Valér
-1 °C
9 °C
Index - In English In English Eng

Guardiolának még semmi sem fájt ennyire

2016.05.04. 19:02
A Bayern Münchennél három éve kinevezett Pep Guardiola úgy távozik az idény végén, hogy a legnagyobb célját nem sikerült elérnie: Bajnokok Ligáját nyerni a németekkel. Óriási csalódás ez neki.

Pep Guardiola nem volt könnyű helyzetben, amikor átvette a Bayern Münchent 2013-ban: Jupp Heynckes az előző idényben triplázott a német sztárcsapattal, a bajnokság és a kupa mellett besöpörték a Bajnokok Ligája-győzelmet is. 

A katalán edzőt ezek után azzal a céllal nevezték ki, hogy új korszakot nyisson a bajor klubbal, de három évvel később kijelenthető, hogy ez a projekt a legfontosabb szempontból biztosan kudarcot vallott.

A Bajnokok Ligájában ugyanis zsinórban háromszor torpantak meg az elődöntőben. 

  • A 2013-14-es BL idényben a Real Madrid 5-0-s összesítéssel verte ki őket a négy között
  • A 2014-15-ös évadban a Barcelona állította meg őket 5-3-as összesítéssel
  • Idén az Atlético ejtette ki őket 2-2-vel, idegenben lőtt góllal jutott a döntőbe

A Bayern tehát úgy esett ki háromszor egymás után a Bajnokok Ligája-elődöntőben, hogy minden alkalommal spanyol csapat győzte le őket. Ráadásul Guardiola egyéni szériája ennél is hosszabb, mert amikor még a Barcelona edzője volt, akkor a Chelsea ejtette ki csapatát a 2011-12-es BL-idényben, szintén a négy között. Sőt, 2010-ben is így volt, akkor az Inter búcsúztatta elődöntőben a Barcelonát.

Vagyis Pep Guardola hétszer vitte el edzőként aktuális csapatát a BL-elődöntőig, ötször kiesett, kétszer jutott be a döntőbe, ahol nyert is.

A mostani kiesés után megkérdezték tőle, hogy csalódásként élte-e meg a müncheni korszakot. "Ha csak azt nézem, hogy mit nyertünk, akkor igen. Azzal a céllal jöttem ide, hogy Bajnokok Ligáját nyerjek a Bayernnel, ahogy az a Barcelonával is sikerült kétszer. Számomra ez volt a legfontosabb. Az életemet adtam ezért a klubért, mindent beleadtam, bármit is mondanak az emberek. Megtiszteltetés volt ezekkel a játékosokkal dolgozni" - mondta. 

Guardiola tényleg hatalmas lendülettel vetette bele magát a munkába a müncheni kinevezése után. Az edzésein is igyekezett fanatizálni a játékosokat, és hónapokon belül megtanult úgy németül, hogy legalább a sajtótájékoztatókon el tudja mondani az alap dolgokat.

Azért kapott kritikát is, mert nem volt minden gördülékeny az elején, olyan formációkat próbált ki, amiket sokan nem tudtak hová tenni, és Thiago leigazolásával sem tudott meggyőzni mindenkit. Ahogy Götze és Benatia megszerzése sem volt egyértelmű siker, ugyanakkor Coman kölcsönvétele, Douglas Costa és Xabi Alonso megszerzése is jó húzásnak bizonyult. Valójában az átépítés lassan ment, csak az utolsó évében volt száz százalékig az a Bayern, amilyennek ő szerette volna.

Közben a Bundesligát kétszer nagyon simán megnyerték, és kisebb csoda kéne, hogy ne legyen meg zsinórban a harmadik cím. És ez nagy eredmény, mert akármekkora sztárklub a Bayern, csak nagyon kevesen nyertek vele három bajnokságot egymás után. Négyet sorozatban még sose nyert a klub. Egyszer a Német Kupát is behúzták, ez még az idén is összejöhet a Borussia Dortmund elleni döntőben.

Mégis, a Bayernnél a bajnoki cím és a kupa a minimum elvárás, a BL-győzelem az, amivel igazán nagyot dobott volna, ez pedig nem sikerült. Pláne, hogy november környékén ő mondta azt, hogy az előző két bajnoki cím még inkább elődje, a triplázással elköszönő Jupp Heynckes munkáját dicséri, a mostani igazolások, és a mostani lendület viszont már neki tulajdonítható.

A legfontosabb célt, a BL-győzelmet három év alatt nem sikerült megvalósítani a világ legnagyobb klubjánál, és ez azért is fájhat nagyon Guardiolának, mert a barcelonás évek után ez lett volna karrierje legnagyobb tesztje. Sokan ez alapján fogják megítélni, és az ő szemükben végképp kudarcot vallott.

Guardiola mindenkinek szerencsét hozott 

A katalán edzőt a BL-elődöntőben legyőző mind a négy csapat később Bajnokok Ligája-győztes lett: az Inter, a Chelsea, a Real Madrid, a Barcelona is megnyerte a saját döntőjét. Most az Atleticón lenne a sor.

Többek szerint a probléma leginkább ott volt, hogy a katalán edző nem tudta úgy a saját képére formálni a német klubot, ahogy szerette volna, de erre talán nem is elég három szezon. Ráadásul elég hamar, már az előző szezon vége felé kiderült, hogy nem is tervez tovább, míg decemberben be is jelentették, az idény végén feláll. A hivatalos magyarázat az volt a Bayern részéről, hogy új kihívásokra vágyik, de korábban se nagyon lehetett arról hallani, hogy hosszabbítanának vele. Guardiola ilyen, a Barcánál is csupán négy évet volt.

Az Atlético elleni kiesés után azért még hozzátette, reméli, hogy a helyére érkező Carlo Ancelottinak sikerül megtennie az utolsó lépést, és BL-t nyerni a csapattal. 

A szezon után ugyanis Guardiola a Manchester Cityhez távozik, ahol a világ összes pénzét megígérték neki igazolásokra. De akár olyan helyzetbe is kerülhet, mint három évvel ezelőtt, amikor egy BL-győztes klubot vett át: a City ugyan nem favorit, de még ott lehet a BL-döntőben, ha szerda este egy hazai 0-0 után kiejti a Real Madridot idegenben, a döntőben pedig legyőzi az Atlético Madridot.

A ManCityvel ismételni egy szempontból még nehezebb lenne. Mivel az a klub sosem nyert se BL-t, sem az elődjét, BEK-et, sőt, még a nyolc közé is csak idén jutott be először, miközben a Bayernnek három BEK- és két BL-sikere van jópár vesztes döntő mellett. Vagyis a Citynek nincs tapasztalata, ami egy szemszögből rossz, de most akár jól is jöhet Guardiolának.

Mint írtuk, Münchenben lassan ment az átépítés, nem verhetett szét bármit, miközben Manchesterben ezt is meg fogják neki engedni. Bárhogy végez a City ebben a szezonban, az a társaság kiöregedőben van, a magját még a 2012-ben Premier League-et nyert brigád alkotja. Célpontokban pedig nem lesz hiány, már korábban is kiszivárgott, hogy kiket vinne szívesen a Cityhez

Azt tehet majd, amit akar, nem lesz sértődés, nincsenek a csapatnál érinthetetlenek, és a média is kevésbé fog rászállni. Vagyis csak rajta múlik a gyorsabb átalakítás, kérdés, tanult-e az elmúlt három év hibáiból.