Blanka, Bianka
9 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Ami Swansea-ban történt, arra nincsenek szavak

2016.11.26. 18:13

Elképesztő, hihetetlen fordulatos meccset játszott egymással a Swansea és a Crystal Palace az angol futballbajnokság 13. fordulójában. Már az is csodaszámba ment, hogy kilenc gól esett találkozón, de amilyen fordulatok voltak a meccsen, arra tényleg nincsenek szavak.

Úgy kezdődött, hogy a 19. percben Wilfried Zaha a vendégeknek szerzett vezetést, amelyet még az első félidőben kiegyenlített a Swansea, aztán a második félidő közepén Leroy Fer két perc alatt már kettőre növelte a hazaiak előnyét.

Jött a 75. és a 84. perc közötti időszak és három Crystal Palace találat, úgy nézett ki, eldőlt minden, 4-3-ra vezetett Crystal Palace.

De Fernando Llorente nem így gondolta és a 91. percben egyenlített, majd a 93. percben a győztes gólt is bevágta.

A Voltak más csodák is. Ez egyik Marney fantasztikusa gólja mellett az is, hogy hét év után szerzett megint gólt a Premier League-ben, a 32 éves középpályás 2010 óta futballozik a Burnley-ben, amely 2014-ben jutott fel a Premier League-be. A 2014–2015-ös idényben nem talált a kapuba, majd csapata kiesett, aztán is feljutott az élvonalba.

Legutóbbi gólja a Premier League-ben 2009. november 25-én, azaz majdnem napra pontosan hét évvel ezelőtt, még Hull City játékosként az Everton ellen 3-2-re megnyert meccsen. A másik ilyen a 37 éves Paul Robinson szereplése. A kapus 1664 nap után védett ismét PL-meccsen, legutóbb a Blackburn focistájaként szerepelt az élvonalban a 2011–2012-es szezonban.

A Liverpool az utolsó negyedórában szerzett két góllal legyőzte a Sunderlandet, elképesztő volt a hazaiak fölénye, 27-6 volt a kapu felé tartó lövések száma. Sajnos egy súlyos sérülés is történt, a Pool brazil középpályása, Philippe Coutinho könnyen lehet, hogy a bokáját törte.

A bajnok Leicester az utolsó pillanatban mentette döntetlen a Middlesbrough elleni meccset, a BL-ben kiválóan szereplő csapat csak a 13. a bajnokságban.

A Chelsea hazai pályán 2-1-re legyőzte a városi rivális Tottenham Hotspurt. Sikerével a Chelsea a táblázat élére ugrott, míg a Tottenham elveszítette veretlenségét. A Chelsea ez előtt legutóbbi hat bajnokijukat kapott gól nélkül nyerték meg, a vendégek azonban a dán Christian Eriksen révén már a 11. percben megszerezték a vezetést, pontot téve ezzel a Chelsea 601 percig tartó sorozatára.

Antonio Conte vezetőedző együttese a félidő végén Pedro gyönyörű tekerésével egyenlített, majd a második játékrész elején Victor Moses találatával fordítottak és meg is nyerték a rangadót.

A Tottenham ezzel a mezőnyből utolsóként kapott ki, érdekesség, hogy a Stamford Bridge-en 1990 februárja óta nem tudott nyerni. A Chelsea-nek ez volt a 27. olyan Spurs-elleni hazai bajnokija, amelyen nem kapott ki, ez minden PL-riválisánál több.

Premier League, 13. forduló:

  • Chelsea-Tottenham Hotspur 2-1 (1-1)
  • Hull City-West Bromwich Albion 1-1 (0-1)
  • Leicester City-Middlesbrough 2-2 (1-1)
  • FC Liverpool-Sunderland 2-0 (0-0)
  • Swansea City-Crystal Palace 5-4 (1-1)
  • Burnley-Manchester City 1-2 (1-1)

Vasárnap játsszák:

  • Watford-Stoke City 13.00
  • Arsenal-AFC Bournemouth 15.15
  • Manchester United-West Ham United 17.30
  • Southampton-Everton 17.30

1. Chelsea 13 29-10 31 pont

2. FC Liverpool 13 32-14 30

3. Manchester City 13 29-12 30

4. Arsenal 12 25-12 25

5. Tottenham Hotspur 13 19-10 24

6. Manchester United 12 17-14 19

7. Everton 12 16-14 19

8. Watford 12 17-20 18

9. West Bromwich Albion 13 17-16 17

10. Bournemouth 12 14-16 15

11. Southampton 12 12-12 14

12. Burnley 13 12-21 14

13. Leicester City 13 16-22 13

14. Stoke City 12 13-19 13

15. Middlesbrough 13 12-15 12

16. Crystal Palace 13 21-26 11

17. West Ham United 12 13-23 11

18. Hull City 13 11-28 11

19. Swansea City 13 16-26 9

20. Sunderland 13 12-23 8