Mourinho: Minden adott, hogy Zlatan maradjon
José Mourinho, a Manchester United vezetőedzője azt mondta, hogy Zlatan Ibrahimovic még egy évig biztosan az angol csapatnál marad.
"Zlatan helyzete nagyon egyszerű: egy plusz egy éves szerződése van a klubbal, mi pedig boldogak vagyunk, hogy itt van, és elégedettek vagyunk a játékával, így élni fogunk a második éves opciónkkal. Ő is boldog itt, elhivatott, szeret a Manchester Unitedben futballozni, tudja, hogy vélhetően ez az utolsó nagy kihívása a karriere során, úgyhogy minden adott ahhoz, hogy még 18 hónapig itt legyen velünk" - mondta a Feyenoord elleni Európa Liga-mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Mourinho, persze hozzátette, a mellette ülő Ibrahimovic maga dönt majd a folytatásról.
Ibrahimovic ezután elmondta, már egy évvel korábban is csatlakozhatott volna a Unitedhez, ám akkor még jól érezte magát Párizsban, nem akart váltani. És hogy nagyon szeret Angliában játszani.
"Nagyon élvezem a Premier League-et, nagyon fizikális a játék, és ebben a bajnokságban tényleg minden megtörténhet" - mondta a 35 éves svéd támadó, akinek hazájában hamarosan szobrot is állítanak.
Ibrahimovic idén nyáron, ingyen szerződött a francia Paris Saint-Germain-től Angliába, a manchesterieknél eddig 17 tétmérkőzésen 8 gólt szerzett. (MTI/Index)