Gellért, Mercédesz
12 °C
16 °C

Ötéves börtönbüntetést kért Xabi Alonsóra az ügyészség

2018.03.21. 12:38

Adócsalás miatt ötéves börtönbüntetést kért a madridi tartományi ügyészség Xabi Alonsóra, a Real Madrid korábbi futballistájára, írja az MTI. 

A tavaly nyáron visszavonult világbajnok középpályás az ügyészség szerint 2010 és 2012 között 2 millió eurót (622,8 millió forintot) nem fizetett be a spanyol államkasszába. Ezért a börtön mellett 4 millió euró (1,2 milliárd forint) befizetésére is köteleznék. A 36 éves futballista pénzügyi tanácsadóira ugyanilyen büntetést kérnek.

Alonso profi pályafutását a Real Sociedadnál kezdte, az Eibarnál kölcsönben töltött rövid időszak után öt évig a Liverpoolt futballistája volt A Real Madridban 2009-től 2014-ig játszott, majd visszavonulásáig a Bayern Münchennél játszott. 

A spanyol válogatottban 114 alkalommal játszott és 16 gólt szerzett 2003 és 2014 között, világ- és kétszeres Európa-bajnok.