Azt hittem, ha kiderül, vége a karrieremnek

Nincs jó éve az angol futballnak: az, hogy a válogatott leégett az Európa-bajnokságon, már nem is okozott általános meglepetést. Azóta viszont egy korrupciós botrányba belebukott a nemrég kinevezett új szövetségi kapitány, és a Telegraph vádjai alapján a rendőrség nyomoz az angol focit átható korrupció ügyében.

Ennél is sokkolóbb a múlt héten kirobbant botrány, melyben egymás után állnak a nyilvánosság elé olyan egykori profi focisták, akiket gyerekként molesztált az edzőjük. Bár a most kiderült bűncselekmények többségét elkövető egykori fociedző már évek óta rács mögött van, egyrészt lehetnek további gyanúsítottak is, másrészt most először beszélnek a nevüket is vállalva azok a focisták, akiknek túlzás nélkül az életét tették tönkre, egészen hátborzongató módon. Köztük most már egykori válogatott angol játékos is akad. A botrány tovább dagad, és már a profi foci jó hírnevét is veszélyezteti Nagy-Britanniában.

Csendben szenvedtem, mert a futball világa egész más volt

Andy Woodward nagyon tehetséges védőként indult az utánpótlásnevelésre nagy hangsúlyt fektető Crewe Alexandra csapatában. A Crewe a nyolcvanas évektől híres volt az ott folyó szakmai munkáról, és számos későbbi nagyszerű játékost nevelt ki a klub, David Platt-től Robbie Savage-ig. Nem véletlenül döntöttek úgy a szülei is, hogy rábízzák focistának készülő gyereküket az észak-angliai klubra.

Woodward húszévesen mutatkozott be a klub első csapatában, de sérülések hátráltatták a fejlődését, és csak azután kezdett a tehetségéhez mérten játszani, amikor átigazolt a Bury csapatához. Sőt, olyan kimagasló teljesítményt nyújtott, hogy edzője, Neil Warnock magával vitte a másodosztályú Sheffield Unitedhez.

Ott azonban Woodward karrierje megtorpant: akkor a foci világában ismeretlen mentális betegségekkel kezelték, és utána már sosem volt a régi, mindössze háromszor játszott új klubjában, és már csak alacsonyabb osztályokban focizott, amíg idejekorán vissza nem vonult. Profi karrierje gyakorlatilag derékba tört, visszavonulása után pedig a rendőrségen helyezkedett el, ahonnét tizenkét év után egy szabálysértés miatt leszerelték.

A most 43 éves Woodward aztán a múlt héten a Guardian újságírójának mesélte el a történetét, és a nyomában három másik egykori molesztált játékos állt a nyilvánosság elé, még többen pedig név nélkül: a rendőrség szerint eddig összesen tizenegy egykori áldozat jelentkezett. Sőt, külön forróvonal is létesült a szexuálisan zaklatott profi focistáknak.

A 11 éves Woodwardot az egyik legjobb szemű, gyerekekre szakosodott játékosmegfigyelőnek tartott Barry Bennell fedezte fel, és vitte a Crewe csapatához. Hamar kiderült, Bennell nemcsak a futbaltudása miatt figyelt fel Woodwardra, és először csak áthívta magához a házába, mely egy gyerek számára maga volt a paradicsom: biliárdasztallal, játékautomatákkal, két nagy pireneusi hegyikutyával, egy vadmacskával, és egy kis majommal, aki a gyerekek vállára is felült. Ők pedig megbíztak benne, elvégre az ország egyik legjobb ifjúsági edzője, aki segíthet az álmuk valóra váltásában.

Miután a bizalom kiépült, Bennell a lényegre tért, és molesztálni kezdte a kiszemelteket: nem egyszer, nem kétszer, hanem éveken keresztül. A gyerekeket felváltva fenyegette fizikailag, illetve zsarolta azzal, hogy ha nem tesznek a kedvére, kirakja őket a csapatból, és soha nem lesz belőlük focista. Így történt Woodwarddal is, akiből zárkózott, magányos tinédzser lett, pedig számára még nem volt vége a kínoknak.

Legszívesebben kitéptem volna a torkát

Egészen hihetetlen fordulattal ugyanis Bennell udvarolni kezdett Woodward nővérének (de ez nem tántorította el attól, hogy az öccsét továbbra is zaklassa), sőt, el is vette feleségül. És az az ember, aki éveken keresztül megrontotta és kínozta, most ott ült és viccelődött a családi ebédeken, ő pedig annyira félt a “sógorától”, hogy nem senkinek nem mert szólni semmit. “Ott kellett lennem az esküvőn is, pedig legszívesebben kitéptem volna a torkát” - mondta utólag.

És mégis, Woodward ragaszkodott az álmához, pedig tudta, hogy a futball vette el a gyerekkorát. Nem adta fel, és tényleg profi focista lett belőle. És minél távolabb volt Crewe-tól, annál jobban ment neki a játék, főleg, amikor 1998-ban Bennellt kilenc év börtönre ítélték, miután egyik egykori áldozata feljelentette.

A botrány kipattanásakor Woodward sem hallgatott tovább, és a rendőrségen és otthon is elmondta, amit tudott: a nővére persze egyből elvált ugyan Bennelltől, de az eset szabályosan tönkretette az egész családot. A leginkább pedig Woodwardot, aki hiába hitte, megszabadult a tehertől, mert a neheze csak most jött: egyik este a Tescóban pánikrohama lett, majd a következő héten sérülést tettetve kellett lekéredzkednie a pályáról, amikor újra pánikroham támadta meg. És innentől kezdve gyakorlatilag lezárult a karrierje érdemi része.

“2016-ban már legalább tudják az emberek, mi az a szorongás- vagy pánikroham, de akkor még csak csendben szenvedtem, mert a futball világa egész más volt” - mondja Woodward, aki az edzőinek most is hálás, amiért legalább nekik elmondhatta a problémáját. De hiába, az élete azóta is szenvedés, több öngyilkossági kísérlettel, és hiába kezelték depresszióval és szorongással, a mai napig nem tudta feldolgozni a gyerekkori traumáit.

“A hírhedt pedofil, Jimmy Savile esetében láthattuk, mekkora erőt igényelt az egykori áldozatoktól, hogy előlépjenek, és ez a fociban még nehezebb. Csak most, 43 évesen érzem úgy, hogy enélkül a borzasztó titok és teher nélkül tudok élni. Ki akarom adni magamból, és szeretnék ezzel másoknak is lehetőséget adni erre” - indokolta a bátor lépését a sajtóhoz forduló Woodward. És megdöbbentően sokan éltek a lehetőséggel.

Próbáltam elnyomni magamban az egészet

A történetben nem is elsősorban a Barry Bennell-jelenség a megdöbbentő: beteg, gonosz és szadista emberek mindenütt vannak. Az ijesztő az, hogy másfél évtizeden keresztül háborítatlanul tehette, amit tett, mert a profi foci közegében pont megtalálta a számítását.

Aki esetleg nem értené, miért nem derült ki az igazság sokkal hamarabb, annak Steve Walters, szintén egykori molesztált Crewe-játékos, elmagyarázza: “Próbáltam úgy tenni, mintha meg sem történt volna és elnyomni magamban az egészet. Tudtam, hogy nem derülhet ki, és valósággal rettegtem, hogy mégis így lesz, mert akkor vége a karrieremnek. Úgy képzeltem, ki sem mehetnék többet az utcára, nemhogy futballista maradhatnék. Márpedig a foci volt az álmom. Az életem” - mondta Walters. “Össze voltam zavarodva. Most akkor meleg vagyok? - kérdeztem magamtól, az akkori fociközeg azonban hallani sem akart arról, hogy egyáltalán lehetnek meleg futballisták.”

Steve Walters volt a második labdarúgó, aki a nyilvánosság elé állt, és egykori csapattársa, Woodward elbeszélésén felbátorodva nyilatkozott ugyancsak a Guardiannek. A története is hasonló: Walters tizenévesen korosztálya legtehetségesebb angol középpályása volt, aki 16 évesen debütált a Crewe nagycsapatában, gólt lőtt a kupában a Chelsea-nek, minden jel szerint csodás karrier előtt állt. Aztán mégsem így történt.

Egy ritka, fertőzéses úton terjedő ízületi betegség, a Reiter-szindróma támadta meg, melynek következtében pár év után fel kellett hagynia a profi futballal, és már csak alacsonyabb osztályokban játszhatott. Walters nem tudja, hogyan fertőződött meg a betegséggel, de mivel az nemi úton is terjed, nem tud nem gondolni arra, hogy esetleg Bennelltől kapta el.

Walterst ugyanúgy pánikrohamok gyötörték, melyekről azt se tudta, micsodák, és attól félt, szívrohama van: “Az apám talált meg, ahogy a padlón fekve reszkettem, és pár napra kórházba is kerültem.” A problémák azóta is megmaradtak, és a mai napig alvászavarokkal küzd. “Nagyon örülök, hogy Andy kiállt a nyilvánosság elé. Segíteni fog, hogy a saját életemmel is egyenesbe kerüljek. Ki voltam fordulva magamból, de mégis ez lehet az első lépés.”

A további áldozatok

Woodward és Walters után két másik futballista is megszólalt, ráadásul két egykori angol válogatott játékosról van szó. Egyikük, David White a Manchester City nevelése és későbbi játékosa volt, és még előtte, a kölyökcsapatban került kapcsolatba Bennell-lel. White a többiekhez képest egész olcsón megúszta, hiszen aránylag sikeres profikarrierje volt, a kilencvenes évek elején egyszer még a válogatottban is játszhatott, ám most könyvben írja meg a pályafutása (és zaklatása) történetét.

“Számos okból mindenki előtt eltitkoltam ezt, csaknem két teljes évtizedig. Amíg tartott a karrierem, azt hittem, hogy fel tudtam dolgozni a történteket, de mostanra nyilvánvaló, hogy Bennell tetteinek sokkal mélyebb következményei voltak, mint amit akkor gondoltam” - mondta White. “Azért döntöttem a könyvírás mellett, mert meg kellett emésztenem, hogy az, amit Bennell velem művelt, az életem minden későbbi fontos eseményére és az összes kapcsolatomra hatással volt.”

A másik válogatott játékos, Paul Stewart esete azért cifrább, mert idősebb, mint a többiek, és őt nem Bennell molesztálta, hanem valaki más, eddig meg nem nevezett edző. Stewart játszott a Tottenhamben és a Liverpoolban is, visszavonulása után viszont alkohol- és drogproblémákkal küzdött, és most, Woodward bejelentése után ő is előállt a saját történetével, melynek borítékolhatóan lesz még folytatása.

Nemcsak a Stewart által említett eset miatt, hanem mert Woodwardék is azt mondják, kizárt, hogy Bennell mindezt teljesen egyedül tehette meg. Szerintük legalább egy tettestársa kellett, hogy legyen. A Crewe-nál már akkoriban nyílt titoknak számított, hogy Bennell “mágnesként vonzza a kisfiúkat”, és az öltözőben is téma volt az egész jelenség - kifelé viszont mindenki összezárt, és egy szó nem szivárgott ki.

Pedig már húsz évvel ezelőtt pedzegetni kezdték újságírók Bennell tevékenységét, de akkor még mereven tagadott mindenki. Egyébként is, Bennell tényleg jó szakember hírében állt, későbbi jó játékosokat indított el a pályán, senkinek sem állt érdekében borítani a bilit. Danny Murphy, aki játszott később a Liverpoolban is, ugyancsak a Crewe neveltje, és ő is azt állítja: igazából nem lepődött meg a most hallott szörnyűségeken, noha őt személy szerint nem molesztálta Bennell, és biztos benne, hogy Dario Gradi, a Crewe legendás edzője sem tudott Bennell tetteiről (csütörtökön ezt nyilatkozta maga Gradi is).

Tragikus adalék még, hogy Gary Speed, az egykori nagyszerű játékos és későbbi walesi szövetségi kapitány, ugyancsak Bennell felfedezettje volt, sőt, ő is azok közé tartozott, akiket áthívott magához.

Speed öt évvel ezelőtti öngyilkossága után már felmerült, hogy a játékos depressziójában Bennellnek is lehetett része, de akkor a család tagadta, hogy Speed is az edző áldozatai közé tartozott volna. A most előkerült visszaemlékezéseket ismerve azonban egyre többen emlegetik Speedet, akiről Bennell korábban tagadta, hogy őt is molesztálta volna. Igaz, azt is mondta, hogy ha mégis így lenne, akkor sem vallaná be.

Woodward úgy gondolja, akár százas nagyságrendben is lehetnek olyanok, akiket Bennell annak idején megrontott. Ha most továbbra is sikerül a témát a felszínen tartani, és még többen vállalják a történetük nyilvánosságát, még jó néhány szomorú és ijesztő történhetre derülhet fény az angol futballból.