![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Botlott a Manchester City a Burnley ellen
![000 YO5PV](http://kep.index.hu/1/0/1934/19340/193403/19340318_3bb107aa2df9cfcb6b4a3b9d9af887aa_wm.jpg)
A Premier League 26. fordulójának szombat kora délutáni mérkőzésén az idény meglepetéscsapata, a 7. helyen álló Burnley a bajnokságot meglepő előnnyel, 15 ponttal vezető Manchester Cityt fogadta. A mérkőzés előtt Pep Guardiola, a vendégek edzője azzal okozott némi felzúdulást, hogy a sok sérültre hivatkozva a lehetséges 7 helyett mindössze 6 cserét nevezett a találkozóra.
Az edző azt mondta, hogy nincs több játékosa, ami a csapat pénzügyi hátterét ismerve visszásnak tűnő panaszkodás, illetve többen azt vetették Guardiola szemére, hogy a City nyugodtan a padra ültethetett volna valakit az utánpótlásából.
A mérkőzésen a vendégcsapat viszonylag korán, a 22. percben megszerezte a vezetést, a gólszerző az eddig nem sokat játszó és hullámzó teljesítményt nyújtó Danilo volt, aki igen nagy gólt rúgott egy gyorsan elvégzett szögletet követően. A brazil úgy húsz méterről lőtt a kapu jobb felső sarkába.
Nem sokkal később egyenlíthetett volna a Burnley, de Ederson nagyott védett Ben Mee lövésénél. A játékos épp a Manchester City neveltje, ám a felnőttek között egyetlen hivatalos meccset sem játszott volt klubjában.
A Manchester City védelme, és különösen Kompany a második félidőben sem állt mindig a helyzet magaslatán, a 68. perceb ismét egy parádés védés kellett Edersontól, hogy ne egyenlítsen ki a Burnley. Ezt követően viszont a Manchester Citynek lett volna lehetősége a kétgólos előny megszerzésére, ám Sterling őrült nagy helyzetben rontott.
És ahogy lenni szokott, jött a futball bosszúja. A 82. percben Gudmundsson érkezett tökéletes ütemben egy jobbról jövő beadásra, lövésébe Ederson csak beleérni tudott, de hírtani nem, így kiegyenlített a Burley.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)