Aliz
7 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Milliárdokat lapátoltak ki Blatterék maguknak a FIFA-ból

2016.06.03. 15:26

Amikor már úgy tűnt, hogy több dologért nem lehet vizsgálni és bünteti a FIFA korábbi vezetőit, a svájci rendőrség újabb razziát tartott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség zürichi központjában, ahol elektronikus dokumentumokat foglalt le. Később az is kiderült, hogy miért vizsgálódtak: az exelnök Sepp Blatter, a korábbi főtitkár Jerome Valcke, illetve annak utóda, Markus Kattner bónuszait tartják jogtalannak.

A három vezető elképesztő összeget, több mint 60 millió fontnyi (24 milliárd forint) prémiumot kapott 2007 óta – ebből csak 54,5 millió font Valcke és Blatter számlájára került.

 

A SportingIntelligence információi szerint a 6 évre eltiltott Blatter a 2010-es és a 2014-es világbajnokságok után kapott prémiumot, illetve kétszer a teljesítménye, egyszer pedig rendes éves bónusz formájában jutott a pénzhez. Közel 9,5 millió fontot ebből 2015. május 30-án, a FIFA-elnökválasztás másnapján kapott meg – három nappal később aztán le is mondott.

Valcke és Kattner, a két korábbi főtitkár a 2010-es, 2014-es és 2018-as világbajnokságok kapcsán kapták a legnagyobb összeget, de éves, és garantált prémiumokat is kaptak. Kattner, mielőtt 2015 szeptembere és 2016 májusa között rövid időre átvette volna a főtitkári pozíciót, többet között a FIFA pénzügyi igazgatója is volt.

A razzia után a FIFA honlapjára is feltette a kérdéses szerződéseket és az azokhoz tartozó információkat.

Valcke a FIFA etikai vizsgálatának végén tizenkét éves eltiltást kapott, vagyis jóval többet, mint Blatter. Kattner ellen még nem volt ilyen belső vizsgálat, ő május 23-ig, a FIFA legutóbbi közgyűléséig volt a vezetőségben.