békefenntartóinak jelenlétét továbbra is elítéli.
tegnap, 21:12
- Mindeközben
Millie Bobby Brown a világ legrövidebb szoknyájában állt kamerák elé, kis híján mindent megmutatott, amit nem akart
tegnap, 10:20
- Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz
António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.
tegnap, 08:30
- Mindeközben
Aurelio szerint ha nem megy börtönbe, „a következő állomás a temető lett volna”
tegnap, 09:18
- Sport
Ízekre szedik a szurkolók Cristiano Ronaldót az al-Nasszr újabb zakója után
Vereség a századik szaúdi mérkőzésén.
március 1., 11:14
- Sport
Hazai győzelem után jutott negyeddöntőbe a Fehérvár AV19
Ellenfele a legutóbbi három idényben aranyérmes gárda lesz.
március 1., 07:42
- Sport
Emberrablók fogságába került az edzésre tartó válogatott futballista
Felfegyverzett bűnözők csaptak le rá.
március 1., 15:04
- Mindeközben
Bárki részt vehet Gáspár Győző és Bea 8. esküvőjén, akinek van 1,2 millió forintja az egzotikus útra
tegnap, 08:13
- Sport
Armand Duplantis újabb világcsúcsa rúdugrásban
A svéd klasszis 11. alkalommal döntötte meg a világrekordot.
március 1., 11:50