![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
A Ferencváros 3-1-re nyerte meg az NB I. derbijét a Videoton ellen a 18. fordulóban.
A Ferencváros az első perctől kezdve sokkal kezdeményezőbb volt, a Videoton teljesen beszorult, sok labdát vesztet. A Fradi Spirovski hajszálpontos, kapufáról bepattanó lövésével szerzett vezetést, aztán a félidő végén Paintsil kétszer is megforgatta Fiolát, majd harmadjára el is fektette, végül okosan alányesve a bal sarokba csavarta a labdát.
![Stefan Spirovski és a közönség](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1892/18928/189282/18928285_a189059874c35c312ef7985b03065975_wm.jpg)
A Fradi a második félidőben is irányította a játékot, de a helyzetei kimaradtak. Lazovic a 74. percben szépített, de nyolc perccel később Moutari egy átemelős góllal visszaállította a kétgólos különbséget.
Az FTC pontban utolérte a Videotont, de gólkülönbséggel még az utóbi csapat vezet. A Videoton nyolc veretlenül megvívott bajnoki után kapott ki ismét.
Ferencváros-Videoton FC 3-1 (2-0)
Groupama Aréna, 9384 néző, v.: Iványi
gólszerzők: Spirovski (34.), Paintsil (44.), Moutari (82.), illetve Lazovic (74.)
sárga lap: Dibusz (54.), Leandro (80.), illetve Fiola (21.), Scepovic (37.), Juhász (41.)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)