Ennél nagyobb sikerrel nem is lehetne méltóbban emlékezni
Az utolsó fordulót játszották vasárnap este a brazil futballbajnokságban. Az már korábban eldőlt, hogy a Corinthians lesz a bajnok, a 38. forduló főleg a kupás helyekről, illetve a kiesés kérdéséről döntött.
Mivel a Grémio megnyerte a legutóbbi Libertadores-kupát, így a brazil bajnokság 7. helyezettje is indulhatott a kupában. Ezt pedig az egy éve tragikus balesetet szenvedett, azóta teljesen újjáépített Chapecoense csapata szerezte meg, drámai körülmények között.
Az ellenfele az a Coritiba volt, amely a kiesés elkerüléséért harcolt, és az 1-1-es állás tökéletes lett volna a bennmaradáshoz. De a hosszabbítás utolsó előtti percében jött Túlio de Melo, és egy furcsa találattal megszerezte a Chapecoense második, győztes gólját, amely Libertadores-kupát ért, a Coritiba számára viszont kiesést jelentett.
A másik kieső végül az Avaí lett, amely nem tudott nyerni a Santos otthonában, pedig a Vitória megtette azt a szívességet, hogy otthon kikapott a Flamengótól. Brazíliát a Grémio, a Corinthians, a Cruzeiro, a Palmeiras, a Santos, a Flamengo, a Vasco da Gama és a Chapecoense képviselheti 2018-ban a Libertadores-kupában.