Jusztina
1 °C
16 °C

Az angol női futballkapitányi kinevezésnél cikibb döntést nehezen találni

2018.01.24. 16:16

Még szinte kis sem nevezték, máris magyarázkodnia kellett Phil Neville-nek, az angol női futballválogatott kapitányának. Kedden kapta meg az állást, azzal nyitott, hogy bocsánatot kért évekkel ezelőtti Twitter-bejegyzéseiért.

2011-ben azt írta közösségi oldalán:

Visszatértem, lenyugodtam. Megvertem a feleségemet, és most már jobban érzem magam!

Egy másik posztban kifejtette, hogy "a nők mindig az egyenjogúságért küzdenek, de csak addig, amíg a számlák kifizetésére kerül a sor".

2012-ben azt osztotta meg, hogy a férfiak számára remekül kezdődik a nap, ha krikettezhetnek néhány órát. Magyarázatként hozzáfűzte, szerinte a nők a reggeli elkészítésével, a gyerekneveléssel és az ágyazással foglalkoznak reggel.

Később aztán elnézést kért a nőktől. Ahogy most újra.

"Szeretném tisztázni az évekkel ezelőtt tett megjegyzéseimet. Azok nem a valódi karakteremet és meggyőződésemet tükrözték, illetve tükrözik, szeretnék bocsánatot kérni" - nyilatkozta szerdán Neville, aki a kinevezése után törölte a Twitterét.

Ezek után elmondta, rendkívül büszke arra, hogy az angol női válogatott szakvezetője lehet, teljes mértékben tisztában van a poszt jelentőségével, és fáradhatatlanul fog dolgozni a csapat sikereiért.

A Kick It Out diszkriminációellenes csoport és a Women's Sports Trust elnevezésű szervezet is aggodalmát fejezte ki Neville kinevezése kapcsán.

A Manchester United, az Everton és az angol válogatott korábbi hátvédje 2013 óta dolgozik edzőként, ez az első vezetőedzői munkája.