Előd
6 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

Király súlyos sérüléssel tudta le a búcsúmeccsét

2016.11.16. 11:20

Nagyon súlyos sérülése ellenére vállalta a játékot Király Gábor a Svédország elleni búcsúmeccsén, ez is közrejátszhatott abban, hogy az első fél óra vége előtt lecserélték Megyeri Balázsra.

„Nagyon komoly sérülésem van, az adductorom leszakadt a szeméremcsontról egy három centire” – árulta el a 108 válogatott mérkőzés után visszavonuló Király a csakfoci.hu-nak. A szeméremcsont a medence alsó részén található, az ehhez kapcsolódó adductor köti össze a combcsonttal, vagyis ennek sérülése lényegében minden mozgásra kihat, főleg egy kapusnál. Nem is csoda, hogy a mérkőzés után a Haladás és a válogatott kapusedzőinek is köszönetet mondott, amiért felkészítették, hogy pályára tudjon lépni a búcsúmeccsen.

A jövő kapcsán azt is elmondta, hogy amint felépül teljesen, aláírja a Haladás által kínált kétéves szerződéshosszabbítást.

Király Gábor ezzel az utolsó két válogatott meccsén komoly sérüléssel állt a kapuban, a Belgium elleni Eb-nyolcaddöntőben ugyanis az egyik ujjperce ugrott ki az ízületi tokból a meccs közben, de ennek ellenére pályán marad a lefújásig.