Szerb harmadosztályú csapatnak adtunk 3 milliárdot egy még nem létező akadémiára
További Futball cikkek
- Gyors gólváltás után hatalmas verést mért a Bayern München Gulácsiékra
- Beszólt a világbajnok mészáros a koreainak, erre az szögletből betekerte a labdát a kapuba
- Több mint 60 topligás mérkőzés várja a futball szerelmeseit az év legjobban várt időszakában
- Megvan az NB II-ben sereghajtó Budapest Honvéd új edzője
- Közeli családtagot is elítéltek a világbajnok futballista elrablásának ügyében
Dunaszerdahely, Munkács, Csíkszereda és Eszék után tovább terjeszkedik a határokon átívelő magyar állami futballprogram. Utóbbi két csapat erősen kötődik Mészáros Lőrinchez, aki az Eszéknek tulajdonosa is, most pedig az általa elnökölt Puskás Akadémia egyik vajdasági partneregyesületéről derült ki, hogy december végén a magyar költségvetésből „Délvidéki Futball Akadémia” címszóval 3 milliárd forintot kaptak.
A csapat a szerb harmadosztályban játszik, és 2015 novembere óta szerződött partnere Orbán Viktor felcsúti labdarúgó-akadémiájának.
Amikor a kormány a 2016-os év végén kiszórt 50 milliárd forintot különböző sportszervezeteknek, még csak annyit lehetett tudni, hogy a teljesen ismeretlen Délvidéki Futball Akadémia 3 milliárd forinttal részesült a bőkezűségi rohamból. A vajdasági Szabad Magyar Szó kiderítette, hogy az intézményről azért nem volt információ, mert a határozat meghozatalakor még nem is létezett. A magyar állam valójában a 14 573 lakosú Topolya városának csapatát támogatja az összeggel.
A harmadosztályú együttes tulajdonosa és elnöke a szlovák–magyar családból származó milliárdos üzletember, Zsemberi János, aki a Vajdasági Magyarok Szövetségének (VMSZ) jelöltjeként lett a helyi önkormányzat képviselője. A VMSZ kampányát személyesen is támogatta Orbán Viktor az áprilisi előrehozott szerbiai parlamenti választásokon.
Az is kiderült – legalábbis részben –, hogy mire fordítják majd Topolyán a magyar adóforintokat. Természetesen egy akadémiára, és a jövőben persze majd egy stadionra is. A Magyar Szó idézete szerint Zsemberi az önkormányzat 2016. decemberi ülésén arról tájékoztatta képviselőtársait, hogy „a magyar kormány sportfejlesztési stratégiájával összhangban, valamint a topolyai TSC labdarúgóinak kiemelkedő teljesítményét figyelembe véve Magyarország 2 és 3 millió euró közötti értékben támogatja egy labdarúgó-akadémia létrehozását Topolyán. A projekt keretében megvásárolnának egy több hektáros községi tulajdonban lévő telket, ahol négy labdarúgópályát alakítanának ki, s egy stadion kiépítése a távlati tervek között szerepel."
Azt viszont nem tudni, hogy Zsemberi azért beszélt-e csak 2-3 millió euróról (nagyjából 600-900 millió forint), mert a többiről nem akart még nyilatkozni, vagy neki is kellemes meglepetés volt, hogy ennek végül bő háromszorosát kapta csapata, 3 milliárd forint értékben.
A történet több ponton emlékeztet Mészáros Lőrinc futballbirodalmának romániai terjeszkedésére. A harmadosztályú FK Csíkszereda és a Puskás Akadémia között 2013-ban megkötött partneri szerződésből született meg a Székelyföldi Futball Akadémia, aminek a magyar kormányon túl Mészáros Lőrinc is lelkes támogatója. Az FK Csíkszereda kapcsán kategorikusan tagadták, hogy a magyar állam tulajdont szerzett volna a klubban, a költségvetés különböző programokon keresztül már 2 milliárd forinttal támogatta a csíkszeredai utánpótlást, amihez Mészáros Lőrinc még zsebből adott 300 milliót, lett is érte díszpolgár.
Az FK Csíkszereda tulajdonosa egyébként a helyi önkormányzat, illetve négy magánszemély. A helyi polgármestert, Ráduly Róbertet, valamint helyettesét, Szőke Domokost 2016. augusztus 20. alkalmából Orbán Viktor a „Külhoni Magyarságért Díjjal” tüntette ki, két másik székelyföldi elöljáróval együtt. Közös pont, hogy mind a négy díjazott ellen büntetőeljárást folytat a román vádhatóság feltételezett közigazgatási vétségekért. Semjén Zsolt az elismerések átadásakor szóban is megvédte díjazottakat.
A korrupcióellenes harc ürügyén a magyarság megfélemlítése zajlik
– fogalmazott a miniszterelnök-helyettes.
Párhuzam persze a Dunaszerdahellyel és az Eszékkel is vonható, előbbi csapat tulajdonosa szintén egy magyar származású milliárdos helyi vállalkozó, Világi Oszkár, aki természetesen jóban van Orbán Viktorral, Mészáros Lőrinccel és a Puskás Akadémiával is, míg az NK Osijek csapatát Mészáros Lőrinc egy Ivan Meštrović nevű horvát vállalkozóval közösen vette meg 2015 végén, akinek szintén jó összeköttetései lehetnek Magyarországon, mivel Meštrović „City Mail” nevű cégét 2015 nyarán valamiért nagyon szerette a magyar állam.
A Dunaszerdahely stadionjának felújításába 2 millió euróval (nagyjából 620 millió forint) szállt be a Mol névadó szponzorként, míg akadémiájának 1 milliárdot juttatott a magyar kormány egy 2016 végi döntéssel. Az Eszékre jutó pénzekről bővebben is írtunk, ők is kaptak 1 milliárdot évzáráskor Magyarországtól, Mészárosék emellett az elmúlt 10 hónapban bő kilencmilliárd forintnyi eurót toltak a klubba, aminek megvételekor vállalták, hogy öt év alatt legalább 4 milliárd forintot fektetnek majd bele. Az akadémiát 2-3 milliárd forint értékben tervezik fejleszteni, és felhúznák Eszéken a horvát nemzeti stadiont, meg egy kisebbet az utánpótlásnak.
A topolyai tervekről ilyen részletességgel még nem tudunk, miként arról sem, hogy Mészáros Lőrinc tervez-e részesedést szerezni a klubban, esetleg a dolog már meg is történt.