Zelma, Rajmund
6 °C
11 °C

Tottit 80 ezren siratták, 90. perces győzelemmel búcsúzott a Romától

2017.05.28. 20:45

Vasárnap kora este lejátszotta utolsó meccsét az AS Romában Francesco Totti. A Genoa ellen az 54. percben állhatott be Salah helyett, 1-1-nél, a közönség nagyon megünnepelte.

A vendégek már a 3. vezettek, a 16 éves Pietro Pellegri talált be, ő 24 évvel fiatalabb Tottinál. De Rossi egyenlített, Dzeko megszerezte a vezetést, de a Genoa is egyenlíteni tudott - Lazovics -, 2-2-re álltak a hajrában.

A Romának győznie kellett, hogy meglegyen a második hely és a közvetlen BL-indulás, sikerült is, a 90. percben Dzeko lefejelte a labdát Perottinak, aki hét méterről bevágta.

Nagy volt az ünneplés, két és fél percig tartott, így a négyperces hosszabbításból hat perc lett. Az utolsó kettőben majdnem végig Tottinál volt a labda, a sarokban tartogatta, bedobást majd szögletet ügyeskedett ki.

A drukkerek már a meccs előtt Tottit siratták, kiment a kanyar alá köszönteni őket a kapitány, a lefújás után a nagy örömöt újra felváltotta a bánat: Tottit sokáig ünnepelték, csapattársai is különleges búcsúmezbe bújtak.

Többoldalas levelet olvasott fel a drukkereknek, mindenki még jobban meghatódott, ő is megkönnyezte a búcsút. Azt is elmondta, leveszi a futballcipőt, azaz visszavonul.

Az est hangulatáról talán ez a molino mond el mindent: "Reméltem, előbb halok meg."

Totti 307 gólt rúgott a Romában, ez az egyetlen klub, aminek a mezét viselte. 1992 óta vasárnap 785-ödször, és utoljára.