![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Zidane fél év alatt a csúcsra ért
További Bajnokok ligája cikkek
A Real Madridot irányító Zinedine Zidane a szombat esti Bajnokok Ligája-győzelemmel történelmet írt: ő lett az első francia, akinek edzőként sikerült megnyernie a sorozatot.
"Annyira boldog vagyok, mert mér elég régóta tagja vagyok ennek a nagy klubnak. Először játékosként, aztán segédedzőként, majd vezetőedzőként. Büszke vagyok, hogy tagja lehetek ennek a nagy családnak" - mondta a BL-győzelem után.
A negyvenhárom éves francia 2001-ben a Juventustól igazolt a Real Madridhoz, akkor rekordnak számító 75 millió euróért, és a galaktikus korszak egyik legnagyobb szerzeménye volt. Az első idényében összejött a BL-győzelem: a Bayer Leverkusen ellen a gyengébbik lábával vágott legendás kapásgólt, amivel megnyerte a döntőt a Real Madrid.
A következő évben bajnokságot is nyert a Reallal, végül a spanyol csapattól vonult vissza 2006-ban, és nyolc évvel később kapta meg az első komoly tisztségét a madridi klubnál: a második csapat, a Castilla edzője lett. Közben fokozatosan lépett feljebb, segédedző lett.
Aztán amikor Rafa Benítez megjósolható bukása bekövetkezett, akkor nem féltek neki adni az első csapatot: január 4-én lett a Real Madrid edzője. Rögtön egy Deportivo elleni 5-0-val kezdett, és az első meccseiken sorra jöttek a sokgólos győzelmek. Ráadásul már az első hetekben meggyőzte a csapat legnagyobb sztárját, Cristiano Ronaldót, akinek akkoriban megint a távozását pedzegették:
Szárnyakat adott a csapatnak, új lökést. Sokkal könnyebb azonosulni Zidane-nel, a futball már csak ilyen. Ő és Benitez is a legjobbat akarta a Real Madridnak, de nekem személy szerint jobban fekszik a Zidane-nal való munka, de ne kérdezzék, miért.
A mostani Bajnokok Ligája-győzelem után Zidane is arról beszélt, hogy mekkora lehetőséget kapott, amikor Florentino Perez elnök úgy döntött, hogy rábízza a csapatot. "Erről álmodtam. Az elnök nekem adta a csapatot, és ilyen játékosokkal, ilyen tehetségekkel olyan nagy dolgokra lehet képes az ember, mint amit ma elértünk".
![Zidane és Ronaldo a BL-győzelem után](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1187/11876/118769/11876968_97451f5f30d4d81ae1272b6e04d255b3_wm.jpg)
Azért is nagy eredmény, amit az egykori aranylabdás és világbajnok játékosnak edzőként sikerült elérnie, mert szezon közben, igazán komoly szakmai múlt nélkül ugrott be. Ugyan a bajnoki címről lemaradtak, de a legvégsőkig harcban voltak a Barcelonával, a Bajnokok Ligája-győzelmet pedig nem is kell magyarázni, még ha nem is a legerősebb ellenfeleket verték a döntőbe menet.
A franciának egykori realos csapattársa, David Beckham is gratulált, közösségi oldalán azt írta, hogy Zidane igazán kedves és szenvedélyes ember, ezért is érdemli meg nagyon a címet.
Zidane lett a futballtörténelem hetedik olyan alakja, akinek játékosként és edzőként is sikerült Bajnokok Ligáját nyernie: előtte Miguel Muñoznak, Giovanni Trapattoninak, Johan Cruyffnak, Carlo Ancelottinak, Frank Rijkaardnak és Pep Guardiolának jött össze a bravúr.
Nem véletlenül idézte a kupa átadása után Ancelottit, aki egyszer azt mondta neki: Ha edzőként nyersz Bajnokok Ligáját, rá fogsz jönni, hogy mennyivel jobb érzés, mint futballistaként elérni ezt.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)