Koronavírus adatok

2021. dec. 01.
Oltottak Kórházban Elhunytak Fertőzöttek
Melinda, Vivien
5 °C
7 °C

Messi, a motorcsónak

2018.02.05. 10:40

Pihent Lionel Messi a Barcelona Espanyol elleni, idegenbeli bajnokiján vasárnap, csak bő fél órával a vége előtt cserélte be Valverde edző.

A szürreális körülmények között játszott derbin nem csak az ellenfelekkel, de a vízzel is meg kellett küzdenie, a második félidőben már játékra nagyon korlátozottan volt alkalmas a pálya, de a bíró engedte, hogy végigjátsszák a 90 percet.

Messi rögtön egy szólóval indított beállása után, úgy hasította a vizet, mint egy motorcsónak, előbb talpon, aztán mikor felrúgták, háton is: métereket csúszott hemperegve a felázott talajon.

Nem volt különösebben nagy meccse, de a végén csinált pár cselt még úgy is, hogy Victor Sanchez húzta a mezét, aztán utána is rúgott. Na meg persze egy asszisztot csak leosztott Piquének az egyenlítéshez, a vége 1-1 lett.

A Barca klubrekordot döntött, sosem kezdék még 22 veretlen bajnokival a szezont. A bajnokságot 9 ponttal vezetik, a vasárnap este a Valenciát verő Atletico hozott rajtuk két pontot.