Menyhért, Mirjam
17 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Gulácsi csapatából igazolt középpályást a Liverpool

2017.08.29. 10:35 Módosítva: 2017.08.29. 14:52

Dietrich Mateschitz, az RB Lepizig tulajdonosa július közepén még 75 millió euróért sem volt hajlandó megválni 22 éves guineai középpályásától, Naby Keitától, kedden azonban végül eldőlt a fiatal játékos jövő nyáron mégis a Liverpool csapatában folytatja majd pályafutását – írja a Goal.com.

A klub kedden erősítette meg, hogy előre leigazolták Keitát, aki 2018 július elsejétől öt évig lesz majd a Vörösök játékosa. A lap értesülései szerint a Liverpool a focista 48 millió fontos kivásárlási árán kívül még prémiumot is fizetett Gulácsi csapatának, hogy megszerezzék a középpályást. A Leipzig korábban két ajánlatot is elutasított a 22 éves tehetségért, a tulajdonos ugyanis azt mondta, senkit nem adnak el csak a pénzért, Keita azonban szeretett volna a Liverpool játékosa lenni, a klub pedig nem adta fel a próbálkozást, így végül a mindenki számára előnyös tranzakció lebonyolítása mellett döntöttek  felek.

Nagyon örülök, hogy létrejött egy olyan megegyezés, melynek következtében jövőre a Liverpoolnál egy rendkívül izgalmas program részese lehetek.

– nyilatkozta az guineai játékos, hozzátéve azt is, hogy addig azonban mindent meg fog tenni jelenlegi csapatáért, az pedig, hogy végre letisztázták a jövőjét azt jelenti, hogy maximálisan oda is tud figyelni erre. Amíg nem csatlakozik új csapatához, addig csupán egy érdeklődő szurkoló marad – mondta Keita.

Az igazolással egyébként a 22 éves középpályás lett a klub történetének legdrágább játékosa, azonban ha a Liverpoolnak sikerül az átigazolási időszak vége előtt leigazolnia Thomas Lemart a Monacótól, akkor ez nem sokáig lesz így, érte ugyanis mindennel együtt több mint 70 millió fontot fizetnének ki.