Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Imádtam, ha szidtak. Ma már az sincs, akit gyűlöljenek

DSC 7512
2018.06.12. 17:25
Eddig az ország egyik része az Újpest nagyszájú gólvágójaként ismerte, de az utóbbi évek tévés szereplései után az ország másik része is tudja már, ki az a Kabát Péter. A Vasasban fiatalok gólkirályi címet elérő csatárral beszélgettünk a kezdetekről, a török, bolgár és osztrák időszakról, és természetesen az Újpestről, amit a legfontosabb klubjának tart. És persze szóba az a történet is, amikor Ukrajnában egy kisebb diplomáciai balhét robbantott ki egy vesztes mérkőzés után. Kivételesen tegeződünk Kabáttal az interjúban, mert végig annyira közvetlen, és annyira élvezi a sztorizgatást, hogy képtelenség ezt magázódva rendesen visszaadni.

A legtöbben a Vasasban ismertek meg először, pedig eredetileg Honvéd-nevelés vagy. Neked még könnyen ment az átigazolásod?

Kilenc éves koromtól játszottam a Honvédban, pedig eleinte még nem is focista akartam lenni. Sokat hokiztunk a bátyámmal a műjégen, onnan csaltak le minket egy edzésre a KSI-be. Bátyám aztán több száz első osztályú meccset játszott, a Palkovics-Ocskay-féle generációval, Újpesten. Viszont engem mindig is a foci érdekelt, imádtam gólokat lőni, már gyerekként is 10-ből 8 helyzetet berúgtam. Ráadásul a telepen mindig a nagyobbak között voltam, a kőbányai csibészek között nőttem fel, oda kellett az önbizalom. Emlékszem, elképesztően sokan fociztak a környéken, nem úgy volt, mint ma, hogy mindenhol műfüves pálya meg akadémiák, hanem volt egy grund és odajárt mindenki.

Ha meg nem volt hely, akkor betonon nyomtuk a pingpongasztalok között. Rengeteg tehetséges gyerek volt köztük, de egyikből sem lett focista, mert nem voltak mögöttük olyan szülők, akik annyira támogatták volna őket, mint engem az enyémek.

Szóval Kőbányához a Honvéd volt a legközelebb, egy barátom elcsábított egy edzésre, aztán évekig jártam oda a 68-as busszal. A Honvédban egyből egy korosztállyal feljebb játszattak, az első kupámon a csapattal már gólkirály lettem.

Mikor játszottál először az NB I-ben? 

Nagyon hamar, 17 évesen. Egy Győr elleni tévés meccsen, ahol először játszott Füzi Ákos és Ferenczi István is. Akkor kerültünk fel a nagyokhoz, amikor a Pisonték elmentek a Honvédból. Török Peti bácsi volt az edzőm, de a Honvédnál dolgoztam együtt Bicskei Bertalannal, Varga Zolival, Szepessy Lászlóval, Gálhidi Györggyel, de nekem Komora Imre bá' azt hiszem a legfontosabb edzőm a csapatnál. A Vasasnál akkor Komjáti András és Elekes József voltak az edzők, utóbbit pedig ismertem, mert az utánpótlás válogatottnál már dolgoztunk együtt. Ők hívtak a csapathoz, és így utólag életem legjobb döntése volt, mert az a Vasas már 80-90%-ban kész volt, olyanok játszottak ott, mint Galaschek Péter, Juhár Tamás vagy Tóth András. 22 évesen egyből a kezdőbe igazoltak, és nem is sikerült rosszul az első év, rögtön 13 gólt rúgtam,

következő évben meg gólkirály lettem. Ráadásul 24 góllal, amennyit azóta csak az André Alves tudott lőni egy szezon alatt a Videotonban.

Ha még szerencsém is lett volna és több labdát kapok, akkor 30-at rúgok abban az évben. A Vasasnál lettem válogatott is, Miriuta Lacival együtt mutatkoztunk be egy köd miatt lefújt meccsen Macedóniában, én adtam a gólpasszt szegény Fehér Miklósnak.

Az a Vasas elég erős volt, főleg amikor megérkezett a csapathoz Simek Péter, Tóth Norbert vagy Pető Tamás is, mégis csak bronzok jöttek össze.

Pedig egy nagyon jó mentalitású brigád voltunk. Mezey Gyuri bá után a Bozsik Péter vette át a csapatot, és azzal a kerettel fölényesen kellett volna nyernünk a bajnokságot. Nem akarok beszélni arról, mi lehetett a háttérben, már túl vagyok rajta.

Ebben az időszakban például elég sokszor lehetett hallani bundázásról. Te tapasztaltál ilyet?

Nem, és lekopogom, a mai napig nem keresett meg soha senki ilyennel. Biztos, hogy voltak akkor is ilyen ügyek, és ma is vannak, és mindig is lesznek. Minket viszont nem kerestek, mert szerintem tudták, hogy nem lehet erre megfelelő embert találni. Ha nekem a saját csapatom ellen kellett volna játszanom, akkor fel is akasztottam volna magam.

És ha más csapattársadról derül ki?

Akkor szerintem megölöm. Hogy lehet úgy játszani, hogy kikapjon a csapatod? Én gyűlölök veszteni, még a haverokkal való pókerezés közben is úgy fel tudom húzni magam, mintha tétmeccs lenne, de ugyanez van velem, ha megyek futsalozni. Még most is, a múltkori futsalmeccsen is a többieknek kellett elhúzni, hogy ne balhézzak már a pályán, mert sokszor nem bírok magammal.

Még abban az időszakban jártunk, amikor a magyar gólkirályi cím külföldre sem volt rossz ajánlólevél, te mégis Törökországba igazoltál egy nyugati bajnokság helyett.

Abban az időben nem tudtál külföldre igazolni. Ha ma, 23 évesen gólkirály és válogatott lennék, ráadásul szabadon igazolható, akkor simán el tudnék igazolni legalább Spanyolországba. De akkoriban még nem voltunk EU-s állam, a legtöbb nyugati csapatban összesen három olyan idegenlégiós lehetett, aki nem valamelyik tagországból jött. Éppen ezért óriási szó volt, hogy Törökországba tudtam menni. (Ebben a pillanatban elmegy mellettünk Adem Kapics, a Fradi egykori szlovén válogatott középpályása, akivel Kabát kedvesen lepacsizik - a szerk.)

Milyen volt akkor a török foci?

Ég és föld volt már akkor is a különbség. Izmir azért egy nagy, 2-3 milliós város, két stadion volt a városban. Egy 15-20 ezres, ahol általában játszottunk, de ha a Fenerbahce-Besiktas-Galatasaray hármasból jött valaki, akkor átmentünk a Népstadion méretű másik arénába. Azért az óriási élmény, amikor 70 ezer ember előtt játszol, és az emberek konkrétan a fákon meg póznákon lógnak, mert már nem tudnak beférni a lelátóra.

Viszont nehéz volt beilleszkedni, az első hónapban többször voltam kórházban, mert a szervezetem eleinte nem bírta a helyi kaját. Annyira lefogytam ettől az elején, hogy amikor hazajöttem a válogatottba, anyám meg sem ismert.

Később a Denizlisporral Mourinho BL-győztes Portója ellen is játszottatok. Milyen élmény volt?

6-1-es vereség után is úgy küzdött mindenki a visszavágón, mintha az élete múlt volna rajta. De ilyen volt az Olympique Lyon elleni UEFA-kupa meccs is Juninho meg Sonny Anderson ellen. Én így mondtam magamban, hogy jézusom, semmi esélyünk sincs ellenük. De én voltam a magyar játékos. A török tudod mit mondott? Száz százalék, hogy tovább fogunk jutni. Ez a különbség. Otthon null-nullát játszottunk, idegenben a visszavágón már az ötödik percben vezettünk. A franciák teljesen készek voltak, mert utána beálltunk védekezni és kontrázni. Nem hiszed el, de mindent kihagytak, kapusunk 10-esre védett, nem tudtak gólt rúgni. Egy-nullra nyerünk, és továbbmentünk. Na, ezután kaptuk meg a Portót a legjobb nyolc közé jutásért.

Gondolom a Lyon kiütése után egy hétig fesztivál volt Denizliben.

Hát figyelj, különgéppel jöttünk, a reptéren több ezer szurkoló várt minket, konkrétan a vállukon vitték a csapatot. Pedig Denizli nem akkora, mint Izmir, viszont annyira szeretik Törökországban a focistákat, hogy nekünk a helyi kávézókban, éttermekben sosem kellett fizetni.

Kimaradt az az időszak, amikor Bulgáriában játszottál.

A Göztepe Izmir után megint ingyen igazolható lettem, és a menedzserem, Vörösbaranyi József szólt, hogy van lehetőség Bulgáriába menni. Őszintén szólva tartottam tőle, hogy milyen lesz a Balkán, és inkább nyugatabbra mentem volna. Végül bevállaltam, de érted, fél évre írtam alá a Levszki Szófiához, ilyen ma már nincs is. Ferenczi Pista konkrétan két hónapig volt, aztán elment, mert volt valami a vezetőkkel. Nekem viszont baromi jól ment a játék, bajnokságot és kupát nyertünk, a szurkolók nagyon szerettek, én meg mindenképpen akartam még maradni.

Sajnos nem tudtunk megegyezni, pedig úgy képzeld el, hogy minden újságban, tévében, rádióban én voltam.

Bejelentkezett értem a CSKA Szófia, a Levszki ősi riválisa, és velük meg is egyeztem. Képzeld el az Újpest-Fradi ellentétet, csak szorozd meg tízszer. Emlékszem, játszottunk idegenben a CSKA-nál, a pálya mellett van egy erdő. Olyan durva verekedések mentek ott a szurkolók között, hogy nem hiszed el. Mentünk oda a csapatbusszal, és akkora kövekkel dobáltak minket, mint a fejem. Egyébként imádok usztawkás meg szurkolói balhés videókat nézni, meg engem az ilyen hangulat kifejezetten motivál

Miért nem igazoltál az ősi riválishoz?

Már megegyeztem a CSKA-val, és be kellett mennünk a bolgár labdarúgó szövetséghez elintézni a papírokat. Mindenki tudta, hogy csak féléves szerződésem van a Levszkinél, de a székházban közölték velem, hogy nem úgy van az, két éves szerződésem van a csapatnál. Konkrétan ilyen fehér javítóval volt áthúzva az a rész a szerződésben, és ráírtak még egy évet. Ültem a menedzserem mellett, és nem hittem el, hogy a bolgár futballszövetségnél valakik szándékosan meghamisították a szerződésemet, hogy ne tudjak átigazolni a CSKA-ba. Pedig a CSKA-nál egy nagy maffiózó volt a klubtulajdonos, a Levszkinél viszont a '94-es vébén negyedik Nasko Sirakov volt a főnök, szóval nem volt egyszerű az egész ügy.

A legenda szerint az a bolgár csapat tele volt dohányosokkal. Tapasztaltál ilyet Bulgáriában?

Bulgáriában nem, de Törökországban 20-ból 15 játékos folyamatosan dohányzott. Bajnoki mérkőzés, edzői eligazítás, aztán egy kis szünet, ezek meg mentek együtt dohányozni a vécébe. Aztán ha vége volt a meccsnek, már rohant mindenki cigizni. 

Te nem dohányzotál meccs alatt?

Nem, én soha, csak ha ittam. Minden hülyeségben benne vagyok, de a focit nagyon komolyan vettem mindig is.

Akkor téged nem lehetett a meccsek előtti éjszaka megtalálni valamelyik budapesti diszkóban?

Dehogyis, egyszer sem mentem el bulizni meccs előtt. Meccs után már előfordult hétvégén, de inkább a vasasos korszakomra volt jellemző, hogy akkoriban azért eléggé megnyomtuk az éjszakákat. De akkor még a hátamról is bepattant a labda, szóval nem igazán lehetett rám rossz szót szólni.

Aztán Ausztriában kötöttél ki.

Azt hiszem 600 ezer euróért vett meg a Klagenfurt, aminek nagyon örültem, mert nem igazán tudtam megszokni a török kultúrát, a családomhoz is közelebb akartam kerülni, ezért Ausztria tökéletes választás volt. De bevallom, kettő plusz két évre írtunk alá a Klagenfurtnál, és majdnem elsírtam magam, mert tudtam, hogy innen már nagyon tovább sem lesz. Viszont akkor még a viszonyok is jobbak voltak ott, nem volt ennyi modern stadion meg műfüves pálya itthon, mint most. Emlékszem, amikor átkerültem a Bozsik Stadionba, akkor a saját szememmel láttam, hogy télen traktorral kotorták le a havat, mi meg úgy játszottunk, hogy a keréknyom belefagyott a pályába. Most meg nézd meg például a Groupamát! Jó, őszintén szólva én a régi Üllői úti stadiont jobban szerettem, mert nyitott volt, égtek a görögtüzek és ha mentél szögletet rúgni, akkor ott robbantak mellett a bombák meg a petárdát.

Ott a szurkolók pár méterre lógtak tőled, szinte a füledbe ordítozták, anyáztak, folyamatosan köpködtek, dobáltak. Imádtam az egészet.

Ma hol van ilyen?

Egyik legerősebb gyerekkori emlékem, amikor Fradi-Újpest meccsen a vendégszektor előtt az újpestiek kockacukorral dobálják meg Lipcsei Pétert.

És? Fölvette és megette. Hát mennyivel másabb egy ilyen hangulat? A Vasasnál 5 ezres átlagnézőszám volt, amikor ott játszottam, pedig már akkor is szidták folyamatosan a magyar focit. Most meg örülünk, ha átlagban ezren kint vannak a meccseken, Újpesten 1500-2000-en. Miről beszélünk akkor? Még szerencse, hogy az Újpest szurkolói a legjobbak, és ennyien is nagyon jó hangulatot csinálnak.

Ahhoz képest, hogy a korosztályod legjobb magyar csatárai között tartottak számon, meglehetősen keveset játszottál a válogatottban. Nem érzed ezt a 16 válogatottságot kevésnek?

De, nagyon is, szerintem a 30 sokkal reálisabb lenne. Viszont sokszor betegség vagy sérülés miatt nem kerültem be, illetve én sokakkal ellentétben játszani szerettem, utáltam a padon ülni, és kivárni, hogy végre bekerülhessek. És akkor pont nagyon nehéz volt beférni a válogatottba az én posztomon. Bicskei Bertalannál voltam először válogatott, aki korábban volt a klubedzőm is, de még úgy sem akart nagyon behívni, hogy gólkirály voltam a Vasasban. 4-3-3-at játszottunk, és elöl általában a Horváth Feri volt vagy a Fehér Miki, jobboldalt a Dombi Tibi vagy én, baloldalon meg a Hamar István vagy a Korsós Attila. Ide azért rohadt nehéz volt beférni.

Ausztria után gondolom megkeresett a fél magyar első osztály.

Persze, még a Fradi is hívott, még a Vasas-korszakomban tárgyaltam is velük, de én mindenáron Újpesten akartam játszani. Nem tudtam volna soha a Fradiban játszani, hiszen a Honvédnál már ifistaként belém nevelték, ellenük kell legjobban készülni. Meccsenként akár 200 néző is összejött ilyenkor. Emlékszem, amikor a Fradival tárgyaltunk, fél óra után kijöttem, és mondtam, hogy nekem itt bármit ígérhetnek, de biztos nem akarok ide igazolni.

A Fradi nem tudott volna olyan ajánlatot adni, amire igent mondtál volna?

Nem.

Újpesten viszont hamar óriási kedvenc lettél, és 30 fölött is meghatározó játékosa voltál a csapatnak.

Akkor voltam a topon. Pedig eleinte kicsit tartottam attól, hogy a honvédos múltam miatt nem fognak kedvelni. Az elején még voltak emiatt bekiabálások, aztán az első bajnokin győztes gólt lőttem a Nyíregyházának, és utána senki nem szólt emiatt egy szót sem. Imádtam a miliőt, remek csapatunk volt, sok helyen játszottam, de ez az Újpest nekem mindig top3-as élmény marad. Valahogy úgy van a sorrend, hogy Újpest, Vasas, és a végén a Győr, amit nagyon szerettem. De az Újpest tényleg különleges, mert már a második meccsemen kabátpetiztek a szurkolók, és akkora lökést adott az egész újpesti karrieremnek, hogy emlékszem, minden utolsó labdáért odacsúsztam, annyira akartam, hogy jók legyünk. 

A több másik magyar csapatnál viszont mindig megtaláltak az ellenfél szurkolói. Jobban játszottál, ha gyűlöltek?

Az elszántságommal sosem volt gond, ezért inkább azt mondanám, hogy jobban felspannolt a hangulat. Fradi ellen már melegítésnél fújoltak és szidtak engem folyamatosan, de érted, most kit szidjanak? Akit nem ismernek, azt nem fogják szidni a szurkolók.

Tegyük hozzá, hogy te azért a nagy trendet megelőzve elég korán feltűntél azzal is, hogy melíroztad a hajat, fülbevalót hordtál, és tele vagy tetoválásokkal.

Nem azért néztem ki így, mert feltűnő akartam lenni, egyszerűen csak tetszett. Fülbevalóban és vastag nyakláncban is játszottam, nem is értem, ezt miért engedték annak idején. Lehet, hogy kicsit különc voltam a többiekhez képest, de nekem ez tetszett.

Ma állandóan azzal támadják a magyar focistákat, hogy többet törődnek a hajukkal, mint a focival, tőled is olvastam már hasonló véleményt. A te az akkori átlagtól eltérő stílusod miben volt más a mostani helyzethez képest?

Mögöttem volt teljesítmény. Szerintem ha valaki mögött van folyamatos teljesítmény, akkor semmi gond nincs azzal, hogy picit még feltűnősködni is akar. Ha két meccs után nincs teljesítmény, akkor a szurkolók rögtön az ilyen játékosokat fogják először megtalálni. 

Az újpesti időszakod alatt érezted azt, hogy helyed lenne a válogatottban?

Volt ilyen időszak, igen. Talán most már azt is elmondhatom, hogy Erwin Koeman akkoriban nagyon nem szeretett engem, fogalmam sincs, miért. Három meccsen hat gólt rúgtam az NB1-ben, de nem volt elég, pedig óriási csatárhiány volt a válogatottban.

Annyira nyomta már a közvélemény, hogy hívjon be, hogy végül alamizsnaként talán egy Belgium elleni barátságosra meghívott. Én pedig lemondtam.

Megsértődtél?

Bennem volt egy olyan érzés, hogy amikor nem volt csatár tétmeccsre, akkor nem kellettem, aztán amikor a közvélemény folyamatosan engem követelt, behívott egy barátságos meccsre. Most már úgy érzem, hiba volt, hülyeség volt a részemről lemondani, és igenis el kellett volna mennem. 

Koeman előtt pár évvel, Lothar Matthausnál bezzeg közel száz játékos volt válogatott.

Erről inkább ne is beszéljünk, mert csak felhúzom magam.

Akkor igazak azok a pletykák, hogy bizonyos menedzseri körök befolyásolták Matthäus válogatási elveit, és nem szakmai alapon lettek egyesek válogatott játékosok?

Ha valaki egy darab NB1-es mérkőzéssel válogatott tud lenni, akkor miről beszélünk? Engem 24 góllal, gólkirályként nem akartak meghívni a válogatottba. A Matthäusnál meg volt olyan, aki egyszer játszott az első osztályban, és rögtön válogatott lett. Olyanok játszottak, akik nemhogy a válogatottba, de az NB1-be sem fértek be. Szerintem biztos, hogy ennek a hátterében az állt, amit te is említesz.

Remélem mindenki érzi, mennyire gáz ez.

Mindig ennyire őszinte voltál a pályád során?

Arra azért mindig figyeltem, hogy más futballistákat ne bántsak meg, megválogattam a szavaimat. Azt se mondom, hogy minden edzőmmel kijöttem, de a legtöbb szeretett. Aki nem, az egész egyszerűen irigy volt rám.

Irigyek voltak a népszerűségedre?

Hogyne, nagyon sok ilyen eset volt.

Igaz az a sztori, hogy az egyik Újpest-Fradin 2-3 sör után bementél balhézni a játékoskijáróhoz?

De akkor nem játszottam!

De bementél balhézni?

Az öltözőbe bemenés nem igaz, de azt elismerem, hogy volt egy kis összetűzés, mert az utolsó percben szerezte a Fradi a győztes gólt, és kicsit felment bennem a pumpa. Meg egyébként is sík ideg voltam, mert

szerintem a magyar futballtörténelemben nem történt olyan, amit velem megtettek előtte. 

Mi történt?

Utólag eltiltottak két meccsre, ezért nem játszhattam a Fradi ellen. Kérlek szépen, négy darab sárga lapom volt, a Megyeri úton a Diósgyőrrel játszottunk, és nyertünk kettő-nullra. A következő meccsünk Szombathelyen volt, és utána jött a Fradi. Ezért még a Diósgyőr ellen meg akartam kapni az ötödik sárga lapomat, hogy a Haladás ellen töltsem ki az eltiltást, ne a Fradi-meccsen. Nekem a mindenem volt, hogy a Fradi ellen játszhassak, ahogy a legtöbbünknek Újpesten. Na, és képzeld el, akármit csináltam, nem kaptam meg a Diósgyőr ellen az ötödik sárgámat. Pedig elrúgtam a labdát, időt húztam, vitatkoztam a bíróval, de semmi. Nézem az órát, 85. perc. Én ezt nem hiszem el - mondtam magamban, majd az egyik diósgyőri játékosnak megrúgtam a térdhajlatát.

Ez azért nem túl szép dolog.

Nem, valóban nem, de hála istennek nem sérült meg. De még így sem kaptam sárgát, és lefújták a meccset, nekem meg maradt a négy sárgám a Haladás ellen. De közben kiderült, hogy a bíró utólag beírta a jegyzőkönyvbe, hogy szándékosan szabálytalankodtam, és járt volna egy sárga. Mit ad isten, a Sport1-en az összefoglalóban azzal foglalkoztak, hogy a Kabátnak járt volna a sárga, sőt, talán a piros is, majd aztán jött a hír, hogy az MLSZ Kabát Pétert utólag pont két meccsre eltiltotta, vagyis kihagyhattam a Hali- és a Fradi-meccset is. Szerintem ilyen nem nagyon volt a magyar bajnokságban, hogy a pályán nem kapsz semmit, aztán meg utólag eltiltanak pont két meccsre.

Konkrétan elsírtam magam, aztán bementem az MLSZ-be befizetni a fellebbezési díjat, majd könyörögtem nekik, hogy legalább mérsékeljék egy meccsre az eltiltást, hiszen egy Fradi-Újpesten szerintem a legjobbaknak kell játszani.

Az a jó a nézőknek és a bajnokságnak is. Szóval különösen nehéz volt nekem ez a meccs. A táborban, a lelátóról néztem végig a meccset, és igen, megittam 2-3 sört, de nem voltam benyomva. Inkább az durrantotta el az agyam, hogy utolsó pillanatban kaptunk ki, aztán meg ott ünnepeltek előttünk.

Végül miért jöttél el Újpestről?

Erről nem szeretnék beszélni. Annyit mondanék csak, hogy nem akartam eljönni, Újpesten akartam visszavonulni.

Oké, akkor beszéljünk Debrecenről.

Debrecennel kapcsolatban az a szomorú, vagy hát inkább tragikus, hogy mielőtt odamentem, folyamatosan bajnokok voltak, miután eljöttem, megint megnyerték a bajnokságot. Amikor ott voltam, akkor viszont csak negyedikek lettünk. Minden összejött, egyedül magyar bajnok nem voltam soha.

A Debrecennel egy elég fura botrányba is keveredtél Ukrajnában.

Az egy nagyon csúnya sztori, nem vagyok rá büszke. Kikaptunk egygólos vezetésről 2-1-re a Metaliszt Harkivtól, és tiszta idegek voltunk, hogy a döntetlen sem jött össze. Herczeg András mondta, hogy jó, egy pohárral mindenki megihat a szálláson este, mi pedig nagyon nem egy pohárral ittunk meg a szobában. Mondhatni nagyon csúnyán bevertünk. Hárman kitaláltuk, hogy kimegyünk a városba, mert nem bírtunk megmaradni az idegtől. Kimentünk a hotelből, elfordultunk jobbra 50 métert, és ott volt az a lepukkant bodega, amit vécének néztem. És hát belevertem egy nagyot. Képzeld el, hogy betört, és a következő pillanatban kimászott belőle két gépfegyveres katona.

Mínusz 30 fok volt, Laczkó Zsolt, Szakály Péter és én ott álltunk, kettőnket rögtön lenyomtak a földre és megbilincseltek, Laczkónak viszont legalább sikerült még idő előtt lelépni. Kiderült, hogy a lengyel nagykövetség őrbódéját törtem be.

Olyan három órát ültünk Szakállyal a fagyban a korláthoz bilincselve, miközben a Laczkó a túloldalon már sétált vissza a szállásra.

Ott magyaráztam neki, hogy segítsen már, mert gáz van. Nem mertük elmondani a vezetőségnek, ezért először próbáltunk nagyban elnézést kérni, meg fizetni akár 1000 eurót, csak engedjenek el. A kamerák miatt nem engedhettek el, és egy óra múlva már 20 rendőr meg katona vigyázott ránk. Végül az akkori másodedző, Zoran Szpisljak jött el értünk, hozta az útlevelünket, aztán mentünk a rendőrőrsre, hogy olyan reggel 5-6 körül érjünk vissza a szállásra. Úgy, hogy 8-kor ment a busz, 9-10 körül pedig a repülőnk. Zorannak megköszöntük, és imádkoztunk, nehogy megtudják a vezetők, de mire visszaértünk, már mindenki hallott az egészről a játékosoktól egészen a tulajdonosokig. De itt még nem volt vége, mert a reptéren megjelent egy kis törpe meg egy hatalmas hegyomlás vele, hogy ki volt a 326-os szobában. Most röhögök, de Szakállyal teljesen be voltunk szarva, hogy jesszusom, mi lesz még ebből, mert kiderült, hogy valakik szétverték a hotelszobánkat is.

Szétvertétek a hotelszobát?

Nem, kicsit randalíroztunk, de egyikünk sem emlékszik rá. Aztán otthon ezzel volt tele a sajtó, olyanokat hallottunk, hogy nem tudják, kirúgnak-e minket vagy csak büntetést kapunk, mert az egészből diplomáciai probléma lett. Esküszöm az a szerencsénk, hogy nem lőttek le ott helyben. Végül azt az üzenetet kaptuk fentről, hogy sok múlik a Sampdoria elleni meccsen, de végül nyertünk, két gólt rúgtam, és megnyugodtam. Egyébként nagyon sokra, több millióra megbüntettek ezért az egészért.

A végállomás ezután a Quaestor-botrány utáni Győr lett.

Mindig is akartam ott játszani, és jó körülmények, jó csapat volt ott. Abszolút nem derogált lemenni az NB III-ba, én még focizni akartam nagypályán. Végül megnyertük a bajnokságot, és lőttem olyan 12-13 gólt 22-23 meccsen. Az NB II viszont már más tészta volt, ott NB I-es keret kell, hogy fel tudj jutni, én meg már akkor elkezdtem a tévés karrieremet, és egyre kevesebbet tudtam játszani.

Most pedig főállásban tévézel.

Bevallom, nagyon szeretem a tévézést, és jól érzem magam ebben a közegben. Pedig még két évvel ezelőtt nagyon furcsa volt a Nyerő párosban színészekkel és színésznőkkel együtt lenni, akik úgy megjátsszák magukat előtted, hogy azt hiszed, hogy ő tényleg sír, pedig nagy kamu az egész.

Ezzel viszont elindult egy folyamat, egyre több helyről kerestek, elkezdtem Instramgra posztolni, műsorokba hívtak vendégnek, és megtetszett az egész.

A Celeb vagyok, ments ki innen!-nek is úgy mentél neki, hogy ezt neked muszáj megnyerni?

Nem feltétlenül így indultam neki, de egy idő után már nyilván nyerni akartam. Próbáltam fejben felkészülni, hogy magamat adjam és vicces legyek, mert a nézőnek ez kell. Mint kiderült, a nézőknek ez tetszett, és ezért nyerhettem. 

Nehezebb egy ilyen túlélős valóságshow, mint egy török felkészülés?

Más. Érted, itt nem volt kajánk, alig ettünk, csak babot, rizst meg vizet. Nem tudtam aludni. 21 napból 18-ból szakadt az eső. Hideg volt. Csöpögött a fejedre a víz alvásnál. Hideg vízben fürödtünk. Közben a játékokra figyelni, hogy ezt megenni, innen leugrani, kígyó mászik a fejedre. Nem volt kávé, nem volt só, nem volt semmi. Vizet ittunk, amit utálok. Nagyon-nagyon kemény volt. 

És mit látsz most magad előtt? Tévés karrier vagy inkább vissza a focihoz?

Szeretnék egyszer műsorvezető lenni, de ez egy nagyon hosszú út, majd meglátjuk. De közben játékosmegfigyelői és sportmenedzseri iskolát is csinálok, mert

szeretnék Újpesten sportigazgatóként dolgozni.

Közben amúgy még futsalozok NB II-ben Piliscsabán, de nagypályán már nem játszanék. Egyébként sokan kérdezik, hogy tudtam csak úgy abbahagyni a focit a tévé miatt, de nekik mindig azt mondom, hogy pont ennek köszönhetem, hogy egyik pillanatról a másikra abba tudtam hagyni, és most jól érzem magam a bőrömben. A legeslegjobb döntés volt elvállalni ezt a műsort, mert itt látom, mit lehet még elérni, és könnyebben tudtam lezárni a focis karrieremet.

Azt hallottam, hogy nem sajnálod, amiért még azelőtt vonultál vissza, hogy a magyar fociból teljesen eltűntek a nézők. Ez igaz?

40 éves elmúltam, de ha nincs az RTL megkeresése, még mindig Győrben játszanék. De azt azért el kell mondanom, hogy nekem a mai magyar fociból hiányoznak a karakterek, nincsenek egyéniségek, én nem látom azt, hogy a mostani srácok sírva mennének haza egy vereség után, mint ahogy én tettem ezt akkor, ha kikaptunk a telepen. Sajnos sok a pénz miatt érkező külföldi is, akik rengeteget keresnek. Össze sem lehet hasonlítani, mennyit keresnek most ezek a játékosok és mennyit kerestem én a csúcson.

Borítókép: Bődey János / Index.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!