A magyar futballista lassabban gyorsul

A 2016-os Eb-n sokaknak feltűnt, hogy a válogatott tagjai az edzéseken sportmelltartóhoz hasonló ruhadarabot húztak a mezük fölé. A furcsa trikónak egyetlen funkciója van: az hordozza magában a teljesítményméréshez szükséges eszközöket: a pulzusmérőt, a GPS-es jeladót, a megindulások, felugrások, irányváltoztatások méréséhez szükséges magnetométert, giroszkópot és akcelerométert.

Mindegyik eszköz rengeteg adatot gyűjt az edzések és meccsek alatt, játékosonként közel 1500 paraméter elemezhető, az edzők ezekből olvassák ki, milyen és mennyi munkát végeztek játékosaik. Emellett sportolói profil is készíthető, amiben az izomrendszer, a vegetatív idegrendszer állapota (az egymást követő szívütések között eltelt idő változékonysága) vagy a sportoló folyadékháztartásának egyensúlya szerepel. Ezek alapján pontosan lehet tervezni az edzésmunkát, és el lehet dönteni, mennyire terhelhető egy-egy játékos.

Míg korábban a teljesítményt és a regenerációs képességeket leginkább csak pulzus- és tejsavasodási adatok alapján mérték, a 2000-es évek elején megjelent egy sor új technológia.

Ausztráliában a 2000-es sydney-i olimpia sikertelensége után indult be a fejlődés, de Angliában is elkezdtek foglalkozni ilyen eszközökkel. Egy autós hasonlatot tudnék hozni, hogy miért volt szükség új módszerekre. Nem elég látni, hogy 130-cal megyek az úton, legalább ilyen fontos információ, hogy közben a motor milyen fordulatszámon pörög, egyáltalán nem mindegy, hogyan érem el ezt a sebességet. A labdarúgás rendkívüli mértékben felgyorsult, ugyanakkor nem elég a játékos leadott teljesítményét vizsgálni, az ahhoz kapcsolódó „élettani költséget” is tudnunk kell, vagyis hogy a leadott teljesítmény mekkora megterhelést jelentett számára és milyen gyorsan tud regenerálódni belőle

– mondta Schuth Gábor, aki a 2016-os Eb óta dolgozik a felnőtt válogatott mellett is erőnléti edzőként, Holanek Zoltánnak együtt. 

Schuth Angliában PL-csapatoknál gyűjtött tapasztalatokat, ezért is szeret az angol bajnokságokban rögzített adatokhoz nyúlni.

„A Premier League-ben

Míg a PL-ben 350 méternyit sprintel átlagosan egy játékos, az NB I.-ben ennek nagyjából harmadát mérték a tavalyi szezonban. Ugyanakkor a magyar bajnokságban is láthatunk kiemelkedő fizikai teljesítményeket. A PL-ben egyre szűkebb területeken sprintelnek, ami a sprintek darabszámának növekedésével jár, miközben ezek a sprintek egyre robbanékonyabbak és rövidebbek.”

Sprintnek csak a 25,1 km/h-nál nagyobb tempójú futásokat veszik a szakemberek a nemzetközileg leginkább elfogadott meghatározás szerint, míg gyors futásnak a 19,8 és 25,1 km/h közé eső mozgások számítanak.

„Fontos különbséget tenni a sprint és a gyorsulás között. A 25 km/h alatti sebességgel végzett mozgás még nem sprint. A kiemelkedő gyorsulási képességre még álló helyzetben vagy alacsony sebességnél van szükség a nagy sebesség eléréséhez” – emelte ki Schuth.

Az nem mindig beszédes, ha csak a szikár számadatokat nézik az edzők, a megtett métereket, eredményeket taktikai kontextusba kell helyezni, látni kell azt is, hogy milyen játékszituációkban sprintelt mondjuk valaki 500 métert. Videós elemzéssel kombinálva például kiderült, hogy sok játékos sprintössztávjának egyharmada valamilyen technikai hiba javításából jött össze (például eladott labda utáni visszarendeződés), nem taktikailag hasznos mozgásból.

„Nemzetközi szinten a sprintek átlaghossza 6 méter körül van, vagyis egy-egy sprint alkalmával 6 m-t tesznek meg a játékosok 25 km/h-s sebesség felett. Ehhez nagyon dinamikus gyorsulás társul, míg itthon legalább kétszeres a sprinthossz. Ez jelzi a más típusú játékot is, de az is leszűrhető, hogy a magyar futballista lassabban gyorsul. A robbanékonyság hiánya, nem megfelelő szintje óriási probléma, ebben nagy a lemaradásunk minden korosztályban” – mondta Schuth.

Hiába tudják az edzők, hol van a gyenge pont, a dinamizmust csak edzésekkel nem tudják a nemzetközi szintre hozni, bár külföldön megforduló futballistáktól sokszor elhangzik, hogy az edzéseken is milyen nagy az iram. „Ismertek az edzésmódszerek, de legalább ilyen fontos a mérkőzés tempója, akkor jelenik meg a legmagasabb szinten minden fizikai, taktikai, technikai elem egyszerre. Ezt edzéseken nagyon nehéz reprodukálni. Megdöbbentő adat, hogy utánpótlás-válogatott mérkőzéseken akár 30-50 percet is eltöltenek a játékosok a maximális pulzusuk 90-100 százaléka között, ebben az állapotban kell jó döntést hozni és azt technikailag megfelelően végrehajtani. Erre megint csak megfelelően fel kell őket készíteni” – elemezte Schuth.

Az utánpótlásban dőlhet el minden

„Szinte minden korosztályban van három-négy olyan játékos, akinek nagyon magas a fizikai teljesítménye.

De három-négy ilyen játékos nem kiemelkedő országos szinten, az átlag fizikai elmaradásban van. Talán túl későn kezdődik el a speciális képességfejlesztés. 

Angliában például a súlyemelés technikai elemeit néhány kilós rúddal tökéletesítik a gyerekeknél 12-13 éves korban, és amikor már súlyokkal is dolgozhatnak a csúcsnövekedési időszak után, akkor el lehet kezdeni a fokozatosan növekvő terhelést. Ez az életkor viszont akár két-három éves egyéni eltérést is mutathat. Ezért kiemelkedően fontos az utánpótlás-játékosoknál

a csapatedzések mellett. Nem kezdhetjük el például az erőfejlesztést minden játékosnál ugyanabban a korban.”

Azt gondolom, hogy a külföldi, nemzetközi mérkőzések segíthetnek, a versenyhelyzet tud másfajta ingereket adni, a döntési képesség is fejlődik. Úgy látom, hogy egyre többen fektetnek hangsúlyt a nemzetközi versenyeztetésre, pozitív tendencia indulhat el.”

A válogatott erőnléti edzője szerint még van fizikailag fejlődési lehetőség a futballban, ezt leírni is megdöbbentő, de

„Löw Zsolttól tudjuk, hogy a Lipcsénél a Premier League-ben felvett adatoknál is jobbakat mértek. Csakhogy a sebesség növelésével az izomsérülések száma is megnőtt, ezért lenne szükséges racionalizálni a meccsek számát és idejét. A 2016-os Eb-n három nap regenerációja volt a válogatottnak a meccsek között, de a 2017-es U19-esek elit körében előfordult olyan is, hogy csupán 40 óra telt el két meccs között. Szerencsére azóta ezen változtatott az UEFA.”

Schuth egyébként is azt tapasztalta az utánpótlás-válogatottaknál, hogy egy torna első meccsén még olyan fizikai teljesítményt adnak le, ami a nemzetközi szinthez kell, de ezt a következő mérkőzéseken már nem mindig tudják megismételni. Komoly szakmai kihívás a játékosok felkészítése a sorozatterhelésre.

Az edzésekről és mérkőzésekről 2D-s animáció készíthető, így a játékosok pályán elfoglalt helyzete és kiválasztott fizikai paraméterei (például sebesség, gyorsulás, pulzus) folyamatosan láthatóak és összeköthetőek a taktikai elemzéssel. A 2D-s animáció szinkronizálható a mérkőzés felvételével, akár több kameraállásból is, így segítve a komplex elemzést. A taktikai elemzést segíti továbbá, hogy a 2D-s animáció segítségével a mérkőzés bármely pillanatában megtekinthető két vagy több játékos közötti távolság is (például védők négyes láncának tagjai közötti távolság).

Ötszáz játékos, 150 változó

Schuth 500-600 játékos adataival foglakozik, akik valamelyik válogatott keretbe meghívót kaptak. A válogatottak edzésén rögzített adatok mellett a kluboktól is kap adatokat, de ez visszafelé is működik, az MLSZ is elküldi az értékeléseket a csapatoknak. Edzőtáborok végén edzésre és mérkőzésre lebontva megkapják a klubok, hogy fizikai szempontból hogyan teljesített a játékosuk, mekkora terhelést kapott. Így jobban tervezhető a játékos programja a klubba visszatérve.

„Száz-százötven változóval dolgozunk, de ennyi információra nincs szüksége egy vezetőedzőnek. Amikor értékeléseket adunk, igyekszünk 3-5-10 paraméterre leszűkíteni a kört, kiemelve a legfontosabb trendeket egyéni és csapatszinten is. Ennyiből már látható, ki hogyan teljesített.” Schuth elmesélte, az adatelemző szoftverekkel meglepő dolgok is kiderültek.

Nem mindegy tehát, hogy az adott gyakorlatot mikor alkalmazzák a hét során.

A teljesítménymérés az edzéstervezésben jelent nagy segítséget. Az adatok alapján minden játékos személyre szabott terhelést kaphat. A gyakorlatban ez legtöbbször úgy néz ki, hogy a túl sokat és a túl keveset teljesítő játékosokat osztják be külön csoportba az edzéseken az esetleges kompenzációs edzések során.

A GPS-es rendszer sok mérést és adatot megenged, de Schuth szerint elsősorban nem az eszközök technológiai fejlettsége fontos az edzések tervezésében, hanem az elv, hogy amit lehet, megmérnek, és aztán visszacsatolást is adnak. Kisebb csapatoknál egy fotocellás kapu is jól működhet a sebességmérésre, de egy stopperóra is, amiből könnyen kiderülhet, hogy a játékosok tényleg sprinteltek, és nem csak szemre futottak gyorsan.

Schuthtól megtudtuk az MLSZ és a klubok is törekednek a minél jobb együttműködésre, hiszen csak rendszeres tapasztalatcserével léphetnek előre.

„Mi is tanulási szakaszban vagyunk még, egy 15 éves folyamatot próbálunk most lerövidíteni. A modern mérőeszközöknél volt egy csomó tévút is, ezeket igyekszünk kikerülni a nemzetközi tapasztalatok beépítésével, de a korábbi eredmények mindegyikét sem lehet egy az egyben alkalmazni. Úgy érzékelem viszont, hogy jó úton haladunk. Az edzőtáborok mellett a lehető legtöbb nemzetközi konferencián és tanulmányúton próbálunk részt venni, keressük a fejlődési lehetőségeket. Véleményem szerint a titok nem a különböző mérési technológiákban, hanem azok felhasználásában és a szisztematikus munkában lakozik. Remek visszacsatolás, amikor a svájci válogatott sporttudományi szakembere vagy az angol utánpótlás-válogatottak vezető erőnléti edzője szinte teljesen megegyező metodikákról beszél az előadásában, ahogy mi is próbálunk dolgozni. Én azt vallom, nem telhet el nap anélkül, hogy ne tanuljunk valami újat, és azt, hogy merjük megkérdőjelezni a saját munkánkat.”

(Borítókép: A magyar válogatott edzése, 2016. június 16-án. Fotó: Huszti István/Index)