Pandora, Gabriella
-1 °C
3 °C
Index - In English In English Eng

Neymar eurómillióiból brazil klubja is részt akar

2017.08.07. 10:24

Neymar még be sem mutatkozott a Paris SG-ben, de a világcsúcsnak számító 222 millió eurós átigazolási díja után máris tartja a markát a sztárcsatár volt csapata, a brazil Santos. Erről a helyi Globoesporte számolt be, hozzátéve, nem csak a transzferdíj 5 százalékát akarják.

A brazil lapra hivatkozva a Marca úgy tudja, a Santos további 4,5 millió eurót szeretne még kapni, a korábbi szerződés bizonyos záradékának nem teljesülése miatt. Ez a záradék azt mondja ki, hogy a Barcelonának és a Santosnak két barátságos meccset kellett volna egymással játszani, de ebből csak egy teljesült a 2013-as Gamper Kupán.

A Santos már levelet küldött az FC Barcelonának, de erre hivatalos válasz még nem érkezett. Ugyanakkor a Barcelona kijelentette, nem ért egyet a Santos követelésével. Véleményük szerint Neymar szabadügynökké vált, így bárhová aláírhatott.

Ugyanakkor a Barcánál közölték, továbbgondolják a Santos követelését és majd később hoznak döntést.