Alajos, Leila
20 °C
36 °C

Dárdai kapusa elképesztő bénázása után bukott a Hertha

2017.05.06. 20:22

Nem kezdett jól a Hertha, a lipcsei csapat az első percektől kezdve uralta a játékot, a 12. percben Marcel Sabitzer szép fejesével a vezetést is megszerezte. Nem ment a Herthának, egyetlen kaput eltaláló lövése akadt az első félidőben, azt is sikerrel védte Gulácsi Péter, a magyar válogatott kapusa.

Jól jellemezte a Hertha idegességét, hogy az első félidő végén Jordan Torunarigha előbb a lipcseiekkel veszett össze, majd saját csapattársait, a másodedzőt és mindenkit lökdösött az öltözőbe vonulva, aki csak útjába került.

Az 54. percben pecsételődött meg a Hertha sorsa. Valami egészen bohózatba illő jelentek végén. A berliniek kapusa, Rune Jarstein kétszer csúszott el. Először, amikor ki akarta rúgni a labdát és az ellenfélhez passzolta, másodszor, amikor a kapuba visszafutva igyekezett menteni. Elképesztő bénázás volt.

Erőlködött, szó szerint a Hertha és a végén egy szerencsétlen öngóllal sikerült szépíteni, de aztán három perc alatt összeomlott Dárdai csapata, kapott még két gólt, mind a kettőt elképesztő védelmi hiba után, így aztán egy kiütéses hazai vereség lett a vége.

Ez azért is lehet fájó, mert a Freiburg akár már vasárnap megelőzhezi az 5., még Európa Ligát érő helyen álló Herthát. Arról nem is beszélve, hogy a Köln és a Werder 1-1 ponttal van lemaradva mögöttük. A Bundesligából még két forduló van hátra.

A Borussia Dortmund hazai pályán 2-1-re legyőzte Szalai Ádám csapatát, a Hoffenheimet a német labdarúgó-bajnokság 32. fordulójának szombati játéknapján.

A meccsen Marco Reus már a 4. percben megszerezte a vezetést a sárga-feketéknek, Pierre-Emerick Aubameyang tíz perccel később növelhette volna az előnyt, de 11-est hibázott, a 82. percben azonban akcióból betalált. A vendégek a hajrában 11-esből szépítettek, az eredmény ez után már nem változott. Szalai a 70. percben csereként lépett pályára. A két csapat helyet cserélt a tabellán, két fordulóval a vége előtt a Dortmund a harmadik, a Hoffenheim pedig a negyedik.

Bundesliga, 32. forduló:

Bayern München-Darmstadt 1-0 (1-0)

Borussia Dortmund-Hoffenheim 2-1 (1-0)

Borussia Mönchengladbach-Augsburg 1-1 (0-0)

Ingolstadt-Bayer Leverkusen 1-1 (0-0)

Eintracht Frankfurt-Wolfsburg 0-2 (0-0)

Hertha BSC-RB Leipzig 1-4 (0-1)