
Három üres kaput hagyott ki, két pontot bukott a Barca

Hiába fordított 0-1-ről a Barcelona, csak 2-2-es döntetlent ért el a Celta Vigo elleni bajnokin. Bár még öt ponttal vezeti a katalán csapat a bajnokságot, meglepetés, hogy egymás után második bajnokiján veszít pontot.
Meglepetésre a Celta szerzett vezetést. A 20. percben egy rosszul működő lestaktika után Iago Aspas lépett ki szépen, a másik oldalon érkező Pione Sisto elé tette labdát, akinek a lövését még óriási bravúrral védte ter Stegen, de a kipattanót Aspas az üres kapuba fejelte.
Aztán Lionel Messi két perccel később egyenlített, majd három perccel később Luis Suárez is betalált. A játékvezető azonban nem adta meg a gólt lest miatt. Vitatható döntés született, mert a szélső Celta-védő beragadt, Suárez még időben vette át a labdát. Ahogy legutóbb, most belenyúltak a bírók a meccsbe.
A 62. percben Luis Suárez viszont már megszerezte a vezetést. Még sem tudta kihúzna a Barca, hiszen nem sokkal később, a 70. percben Maximiliano Gómez megszerezte az egyenlítő gólt, gyakorlatilag ismét sikerült lemattolni a Barca-védelmet, három mezőnyjátékos próbálta védeni a kaput, de Aspas és Gómez kipasszolta a teljes védelmet.
A Barca úgy bukta ezt a meccset, hogy volt három üreskapus lehetősége is, de egyiket sem tudta berúgni.
A Barcelonának most 36 pontja van, öttel vezet a Valencia előtt, de a kilenccel lemaradó madridiaknak, az Atléticónak és a Realnak is egy nagy lehetőség ez a felzárkózásra.
Nyitókép: Stanislav Lobotka (Celta de Vigo) és Lionel Messi (FC Barcelona) (Alex Caparros/Getty Images Hungary)

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Élete teniszét nyújtotta a veterán, ezt Carlos Alcaraz bánta a miami tenisztornán
Novak Djokovics viszont sikerrel vette az első akadályt.
március 22., 10:17
- Sport
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Sport
Ne ölj! A kétnapos őrület legfőbb szabálya több száz éve változatlan, színtere pedig egy egész város
Még a királyi család szentesítését is megkapta az esemény.
március 22., 14:17
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
28 perce
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
2 órája
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
4 órája
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
1 órája
- Sport
Elsőbálozó a pole-pozícióban, Oscar Piastri indul az élről Sanghajban
Erős lesz a második sor a Kínai Nagydíjon: Lando Norris és Max Verstappen egymás mellől rajtol.
március 22., 09:46
- Sport
Remek hírt közölt Rossi, két kulcsjátékosa biztosan visszatérhet a törökök elleni visszavágón
Sallai Roland játéka még kérdéses a vasárnapi mérkőzésen.
március 22., 13:28
- Sport
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Sport
Kylian Mbappé boldog lenne, ha Zinedine Zidane venné át a francia válogatott irányítását
Nagy kiváltság lenne a támadó számára, ha Zidane kezei alatt játszhatna.
március 22., 11:40
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
5 órája
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
6 órája
- Sport
Rögtön történelmet írt golftehetségünk, aki profiként először versenyzett hazai pályán
Remek teljesítményével jelentőset javít világranglista-helyezésén.
2 órája
- Sport
Fejsérülést szenvedett a Liverpool első számú kapusa, elhagyta nemzeti csapatát
A brazil kapus inkább visszatért klubcsapatához.
március 22., 12:36
- Sport
Egyetlen szezon után távozhat a Liverpool sztárja, akit Arne Slot rendszeresen mellőz
Nem favorizálja a vezetőedző, hamar véget érhet liverpooli pályafutása.
március 22., 16:08
- Sport
Az Európa-bajnok Molnár Attila negyedik helyen végzett a fedettpályás világbajnokságon
Takács Boglárka viszont nem jutott döntőbe 60 méteren.
március 22., 14:35
- Címlapon
Panaszt tettek Erdő Péterrel és öt másik bíborossal szemben a Szentszéknél
Kiderült, mivel vádolják a magyar bíborost, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye is reagált.
31 perce
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
9 órája
- Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén
Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.
március 21., 11:02
- Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt
Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.
március 21., 10:31
- Sport
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Sport
Hiába a Barcelona magyar kapusának bravúrjai, nem sikerült megtréfálni a favoritot
A mieink már biztosan nem juthatnak ki a romániai Európa-bajnokságra.
március 22., 21:49
- Sport
A török kapitány elárulta, mi kell nekik ahhoz, hogy Budapesten is nyerjenek
A magyar válogatott kétgólos hátrányból kezdi a Nemzetek Ligája-osztályozó visszavágóját a Puskás Arénában.
március 22., 20:26
- Sport
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Sport
Salaktornákon szerezné vissza elvesztett ranglistás pozícióját Marozsán Fábián
Értékes pontokat vesztett azzal a teniszező, hogy nem tudta megismételni a tavalyi szereplését Miamiban.
március 21., 12:12
- Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze
Szakértő magyarázza el a földrengés okát.
4 órája
- Sport
Napi 15 óra evezés, éber álom és hallucinációk – Rakonczay Gábor pokoljárása az óceánon
A világrekorder szeretne szépen megöregedni.
március 21., 19:48
- Sport
Óriási fölény után simán megnyerte első mérkőzését Thomas Tuchellel az angol válogatott
A mérkőzés első gólját Myles Lewis-Skelly, a 18 éves debütáns szerezte meg.
március 21., 22:58
- Sport
Bunda miatt eltiltott játékvezető fújja a sípot a törökök elleni visszavágón
Azóta már több nívós találkozón is bíráskodhatott.
március 21., 16:09
- Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
10 órája
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
10 órája
- Címlapon
Vastag bőr és memóriazavar – megszólaltak az ellenzéki politikusok Orbán Viktor reggeli rádióinterjújáról
Sorra érkeznek a felháborodott hangú reakciók.
8 órája