
További Futball cikkek
-
Egy borsodi házaspár álmát válthatja valóra szombaton Szoboszlai Dominik
- Hat meccset kapott a kapus, aki kungfumozdulattal rúgta agyon az ellenfelét
- Kisbabájával a karján majmozta az ellenfél játékosát a szurkoló
- Az UEFA után az MLSZ is megbüntette a Ferencvárost
- Varázslatos gólt vágott a jobb felsőbe a lengyel csapat támadója a Konferencialigában
A hétközi edzőváltás és az Európa Ligában elszenvedett háromgólos vereség után a bajnoki címvédő Videoton az MTK ellen lépett pályára vasárnap este a magyar bajnokságban.
A csapat irányítását Pető Tamás vette át szerdán a kirúgott Bernard Casonitól, vele próbálta megszerezni szezonbeli második győzelmét megszerezni a fehérvári csapat, vagy legalábbis elkerülni azt, hogy ne kapjanak ki sorozatban ötödjére. Ez nem sikerült.
Az első félidőben ugyan voltak helyzeteik, lövéseik, leginkább Gyurcsó és Feczesin próbálkozott, ám gólt lőni nem sikerült. A második félidőben már az MTK veszélyeztetett, Kanta találta el a kapufát. Kanta a hajrában már betalált: Feczesin kezezése után tizenegyesből szerezte meg a vezetést. A hosszabbításban a sérülése után visszatérő Juhász Roland odaszólt valamit Kassai Viktor játékvezetőnek, aki piros lappal kiszórta a válogatott védőt.

Az MTK 1-0-ra nyerte a hatodik fordulós meccset, míg a címvédő Videoton sorozatban ötödjére kapott ki tétmeccsen, és továbbra is három ponttal áll a bajnokságban a tizenegyedik, kieső helyen. Az újonc Békéscsabát jobb gólkülönbségükkel előzik meg, igaz, a csabaiak még náluk is több gólt lőttek.
A Videotonnál Burcsa Győző klubigazgató távozásával és Bernard Casoni edző távozásával nem oldódott meg a probléma: a csapat támadójátéka továbbra sem létezik, hat bajnokin mindössze négyszer találtak be, csütörtökön a lengyel bajnokságban tizennegyedik Lech Poznan is 3-0-ra verte őket az Európa Ligában. Annak a meccsnek a visszavágója jövő csütörtökön lesz.
MTK Budapest - Videoton FC 1-0 (0-0)
Illovszky Rudolf Stadion, 1117 néző, v.: Kassai
gólszerző: Kanta (81., 11-esből)
sárga lap: Torghelle (45.), Grgic (49.), Vass Á. (56.), Gera D. (61.), illetve Pátkai (36.), Simon Á. (59.)
kiállítva: Juhász (93.)
MTK Budapest:
Hegedüs – Bese, Grgic, Vukmir, Vadnai – Thiam, Kanta, Vass Á. – Varga Sz. (Gera D., a szünetben), Torghelle (Poór, 85.), Hrepka (Myke, 74.)
Videoton FC:
Danilovic – Szolnoki, Juhász, Vinicius, Fejes – Oliveira (Soumah, 88.), Pátkai, Kovács I., Simon Á. (Luijckx, 59.), Gyurcsó – Feczesin
A tabella:
1. Ferencváros 6 6 - - 15-2 18 pont
2. Budapest Honvéd 6 3 2 1 12-9 11
3. Szombathelyi-Swietelsky Haladás 6 3 2 1 5-4 11
4. MTK Budapest 6 3 1 2 10-6 10
5. Újpest FC 6 2 4 - 8-4 10
6. Paksi FC 6 2 2 2 8-4 8
7. Puskás Akadémia 6 2 2 2 6-6 8
8. DVSC-TEVA 6 2 2 2 9-10 8
9. Vasas 6 2 - 4 6-9 6
10. Diósgyőri VTK 6 1 1 4 5-14 4
11. Videoton FC 6 1 - 5 4-9 3
12. Békéscsaba 1912 Előre 6 1 - 5 5-16 3
