Hella
16 °C
28 °C

Seszták miniszternek nincs jó hete

2018.05.02. 19:38

Nagy meglepetést hozott a Merkantil ligának nevezett NB II. szerdai, 33. fordulója. A feljutó, 2. helyen álló Kisvárda – az új Orbán-kormányból már kihagyott Seszták Miklós fejlesztési miniszter városának csapata – kikapott a forduló előtt csak 17., még épp nem kieső helyen álló Dorog otthonában egy korai, 6. percben kapott góllal.

A kisvárdaiak szerencséjére elég komoly az előnyük, a harmadik helyezett Békéscsaba hiába győzött a 62. perctől emberhátrányban játszó Szolnok otthonában 4-1-re – már a kiállításkor is vezettek 2-0-ra –, a két csapat között 5 fordulóval a vége előtt még így is 7 pont a különbség (65-58). A másik feljutó hely már eldőlt, az MTK jövőre biztosan NB I.-es lesz, 75 ponttal kezdte ezt a fordulót, és az utolsó, már biztosan kiesett Sopront fogadja.

Az NB II.-ben maradásért küzdők közül a győztes Dorog a 13. helyre ugrott fel, de 39 pontja csak 4-gyel több, mint a már kieső, 18. helyezett Szegedé. Öt fordulóval a vége előtt egyébként a másodosztály fele nincs még biztonságban, hiszen a 11. helyezett Siófok is csak 40 pontos (igaz, ők majd csak csütörtökön játszanak a Nyíregyházával).

A szerdai eredmények (három meccs később kezdődött):

  • Szolnoki MÁV FC-Békéscsaba 1912 Előre 1-4 (0-2)
  • Budaörs-FC Csákvár 2-1 (0-1)
  • Dorogi FC-Kisvárda 1-0 (1-0)
  • Soroksár SC-ZTE FC 2-0 (1-0)
  • Kazincbarcika-ETO FC Győr 2-4 (0-2)
  • Szeged 2011-Mosonmagyaróvár 0-0