Alajos, Leila
19 °C
34 °C

Egy körrel a vége előtt bajnok a Videoton

D  YT20180527008
2018.05.27. 21:31

Vasárnap kora este játszották az NB I. utolsó előtti fordulóját, a Fradi a Diósgyőrt fogadta, és nyernie kellett, hogy versenyben maradjon a bajnoki címért a Videotonnal szemben. A fehérváriak 3 ponttal vezettek a forduló előtt, de ők csak két órával később, fél 8-kor kezdtek a Honvéd ellen Felcsúton.

A Fradi pontban befoghatta a Vidit, ami utána egy győzelemmel behúzhatta a bajnokságot, mivel pontazonosságnál a több győzelem számít, és ebben az utolsó fordulóban már semmiképp nem érhette be az FTC.

Thomas Doll csapata, amit lehetett, megtett, Böde korán megszerezte a vezetést szép ballábas lövéssel, Paintsil remek csukafejessel duplázott az első félidő közepén. Teljesen egyoldalú és nyugodt volt a meccs, de egy nézői incidens így is megzavarta.

Az 56. percben felrobbant egy hanggránát a tribünön egy gyerek kezében: az apja adta neki a veszélyes pirotechnikai eszközt - fiát súlyos sérülésekkel vitték kórházba. A játékot a bíró néhány percre félbeszakította.

Az utolsó percekig aztán nagyjából semmi nem történt, akkor, a 86.-ban a bő öt perce beállt exválogatott, Hajnal Tamás villant, aki múlt december óta először játszott bajnokit. Paintsil gurította neki vissza a labdát tökéletesen, a középpályás magasan a kapuba vágta, 3-0.

Paintsil a 93.-ban kiütésessé tette a győzelmet, megetette a diósgyőri védelmet, fellökték, jöhetett a jogos büntető. A 20 éves csatár, akiért sorban állnak a külföldi klubok, begurította a jobb alsóba, 4-0 lett a vége. A Fradi pontban behozta a Videotont, a DVTK az utolsó helyre sodródott.

A Vidi ennek tudatában kezdett a tavalyi bajnok ellen, és a 27. percben előnybe is került. Sztefan Scsepovics talált be. Testvére, Marko a padon kezdett, a 67.-ben állt be, épp a fivér helyére, megtörtént a Scsepovics-Scsepovics-csere.

Nagyjából ez volt a meccs további részének legérdekesebb pillanata, a Honvéd ugyanis meglehetősen gyenge napot fogott ki, a Videoton meg nem igazán erőltette, mivel az 1-0-val is bajnok volt.

A 79. percben azért Nikolov eldöntött mindent: Pátkaitól kapott remek passzt, közelről, laposan a hálóba gurított, 2-0.

Marko Nikolics szerb edző így első szezonjában bajnok lett a Vidivel, a klub a harmadik bajnoki címének örülhet.

A bajnoki végjátékon kívül Debrecenben volt még említésre méltó esemény, na nem a futball miatt, hanem mert elázott a Loki pár éve épített stadionja. Akkora vihar csapott le a városra, hogy a helyszíni jelentések szerint bokáig állt a víz a pályán, és befolyt az öltözőfolyosóra is. Egy órát csúszott a kezdés emiatt, végül a Debrecen 1-1-et játszott a Felcsúttal.

A 32. forduló a bajnokesélyesek meccsein kívül egyébként kicsit olaszosra sikerült, az alábbi eredmények jöttek össze:

Mezőkövesd-Újpest 0-1

Paks-Balmazújváros 0-1

Vasas-Haladás 1-0

Debrecen-Felcsút 1-1

Fradi-DVTK 4-0

Videoton-Honvéd 2-0

A bajnokságot így 68 ponttal - már bajnokként  - vezeti a Videoton, az FTC-nek 65, az Újpestnek 46 pontja van. A negyedik hely még EL-selejtezőt ér, itt a 44 pontos DVSC áll a szintén 44 pontos Honvéd és a 42 pontos Paks előtt, vagyis az utolsó fordulóban nagy harc várható.