Égés után győzelembe menekült a magyar válogatott
További Futball cikkek
- Nem igaz, hogyan bukta el hazai rangadóját a Barcelona!
- Gabriel Jesus volt a vendégek nyerőembere, kiütötte ellenfelét az Arsenal
- Schäfer András gólt szerzett, csapata mégis csúfosan kikapott
- „Nagyon hibáztam, mérhetetlenül sajnálom" – megtörte a csendet a balhéba keveredett sportigazgató
- Tovább fogy Guardiola levegője, újabb pofonba szaladt a Manchester City
A luxemburgi égés után Szélesi Zoltán megbízott szövetségi kapitány saját bevallása szerint leüvöltötte mindenki fejét. Higgyünk benne, hogy Costa Rica ellen már emiatt is láthattunk egy kicsit bátrabb, erőszakosabb futballt játszó csapatot. A múlt heti lagymatag antifutballnál csak többet lehetett mutatni, még akkor is, ha a válogatott keretből többen kikerültek, – többek között a csapatkapitány Dzsudzsák is sérült volt – és így egy erősen felforgatott csapattal álltunk ki.
Ez az új felállású válogatott sem sokáig maradt együtt, a védő Vinicius már az ötödik percben sántikált, majd Pátkai is jelezte, hogy húzódás miatt le kell cserélni. A 11. percben Szélesi kapitány le is hozta őket, Korcsmár és Nagy Ádám kapott lehetőséget.
Az első percekben Costa Rica dominált, a gyors beindulásaiknál nem mindig tudták felvenni a ritmust a magyar védők, de azért túl nagy zavart nem tudott okozni az ellenfél. A magyar válogatott a kettős csere után összeszedettebbé vált, a jobb oldalon, a végig nagy hőfokon játszó Ugrai segítette jól a támadásokat, időként elég trükkös megoldásokkal, Priskint és Nikolicsot kereste a labdákkal.
¡Olé! #LaSele 🇨🇷
— Teletica Deportes (@TeleticaTD7) 2017. november 14.
Matarrita todavía lo anda buscando... pic.twitter.com/z5XgsKWqTQ
Utóbbi a 18. percben be is gurított baloldalról a kapuba, de lesen volt, a bírók nem adták meg a találatot.
Costa Rica többször tudott indulni a magyar hibákból, Nagy Ádámról tudtak többször lefordulni, de mindig volt, aki kisegítsen. Dibusznak nem kellett igazán nagyot védeni, az ellenfél az első félidőben csak háromszor lőtt kapura. A csapatba bekerülő Varga középpályán jól szűrt, és lépett hátra, ha kellett.
Az első igazán látványos magyar akció a 34. percben jött, Ugrai etette meg a jobbszélen a védőjét, majd Besétől Nikolicshoz került a labda, a kapura fordulást kicsit elszúrta, lövés helyett a támaszkodó lábáról került tovább a labda a 16-osnál.
Három perccel viszont már betalált, Nagy Ádám buktatása után Ugrai lőtte el a szabadot laposan, amibe a kapu felé húzódó Nikolics jó ütemben tette bele a lábát, a hirtelen irányt változtató labdára már nem tudott reagálni a kapus.
A gól után nyomott Costa Rica, de nem került helyzetbe, és szerencsére a magyar csapat sem állt vissza, a kinyíló ellenfelet próbálta megkontrázni, de maradt az 1-0
.
A második félidő is elég biztatóan kezdődött, Ugrai jól lépett ki, és a lövése előtt okosan billentették ki az egyensúlyából, a 11-esért meg hiába reklamált a válogatott.
A nem túl sokat mutató Priskin helyére a 60. percben Böde állt be, aki, ha helyzetbe nem is került, folyamatosan, magát sem kímélve harcolt a labdákért.
Costa Rica érezhetően nagyobb tempót diktált, a legutóbbi vb-n ott lévő csapatnak kínos volt a magyar vezetés. Jöttek is helyzetek, Szabó hagyta Venegast fejelni a kaputól négy méterre, de szerencsére nem tudta rendesen kapura tenni, a következő szögletnél pedig Dibusz védett.
A kapusnak később is nagy bravúrokat kellett bemutatnia, a Costa Rica-iak távolról kezdtek bombázni, Oviedo majd Bolanos lövésénél is védett. Aztán Szabónak kellett fejjel mentenie.
Az utolsó tíz percre a magyar csapat egyre bátrabban kontrázott a Costa Rica-i rohamok között, a 83. percben újra nagy helyzetbe is került, de Németh jobboldali beadását Bese lőtte közelről a kapusba. A ráadáspercekben is volt még két lehetőségük, amit sikerült elszórakozni pontatlan passzokkal.
A védelem szerencsére a helyén volt, így hiába rohamozott az utolsó pillanatig az ellenfél, sikerült megőrizni az egygólos előnyt.
Szélesi kapitány győzelemmel fejezte be rövid karrierjét a válogatott élén.