Ezért van a Fradi fényévekre Európától

Senkinek sem újdonság, hogy a magyar futballcsapatok működése fényévekre van a piaci alapoktól. Ennek illusztrálására tökéletes példát szolgáltatott a KPMG legújabb kiadványa, amiben a világ egyik legnagyobb könyvvizsgáló cége nyolc európai bajnokcsapat legfőbb pénzügyi mutatóit hasonlította össze.

A "European Champions Report 2017"-re a sportgazdaság nevű oldal hívta fel a figyelmet, az anyag számtalan érdekes információt tartalmaz, többek közt az is kiderül belőle, hogy a csapatok teljes bérköltsége miként arányul működési bevételeikhez.

Működési bevételek alatt a jegybevételből, közvetítési díjakból, reklám- és szponzori pénzekből, illetve egyéb kereskedelmi tevékenységből származó bevételek értendők. Azaz olyan bevételek, amikre viszonylag megbízhatóan lehet számítani az üzleti év tervezésekor. Épp az esetlegességük miatt nem tartoznak ide például a játékosok eladásából vagy a pénzdíjakból álló bevételek.

A KPMG tehát megnézte, hogy a nyolc legjelentősebb európai bajnokság legutóbbi győztesénél a teljes bérköltség hogyan aránylik ezekhez a bevételekhez. Értelemszerűen minél kisebb százaléka előbbi az utóbbinak, annál biztosabb pénzügyi alapokon áll az adott sportszervezet működése.

Adta magát, hogy mi meg azt nézzük meg, miként teljesít ebben a vonatkozásban az NB I. legutóbbi bajnoka, a Ferencváros. Bár a Fradi játékosaink bérét hétpecsétes titokként őrzik a transzparencia fellegvárában, a klub teljes bérköltsége, illetve az említett bevételek megtalálhatók az FTC Labdarúgó Zrt. pénzügyi beszámolójában.

A végeredmény tökéletesen érzékelteti, hogy a magyar bajnok mennyire rá van utalva a nem tervezhető bevételekre, és főként a központi támogatásra. A tanulmányban szereplő klubok közül a Bayern Münchené a legjobb mutató (44%), és a Juventusé a legrosszabb (65%). És van a Fradi, ahol mindez 98%. 

Mivel arányokról van szó, teljesen mindegy, hogy hányszor többet költ fizetésekre pl. a Barcelona, mint a Fradi, mivel a bevételei mégannyiszor meghaladják a magyar bajnokét. A lehetőségek közt tátongó űr érzékeltetésére azért álljon itt, hogy a legalacsonyabb bérköltségű PSV Eindhoven 14,2 milliárd forintnyi eurót költ fizetésekre, szemben a Ferencváros 2,08 milliárd forintjával, azaz hétszer annyit, mint a magyar bajnok, ugyanakkor a működési bevételei 29,5 milliárd forintnak felelnek meg, ami 13,5-szöröse a Fradi 2,17 milliárdjának.

Amiből egyértelműen látszik, hogy a világ pénze nem lenne elég az európai élvonal alsó szintjéig feltőkésíteni egy magyar csapatot.

Másrészt az is kiderül, hogy a piaci jellegű működés reményéhez is létfontosságú lenne a Ferencvárosnak bejutnia valamelyik nemzetközi kupa csoportkörébe, ami szignifikánsan megnövelhetné a tévés- és jegybevételeket.

Erre azonban nagyon rizikós dolog volna üzleti modellt alapozni. Ha jövőre esetleg a BL-ben indulhatna a Fradi, úgy a második selejtezőkörben kezdene, ahol rettenetes koefficiensével az erősebb csapatok közül kapna ellenfelet, pl. a svéd (Malmö), kazah (Astana), norvég (Rosenborg), osztrák, horvát, lengyel, izraeli, dán vagy skót bajnokság győztesét, de a tavalyi produkció alapján a szlovén, szlovák vagy ciprusi bajnok sem kecsegtetne túl sok reménnyel, a BATE Borisovról már nem is szólva. És ha ebből a körből kiesnek, még Európa-liga sincsen. Azután jön még egy forduló, ahol beszáll a cseh, görög és román bajnok, és aztán még egy. Utóbbi két körből már legalább az EL-be pottyannának.

Ami pedig az Európa-ligában való indulást illeti, ott négy kört kéne menni a csoportkörhöz, miközben az elmúlt két szezonban már a másodikban búcsúztak.

Vegyük még hozzá, hogy a bérköltség valószínűleg nem lett olcsóbb az idén télen eddig leszerződtetett 6 játékostól sem, akik közül ketten a német első osztályból érkeztek, egy-egy játékos pedig a német másod, illetve az orosz első osztályt hagyta ott a Fradiért.

Vagyis marad a teljes ráutaltság a burkolt és kevésbé burkolt formában érkező állami támogatásra, miközben a reklámbevételek vagy épp a tévés pénzek mértéke már így is a központi utasításokat tükrözi a valós kereskedelmi érték helyett.

Ha pedig valaki azt gondolná, hogy majd játékoseladásokból fedezik a különbséget, az gondolja végig, hogy mekkora valós haszon lehetett mondjuk a tényleg hatalmas sikersztorinak számító Ramirezen, aki a hírek szerint 1,5 millió euróért ment el Krasnodarba. A leigazolása belekerült 360 ezerbe, illetve 17 hónapon át keresett hetente nagyjából 5 ezer eurót – több forrásunk is e körüli összeget mondott –, összesen 340 ezret. A végén marad tiszta nyereségnek 800 ezer euro, ami még mindig szép pénz, úgy 250 millió forint, de a világot azért nem lehet megváltani belőle.