Nem felújítani kellett volna a ZTE-stadion lelátóját, hanem elbontani
A zalaegerszegi stadion felújítása még az első Orbán-kormány alatt kezdődött 2002-ben, de végül csak a harmadik alatt fejeződött be 2017 tavaszán. A második ütem megvalósításához két éve 1,5 milliárd forintot adott a kormány, ennek legnagyobb részéből a pálya északi (hosszú) oldalán lévő fedett lelátó valósult meg. Az elkészült lelátó kifejezetten impozáns látványt nyújt, de ezt leszámítva legfeljebb annyi haszna van, hogy nehezebb tőle kirúgni a labdát az utcára.
Alábbi felvétel a vasárnapi Budaörs elleni, és egyébként igencsak fontos mérkőzésen készült. Jól látszik belőle, hogy micsoda óriási szükség volt az új lelátóra.
A második ütem kivitelezési munkálatait a ZÁÉV-Pharos 95' konzorcium végezte, utóbbi cég felcsúti bejegyzésű telephellyel is rendelkezik, ők építették például a Puskás Akadémia pályáit, és adományozták az intézménynek Puskás szobrát. A cég tulajdonosa, Végh Gábor egyben a ZTE futballcsapatának többségi tulajdonosa.
A 2017 tavaszán átadott lelátóval együtt 11 200 fős stadionban 2 216 néző jelenti az idei szezon nézőcsúcsát, még 2017 júliusának végén, a Győr elleni rangadóra látogattak ki ennyien. Akkor még a feljutás volt a kitűzött cél a városban, ez mostanra a bennmaradásra módosult, a ZTE ugyanis 8 fordulóval a vége előtt kiesőhelyen áll.
A legutóbbi, Budaörs elleni bajnokit összesen 418 néző tekintette meg a helyszínen, az egész éves átlagnézőszám pedig 872 fő, ami közel 200 fővel kevesebb, mint a tavalyi évben volt (1069 fő), még a felújítások befejezése előtt. Egy évvel korábban, 2015-2016-ban pedig több mint kétszer annyian, 1 794 -an jártak ki átlagban a csapat hazai mérkőzéseire.
Nagyon nincs mit hozzátenni.