Erik, Alexandra
8 °C
18 °C

Igazi hungarikum: bravúr nélkül is kijuthatunk

HUS 7648
2015.10.12. 12:03 Módosítva: 2015.10.12. 12:15
Az ország futballal foglalkozó része izgatottan várja, hogy hétfőn este a spanyol válogatott ne kapjon ki Ukrajnában, mert a magyar válogatott így 30 év után újra ott lehetne egy nagy tornán. Most arról még ne beszéljünk, hogy az Eb-n mire jutna ez a vérszegény és öregedő állomány, de a vasárnap játszott lengyel–ír meccs tempóját látva iszonyú erős a kontraszt. Összefoglaltuk, mit láttunk a tíz csoportmeccsünkön.

Magyarország az előző két selejtezőhöz hasonlóan ezúttal is a harmadik helyen végzett a csoportjában. Érdemes megnézni, milyen ellenfelekkel szemben gyűjtögettük a pontjainkat a legutóbbi sorozatokban. Zárójelben a gólkülönbséget tüntettük fel.

  • 2016-os Eb-selejtező (Pintér Attila, Dárdai Pál, Bernd Storck): 1. Észak-Írország 21, 2. Románia 20, 3. Magyarország 16 (11-9), 4. Finnország 12, 5. Feröer 6, 6. Görögország 6.
  • 2014-es vb-selejtező (Egervári Sándor, Csábi József): 1. Hollandia 28 pont, 2. Románia 19, 3. Magyarország (21-20) 17, 4. Törökország 16, 5. Észtország 7, 6. Andorra 0.
  • 2012-es Eb-selejtező (Egervári Sándor): 1. Hollandia 27, 2. Svédország 24, Magyarország (22-14) 19, 4. Finnország 10, 5. Moldova 9, 6. San Marino 0.
  • 2010-es vb-selejtező (Erwin Koeman): 1. Dánia 21 pont, 2. Portugália 19, 3. Svédország 18, 4. Magyarország 16 (10-8) 5. Albánia 7, 6. Málta 1.

A 2012-es Eb-selejtezőben a harmadikok közti különversenyben a norvégok mögött a második helyen lettünk volna. Most is elsők vagy másodikok leszünk, ez főleg az ukrán–spanyolon múlik.

Ebben a selejtezőben vereséggel indultunk és vereséggel zártunk. Az első vereséget még Pintér Attila szenvedte el – neki ez volt az egyetlen meccse, tehát nullapontos –, az utolsót a német Bernd Storck, aki Dárdai után beugorva négy meccsen öt pontot hozott.

Csak Dárdainak köszönhetjük

A magyar válogatott csak azért lehet ilyen kedvező pozícióban, mert Dárdai Pállal öt meccsen 11 pontot ért el – ugyanakkor ebben a sorozatban még Dárdai nevéhez sem fűződött igazi bravúr. Volt egy értelmezhető bukaresti döntetlen, kétszer sikerült felülmúlni a finneket, de a lélekemelő győzelem elmaradt, amire korábban a svédek vagy a törökök ellen akadt példa.

Ebben a csoportban a románok vagy a görögök legyőzése hangzott volna igazán jól, mert az rég nem sikerült.

Megállapítható: a csoport első két helyezettjét nem sikerült legyőznie a válogatottnak, ellenük összesen 3 pontra futotta. A magyaron kívül ilyen harmadik még akad, épp az ukránok, továbbá a svédek és a dánok, a többi öt harmadik helyezettnek az előrébb lévő csapatot sikerült legalább egyszer megverni.

Az utolsó görögöket ráadásul egyedül csak a magyar csapat nem verte meg a csoportból, ellenünk két meccsen négyet rúgtak (mind a négyet most vasárnap, Storck kapitánysága idején), az összes többi ellenfélnek nyolc meccsen összesen hármat.

Épp az athéni meccs mutatta meg, mennyire nem tudunk egyszerre védekezni és támadni. Ezek után különösen vicces Elek Ákos gondolatát olvasni, hogy a legjobb játékot vasárnap este mutatta a csapat.

Három nap, két meccs – sok ez nekünk

Újra kiderült, mennyire nem tudunk három napon belül két olyan meccset lejátszani, amikor koncentrálni és futni, ütközni kell. Az is Pireuszban derült ki, ha a kapitánynak választani kell, akkor a 36 éves Gerát fogja favorizálni, nem a 20 éves Nagy Ádámot, mert jobban bízik benne, noha Gerának sok már két meccs egymás után.

Pedig a pótselejtezőn, ha oda kerülünk, kifejezetten fontos lesz két igen fárasztó, mentálisan igénybe vevő meccset lejátszani.

A sorozat legszomorúbb tanulsága:

az akadémiákról kikerülő játékosok legfeljebb epizódszerepet játszottak, ha egyáltalán odáig eljutottak.

Juhász Roland a feröeriek legyőzése után szóba hozta, hogy lehet arról beszélni a magyar futball szereplőinek, milyen gyenge csoportban szenvedünk, de ők a gyenge csoportról nem tehetnek, nem ők választották az ellenfeleket. Azt már csak mi jegyezzük meg, arról sem tehetnek, hogy a bajnokság tempója nem készíti fel őket komoly meccsekre, és hogy az edzők nem készítették fel őket jobb futballtudásra.

Láthattuk, hogy a magyar bajnokságban két bajnoki címig jutó Pintér mire jut tétmeccsen a válogatottal. Ez a sorozat beárazta a legjobb magyar edzők egyikét, végre kiderült, erre a szintre értéktelen, nem megfelelő a tudása.

Ezekkel az emberekkel semmi előrelépés nem lesz

Mindez talán felnyitja a szemeket, hogy ilyen szellemiségű személyi állománnyal hosszú távon sem sikerül előrejutni; és láthattuk azt is, hogy egy pályakezdő 39 éves, a Németországban pallérozódott Dárdai mire jut, hogyan leplezi le az eddigi hazugságokat a védelem időigényes összerakásáról, a júniusi koncentrációhiányról.

Dárdai ennek a sorozatnak a szimbóluma lett, hiszen futballról szóló beszélgetésekben ezek után mindig szóba jön: vele ment. A szurkolók már Feröer ellen, a 35. percben is őt éltették 0-1-nél, Athénban is volt rigmus. Innen pedig csak egy lépés odáig eljutni, hogy Dárdaival Belfastban is ment volna, és meglett volna a románok elleni meccs is.

Ha pedig csak az egyik megvan, az egész csoport kimenetele más, most nem kellene számolgatni, mindenképpen legalább a legjobb harmadikok volnánk (de valószínűbb, hogy meglenne a második hely). A Csank által használt szenvedés nem jó szó erre a csoportra, mert végre megmutattuk, hogy szervezettséggel mennyi mindent el lehet érni, még akkor is, ha az utolsó két meccsre nem volt topligából érkezett játékosunk, ami a legvadabb Várhidi-korszakban fordult elő utoljára.

Várhidi, illetve Kisteleki István gondolta úgy, hogy közepesen képzett 20 éves játékosokkal neki lehet menni egy sorozatnak, miközben az élet azt mutatta, hogy ebben a sorozatban az öregebbeket kell visszahívni, mert a fiatalokkal még ez a harmadik hely is elérhetetlen távolságba került volna.

Ha a szervezettség már akkor megvan, amikor még jobb korban voltak a középpályásaink és a csatársorban meccset befolyásoló játékosaink, ha Egervárinak sikerült volna megszerveznie az épkézláb védekezést, akkor már az előző két sorozatban is elérhető lett volna egy nagyobb eredmény.

Ebben a csapatban ennyi van

Azonban be kell látni, ebben a válogatottban ennyi van. A kötelezőt is verejtékkel tudja hozni, az átlag feletti teljesítményre pedig mindössze háromszor volt képes. De még így is minden esély megvan az azonnali továbbjutásra, mert most olyan sorsolást kaptunk.

Ha az MLSZ 2013 decemberében egy megfelelő embert talál, most még ezzel a vékony állománnyal is ünnepelhetnénk, ahogy az északírek vagy éppen a futballfejlesztést elég komolyan gondoló albánok már megtették. Ha akkor keresik meg Dárdait vagy egy másik felkészült edzőt, minden más lehetett volna.

A sorsoláskor Dzsudzsák Balázs elmondta, most vagy soha hangulat van, mert 24 csapat jut ki. Ugyanezt gondolták az északírek is. Ők 30 év után odaértek. Nekünk még egyelőre a reménykedés marad.

Nem csoda az északírek kitörése, hat angol élvonalbeli játékosuk van, és most rátaláltak arra az edzőre, aki csapattá tudta őket formálni, és az önbizalmuk 2014 szeptemberében óriási dózist kapott, Budapesten.

A sorsoláskor azt írtam, arra kell figyelni, hogy az északírek ne éppen ellenünk érjék el a kimagasló eredményüket, mert kódolva van, hogy egyszer jól fognak játszani. Éppen ellenünk érték el, rögtön az elején.

Ennek a sorozatnak Böde is az egyik szimbóluma. A Fradi csatára ontja a gólokat a hazai ligában, a sorsában az egész magyar futball benne van. Az edzők nem csatárt, hanem védekező középpályást játszatnak vele az elején, amihez a sebessége igen kevés. A szakma nem tudja felmérni, mi kell arra a posztra, miért nevezi az angol szakirodalom box-to-box midfieldernek, vagyis a két 16-os között száguldó és labdákat szerző, támadásokat segítő játékosnak.

Amikor aztán csatár lesz, akkor sem gyorsul fel, megmarad rajta a súlyfelesleg, de legalább érzi a kaput. Az atletikusságot ezzel pótolja, illetve az erejével. Olyan csatárok már 30 éve nincsenek Európában , akik a hátukon viszik be a védőt a kapuba. Mi azóta egy helyben topogunk.

30 éve próbálkozunk, próbálkozgatunk, és ha szerencsénk lesz, esetleg kijutunk.

Nikolics sorsa is szimbólum. Ebben a sorozatban neki már húznia kellett volna a csapatot, de még csak gólt sem lőtt. Ha nem kap labdákat, nem is fog. És el is jutottunk oda, hogy a klasszikus tízes, szervező és osztogató játékos mekkora hiányposzt a magyar válogatottban, ahogy a felfutó szélsőhátvédé is az.

Kádár ugyan sokat tett a bal oldal dinamikájáért Feröer ellen, de ő is inkább belső védő. Nincs olyan játékos, aki Nikolicsot helyzetbe tudja hozni középről vagy a szélről. Az edzője, bármennyire is dicsérte a Legiában, a Napoli elleni EL-meccsen nem tette a kezdőbe, ami mintha rámutatna arra, mit képzel róla. Neki a langyosabb tempójú lengyel bajnokin kell a maximumot hoznia, az olasz védők ellen nincs esélye.

Ettől még felkerültünk a térképre, hiszen a pótselejtezőt elértük, ami 1997 óta nem sikerült.

A spanyolok még egy hatalmasat lendíthetnek a magyar válogatotton

A szerencse inkább velünk volt Bukarestben, Helsinkiben, de Belfastban elpártolt, Kijevben, a már említett ukrán–spanyolon megint segíthet. Ezzel szebbé tehetjük a kirakatot.

Ha ebből a csoportból pótselejtezőre megyünk, nemigen látszik a szlovénon kívül az az ellenfél, amely ellen reális esélye lenne a válogatottnak. Visszanéztük, a spanyolok hogyan játszottak az előző sorozatok végén.

2012-ben 100 százalékosan csinálták meg az első helyet, Prágában akkor is nyertek, amikor nekik már tét nélküli volt, és a skótokat is megverték otthon, amikor nekik már mindegy volt.

2008-ban a svédeket és az északíreket is lenyomták az utolsó két meccsen, ezzel vágtak vissza, mert mind Belfastban, mind Stockholmban kikaptak. Az a válogatott lehetett a mostani formálódóhoz hasonló erősségű.

A 2014-es vb-selejtezőn az utolsó hazai tét nélküli meccsüket megnyerték, a grúzokat 2-0-ra verték.

A 2010-es selejtezőn úgy mentek Boszniába, hogy már biztos elsők voltak, a bosnyákok pedig biztos másodikok, így hát 5-2-re verték el őket. Akkor nem számított, hogy a bosnyákok a pótselejtezőre mennyi ponttal mennek.

2006-ban csak másodikok voltak a szerbek mögött, a második helyért is keményen kellett harcolniuk, akkor fel sem merült, hogy az utolsó meccsre kiengedjenek valamelyest.

És persze az is egy szimbólum, ha már a saját erőnk ennyire elég, hogy még egy gyenge román vagy északír válogatottat sem tudunk verni, akkor mástól várjuk a sorsunk jobbra fordulását.