![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Két forduló után továbbra sincs pontja a bajnok Juventusnak, ezzel kieső helyen áll Massimo Allegri csapata. A Serie A vasárnapi játéknapján a Romához utaztak, ahol 2-1-re kaptak ki, ráadásul két kiállításuk is volt.
Az első piros lapot a kispadon ülő Rubinho kapta reklamálásért, majd a 79. percben Patrice Evra kapta meg 5 percen belül a második sárga lapját. Ekkorra már Miralem Pjanic szabadrúgásból szerzett góljával 1-0-ra vezetett a Roma, ami az emberelőnyt azonnal gólra váltotta: a nyáron érkezett Edin Dzeko Giorgio Chiellinivel harcolt meg a labdáért, majd szerzett gólt.
![](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/975/9756/97562/9756227_6452a1c008eacb9fa512b6ea1ba23915_wm.jpg)
Izgalom így is maradt a végére, hiszen Paulo Dybala a 88. percben szépíteni tudott, de az egyenlítés már nem jött össze a Juventusnak, ami két forduló után a 18. helyen áll. Korábban még sosem kezdték két vereséggel a szezont, de olyan is négy és fél éve volt velük utoljára, hogy sorban két bajnokit elveszítsenek.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)