Akik vitték valamire az NB I. után
További Futball cikkek
- Parádés átlövéssel jelentkezett a Török Kupában, góllal indította az évet a magyar válogatott szélső
- Válogatottjával hosszabbított, junior világbajnokát kitette keretéből az MTK Budapest
- A Bournemouth bejelentése után már csak idő kérdésének tűnik Kerkez klubváltása
- Másfél év után visszatért a Sepsi OSK-hoz a magyar válogatott védő
- Szoboszlai szerdai játéka még mindig kérdéses, kezdő bizonyosan nem lesz Londonban
Jellemző a magyar futballbajnokságra, hogy nagyon sokszor meggondolatlanul, egy-egy videófelvétel alapján, vagy menedzserek ajánlására olyan játékosokat igazolnak külföldről, akik aztán a kezdeti lelkesedés után gyorsan a kispadon, majd még ott sem találják magukat. Az idegenlégiósok elég nagy hányada egy szezonnál többet sem húz ki nálunk, és máris tovább áll.
Sokszor éri – nem is alaptalanul – az a vád az NB I.-es klubokat, hogy olyan futballistákat szerződtetnek külföldről, akiknél sokkal jobbat lehet találni a magyar bajnokságban is.
Az elmúlt években azért előfordult párszor, hogy sikerült jól belenyúlni, és olyan embereket idehozni, aztán nagy haszonnal, ráadásul topligás, vagy a magyarnál lényegesen erősebb bajnokságba továbbadni. Olyanokról lesz szó, akik idegenlégiósként, NB I.-es múlttal vitték valamire.
Irány a topliga
A Fradi nagyon belenyúlt
Nagy fogásnak harangozták be a Ferencvárosnál, és nem is tévedtek, amikor Muhamed Besic 2012 nyarán a zöld-fehérekhez igazolt. Az akkor még csak 20 éves bosnyák védő hamar a közönség kedvence lett, és védőmunkájával az egész NB I. egyik legjobbja is. Nem volt meglepő, hogy nem tudta a Fradi megtartani, de anyagilag jól járt vele.
Gyakorlatilag ingyen került az Üllői útra, majd két évvel később 4 millió fontért (5 millió euró) igazolt az Evertonhoz, ahol szintén alapember lett. 2016-ban súlyos térdsérülést szenvedett, az elmúlt két szezonban csak két bajnokija volt. Ebben a szezonban viszont már hat tétmeccsen lépett pályára, ahogy az Everton szereplését elnézzük - jó kezdés után erős visszaesés -, rövidesen ismét helye lesz a kezdőcsapatban.
Zalaegerszegtől a Bundesligáig
Talán Artjoms Rudnevsszel kellett volna kezdeni, de a lett futballista Besiccsel egy időben került topligás csapathoz. A Zalaegerszeg 2008-ban szerezte meg a lett Daugavpilstől, majd két szezon plusz egy meccsen, összesen 35 találkozón elért 23 gólja azonnal felkeltette a nyugati klubok érdeklődését. A lengyel Lech Poznań játékosaként két idényben 33 gólig jutott, utána már a Bundesligában játszott, és ott se rosszul. A Hamburgból a Hannoverbe került, majd a Köln futballistája lett, 108 német bajnoki meccsig jutott, 22 gólt szerzett.
Teljesen váratlanul, október elején az 1. FC Köln vezetősége a 29 éves támadó kérésére felbontotta az eredetileg 2019 júniusáig szóló szerződését. A klub közlése szerint a támadónak személyes gondjai vannak, de közelebbit nem árultak el. Családi okok lehetnek a háttérben, Rudnevs sem indokolta lelépését. Jelenleg nem igazolt futballista.
A Ligue 1-ben ex-NB I.-es rangadó lesz
A Fradi újabb remek találatai
Az Üllői út kedvence volt a brazil Somália is, akit előbb kölcsönbe szerzett meg a Fradi a brazil Bangutól, majd egy évvel később, 2012 nyarán jó érzékkel, mintegy 270 ezer fontért meg is vásárolt, hogy aztán három évvel később, tízszer annyi pénzért eladja az FC Toulouse-nak. Somália magyar bajnokként és kupagyőztesként igazolt Franciaországba. A villámgyors szélső 28 bajnokin játszott tavaly, idén nyolc találkozón van túl, és megvan az első francia bajnoki gólja is.
Somália biztosan szembe fog majd nézni egykori csapattársával, Mateo Pavloviccsal is. A horvát védőt a Ferencváros vette kétszer is kölcsön a Werder Brementől. A 194 centis középhátvédhoz aztán ragaszkodott a Werder, így visszatért Németországba, de az első csapat közelébe sem tudott férni.
Tavaly januárban közölték vele, hogy csak a tartalékcsapatban számolnak vele. Az utánpótlás-válogatott védő így aztán csapatot keresett magának, és Angersben találta meg, ahová 2016 nyarán távozott. Kétéves megállapodása az idény végén jár le, tavaly 12 bajnokin játszott, idén ötször lépett pályára, négyszer kezdőként, a balotellis Nice-nek gólt is fejelt.
A válogatottba sem merik elengedni, úgy féltik
Az Újpest is belenyúlt
A spanyol vonalat indítsuk a legutóbbi felfedezettjükkel, mert kevés olyan Magyarországról szerződő futballista van, aki úgy kezdte karrierjét, mint a macedón válogatott támadó, Enis Bardhi. Az Újpest tavalyi legjobbja a nyáron 1,35 millió fontért (másfél millió euró) került a lila-fehérektől a La Liga újoncához, a Levantéhoz. Már a felkészülési meccseken is látványos gólokat szerzett, azóta hat bajnoki meccset játszott, és már három gólnál jár.
Amikor 19 évesen a svéd Prespa Birliktől Újpestre került, az értékét olyan százezer euróban határozta meg a mértékadó Transfermarkt.de. Ez a szám a 15-szeresére nőtt az elmúlt évek során. A Levante alapembere lett, olyannyira, hogy edzője, Juan Muniz szerette volna a válogatott meccsekről is kikérni, lévén Macedónia már biztosan nem juthat tovább, de a 22 éves futballista játékához Igor Angelovszki kapitány is ragaszkodott.
A spanyol élvonalban szerepel Marko Dmitrovics is, a 25 éves szabadkai kapus 2013 és 2015 között védte az Újpest kapuját. Azóta megfordult az angol Charltonban, majd a spanyol Alcorcónban, 900 ezer fontért idén szerződtette az SD Eibar. Sok szerencséje nincs, eddig hét meccsen 17 gólt kapott, szeptember 19-én Messi mesternégyessel, a Barcelona hat góllal küldte haza őket. A kiesés elkerülése a legfontosabb céljük, de Dmitrovics első számú kapus a spanyol egyben.
Szintén az Újpestben, majd a Videotonban futballozott a szerb Nikola Mitrovics, amikor 2013-ban Izraelbe igazolt, és bajnok lett a Maccabi Tel-Avivval. Nagy reményekkel és sok pénzért Kínába ment, majd megint Izrael, Ciprus, aztán végül a szerb Napredak következett karrierjében. Jelenleg 30 éves, könnyen lehet, hogy még visszatér majd az NB I.-be.
Nem topligás, de ott bajnok
Komoly bajnokságban folytatta a Videotont 2012 decemberében elhagyó Renato Neto. Előbb a portugál Sporting, majd a belga KAA Gent következett, ahová kölcsönadta a lisszaboni klub. A magyar csapatnál még csak 1,3, jelenleg 4,5 millió fontra (5 millió euró) becsülik az értékét. Neto belga bajnok lett a Genttel.
Nem voltak már csapattársak Zé Luisszal, akit 2013 nyarán vett kölcsön a fehérvári klub a Bragától, ahová 2014 júniusában tért vissza. Egy évet játszott még a portugál élvonalban, majd 2015. június 7-én, 5,85 millió fontért vette meg a Szpartak Moszkva. Orosz bajnokságot és Szuperkupát is nyert, orosz pályafutása során 51 bajnokin van van túl, 14 gólt rúgott eddig.
Sok helyen, kevés sikerrel, de külföldön
A Videotonból gólkirályként és bajnokként távozott a brazil André Alves, akinek 2012 óta már öt csapata volt. A ciprusi Omonia, majd Dubaj következett, aztán a görög Panetolikosz, a ciprusi AEK Larnaka és az Anorthoszisz, ahol ebben az idényben öt meccsen még nem rúgott gólt.
A Diósgyőr, az Újpest és a Kecskemét futballistája volt Foxi Kéthévoama, aki aztán Kazahsztánba, Kleinheisler László jelenlegi csapatába, az FK Asztanába került. Utána a török bajnokság, a Gaziantep és a Balikerispor következett. Neki van már idén gólja.
David Mateos az Egyesült Államokat járta meg, miután két éve elhagyta a Ferencvárost. Az egykori Real Madrid-nevelésű védő az Orlando City játékosaként 28 MLS-meccsen lépett pályára. Szerződése lejárta után visszatért Spanyolországba, és jelenleg a harmadosztályú Real Murcia futballistája.
A táblázatban 2011 óta azokat a játékosokat vettük figyelembe, akik légiósként igazoltak külföldre, és nem kölcsönbe, vagy a szerződésük lejárta után ingyen távoztak.
Név | Honnan | Hova | Mennyiért | Most hol játszik |
2010/2011 | ||||
Martin Mutumba (ugandai) | Videoton | AIK Solna (svéd) | 90 ezer | Örgryte (svéd) |
Tarmo Kink (észt) | Győri ETO | Middlesbrough (angol) | 900 ezer | Levadia Tallinn (észt) |
Artjoms Rudnevs (lett) | Zalaegerszeg | Lech Poznań (lengyel) | 540 ezer | visszavonult |
Diego (brazil) | Budapest Honvéd | Tours (francia) | 405 ezer | Stade Reims (francia) |
Abraham Gneki Guié (elefántcsontparti) | Budapest Honvéd | Tours (francia) | 270 ezer | US Orleans (francia) |
Anthony Elding (angol) | Ferencváros | Rochdale (angol) | 108 ezer | visszavonult |
2011/2012 | ||||
André Alves (brazil) | Videoton | Omonia (ciprusi) | 270 ezer | Anorthoszisz (ciprusi) |
Bojan Djordjics (szerb) | Videoton | Blackpool (angol) | 270 ezer | csapat nélkül |
Danilo (brazil) | Budapest Honvéd | Sion (svájci) | 450 ezer | Budapest Honvéd |
Foxi Kethevoama (közép-afrikai) | Kecskemét | Asztana (kazah) | 108 ezer | Balikerispor (török) |
David Abwo (nigériai) | Paks | Zaglebie Lubin (lengyel) | 135 ezer | Ceyhanspor (török) |
2012/2013 | ||||
Walter Fernández (spanyol) | Videoton | Lokeren (belga) | 630 ezer | Sant Julia (andorrai) |
Kaká (brazil) | Videoton | La Coruna (spanyol) | 270 ezer | Varzim (portugália) |
Francis Litsingi (kongói) | Kecskemét | Teplice (cseh) | 108 ezer | csapat nélkül |
2013/2014 | ||||
– | ||||
2014/2015 | ||||
Muhamed Besics (bosnyák) | Ferencváros | Everton (angol) | 4,32 millió | Everton (angol) |
2015/2016 | ||||
Somália (brazil) | Ferencváros | Toulouse (francia) | 2,16 millió | Toulouse (francia) |
David Mateos (spanyol) | Ferencváros | Orlando City (amerikai) | 180 ezer | Real Murcia |
Darwin Andrade (kolumbiai) | Újpest | Standard Liege (belga) | 1,8 millió | Dep. Cali (kolumbiai) |
Mbaye Diagne (szenegáli) | Újpest | Tiancsin (kínai) | 1,06 millió | Tiancsin (kínai) |
2016/2017 | ||||
Cristian Ramírez (ecuadori) | Ferencváros | Krasznodar (orosz) | 1,35 millió | Krasznodar (orosz) |
A borítóképen Somália, a Ferencváros volt labdarúgója, a Toulouse játékosa az első francia gólja után. Fotós: Damien Meyer / AFP