Kíméletlenül bevágta. Egy gólra a hosszabbítástól a Barcelona.
Aytekin játékvezető elsőre egyértelműen továbbot intett, de aztán a partjelzővel megbeszélte a dolgot és büntetőt adott. Neymar esett át Meunier-nek, jogos volt.
Egyik edző sem cserélt.
A Benfica kezdte élesebben a második félidőt: egy tizenhatoson belülről leadott Cervi-lövésbe három hazai védő is belevetődött, és szögletre pattant a labda.
Dortmundban előbb kezdtek ismét.
49 percig tartott, és volt esemény bőven: 2-0-ra vezet a Barcelona. Ha még lőnek kettőt, miközben egyet sem kapnak, akkor megvan a hosszabbítás. Ha hármat, akkor a továbbjutás is.
Ott továbbra is 1-0-ra vezet a Borussia Dortmund a Benfica ellen, ezzel hosszabbításra állnak.
A Barcelonának két gól kellene a hosszabbításhoz. Akkor persze teljesen új forgatókönyv jönne, ha a PSG is gólt szerezne.
Elképesztő, a PSG-védelem megint összehoz egy gólt a Barcelonának. Marquinhosnak már ki kellett volna bombáznia a labdát, de aztán annyit szerencsétlenkedett, hogy Iniesta megszerezte, majd sarokkal befelé kotorta, onnan pedig Kurzawa nagyon gyatra mozdulattal a saját kapujába lőtt a 40. percben.
Majd lekísérik ápolásra a PSG-játékost, ezzel is elment egy kis idő. A 39. percben járunk, még három gól kellene a Barcelonának a hosszabbításhoz.
A lapos lövést viszont könnyedén felszedte Trapp. Közben a másik meccsen a Dortmund tizenhatosán belül támadt kisebb zavar, de nagy nehezen fel tudtak szabadítani a védők.
Középre akarta adni a labdát, de a PSG-kapus Trapp kivetődött az ötösre, és összeszedte.
Egyre bátrabban játszik a francia csapat, de most ebből lett majdnem baj, mert a komplett középpálya az ellenfél térfelén ragadt, és a Barcelona-kontrát a tizenhatosukon belül sikerült megállítani. Fél óra telt el a mérkőzésből.
Na tessék: egy középre ívelt szabadrúgás után jött egy veszélyes fejes, és Bürki a gólvonalon állította meg a labdát.
A vezető góljuk óta igazán komoly helyzetet nem tudtak kidolgozni, a Benfica elég keményen fellép ellenük. Jelenleg hosszabbításra áll a párharc.
Messi reklamált is ezerrel, hogy a PSG-sek kezeztek, de ezt most sem hatotta meg a játékvezetőt.
25 méterre a kaputól, ezt is Messi lövi majd.
Egy gyors támadás végén adtak le egy lövést a tizenhatoson belülről, de a labda középre ment, így Bürki simán védett.
A PSG mind a tíz mezőnyjátékosával védekezik az utóbbi percekben, de megy is az idő. Az első húsz perc után egy gólt dolgozott le négygólos hátrányából a hazai csapat.
A hosszú felsőt vette célba, ez már közelebb volt, mint Messi szabadja az előbb.
És fejjel tisztázott, a Dortmund persze rögtön megpróbálkozott félpályáról kapura lőni, veszélytelen volt.
A bal felsőt vette célba szabadrúgásból, úgy egy métert tévedett. Marad az 1-0 a Barcelonának. A másik meccsen is ugyanennyire vezet a Dortmund az első negyedóra után.
Ezúttal Draxler, mert a meginduló Messit felborította a kaputól 30 méterre. jöhet a hazaiak szabadrúgása.
És két szögletet végezhetett el egymás után, de egyikből sem alakult komoly veszély a Barcelona kapuja előtt. A 12. percben járunk.
A bevetődő Mascherano kezét találta el egy beadás, de a bíró itt sem látta indokoltnak, hogy fújjon.
A 11. percben Dembelé vállalkozott lövésre úgy húsz méterről, ám a labda messze elkerülte a kaput.
A szélről lőtte volna be a labdát, amikor Verratti kezére felpattant a labda, de a bíró nem adott büntetőt erre.
Az ötödik percben járunk, és óriási a tempó. Megy előre a Barcelona, miközben a PSG-nél alig van a labda. A vendégeknél Matuidi összeszedett egy sárgát közben.
Itt is gól egyből. Az elalvó vendégvédelem asszisztálása mellett Suárez fejelte közelről kapura a labdát, és a PSG-sek csak a gólvonal mögül tudták kivágni. A gólvonal-technológia is megerősítette. Egy gólt máris ledolgozott a Barcelona.
Ez gyorsan ment: egy szöglet után rögtön megszerzi a vezetést a német csapat, és ledolgozta hátrányát. Egy továbbcsúsztatott labdára érkezett üresen Aubameyang, és közelről a kapuba fejelt.
Igaz, a Dortmund-Benficán jó másfél perccel korábban. A Barcelonának négygólos, a Dortmundnak egygólos hátrányt kéne ledolgoznia a visszavágón hazai pályán.